Elkeseredettek a családtagok és a rajongók, hogy Farrah Fawcett kimaradt az Oscar-ceremónia emlékműsorából
2010. március 10.
Mélyen elszomorította Farrah Fawcett családját, hogy a néhai amerikai színésznőt meg sem említették a vasárnapi az Oscar-díj átadáson, amelynek egyik részében elhunyt színészekre emlékeztek - közölte szerdán a BBC. Az Amerikai Filmakadémia indoklása szerint mindez azért történt, mert Fawcett-et inkább tévészínészként ismerték, ezért az Emmy-díjak szervezőinek kellene gondoskodniuk a megemlékezésről.
A Charlie angyalai című tévésorozat egykori sztárja, aki mozifilmekben is szerepelt, tavaly júniusban halt meg rákban. A filmakadémia egyik vezetője azt mondta, hogy megérti azokat, akik elkeseredtek az Oscar-gála kapcsán. Bruce Davis elárulta: a bizottság vitatkozott arról, hogy Fawcette-t bevegyék-e az emlékrészbe.
"Minden kategóriában találni olyanokat, akiknek valószínűleg ott lenne a helyük" - mondta Davis, aki az egyik kezdeményezője volt az 1993-tól létező emlék-kategóriának. Davist megkérdezték, hogy Michael Jackson miért volt ebben a kategóriában, mások pedig miért nem - erre azt válaszolta, hogy a popsztárnak jelentős filmszerepe is volt.
Class Kívánságműsor

0Hozzászólások