Class FM Rádió http://www.classfm.hu Class FM Rádió Újabb összecsapások Los Angelesben http://www.classfm.hu/hu/news/full/3046/ 2010-09-08 12:20:38 A második éjszaka folytatódtak az összecsapások tüntetők és rendőrök között Los Angelesben egy guatemalai bevándorló halála miatt. A keleti parti amerikai nagyvárosban szerdára virradóan gumilövedékeket is bevetettek a rohamrendőrök, akik 22 tüntetőt őrizetbe vettek. Az építőmunkásként dolgozó guatemalai Manuel Jaminest vasárnap lőtte le egy rendőr.

]]>
A világ legkisebb embere New Yorkban http://www.classfm.hu/hu/news/full/3045/ 2010-09-08 12:04:12 New Yorkba érkezett kedden a világ legkisebb emberének tartott nepáli fiú. Az 56 centi magas, 17 éves Khagendra Thapa Magart a hírességeknek kijáró fogadtatás várta a Nagy Almában, ahova azért jött, hogy megnézze a megapoliszt. A Times Square-en tülekedtek az emberek, hogy egy pillantást vethessenek a 17 éves fiatalemberre, aki életében először látja New Yorkot. Utazását és New York-i tartózkodását a furcsa szerzetek múzeuma, a Ripley's fedezi.

]]>
Továbbra is börtönben marad John Lennon gyilkosa http://www.classfm.hu/hu/news/full/3044/ 2010-09-08 11:59:40 Ismét elutasította New York állam börtönbizottsága John Lennon gyilkosának feltételes szabadon bocsátási kérelmét, kedden. Mark David Chapman hatodszor kérelmezte, hogy engedjék el azóta, hogy 1981-ben életfogytiglani börtönre ítélték, mert lelőtte a Beatles egykori gitárosát. Az 55 éves Chapman, akit a New York állambeli Atticában tartanak fogva, 2000-ben, 2002-ben, 2004-ben, 2006-ban és 2008-ban, vagyis kétévente kérte feltételes szabadlábra helyezését, és a törvény szerint 2010-ben volt jogosult hasonló kérelmet beadni.

]]>
Drágállják a magyarok az iskolakezdés költségeit http://www.classfm.hu/hu/news/full/3041/ 2010-09-07 12:35:45 Tízezer forintnál is kevesebbe kellene kerülnie a beiskoláztatásnak - így vélekedik a magyarok többsége a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös felmérése szerint. Pedig egy elsőosztályos beíratása ennek akár többszörösébe is kerülhet. A magyarok több mint 70 százaléka szerint egy átlagos családnak spórolnia kell ahhoz, hogy mindent meg tudjon venni a beiskoláztatáshoz.

]]>
Angelina Jolie Pakisztánban http://www.classfm.hu/hu/news/full/3040/ 2010-09-07 12:28:35 Árvízkárosultakkal találkozik Angelina Jolie amerikai színésznő Pakisztánban - jelentette az ENSZ menekültügyi hivatala kedden. Az ázsiai ország történetének legsúlyosabb áradása 21 millió embert érint. "Az ENSZ Menetkültügyi Főbiztosságának (UNHCR) jószolgálati nagykövete, Angelina Jolie ma Pakisztánba érkezett, hogy találkozzon az árízkárosultakkal, és felhívja a figyelmet a folyamatos segítségnyújtás szükségességére" - áll a világszerveztet közleményében.

]]>
Most sem győzték le a legnagyobbat http://www.classfm.hu/hu/news/full/3038/ 2010-09-07 09:19:40 A Forbes magazin idén is összeállította a legjobban kereső hiphopelőadók listáját. A várakozásnak megfelelően Jay-Z megőrizte vezető helyét – 2009 júniusa és 2010 májusa között 63 millió dollárra tett szert. Az összeg nagy része a tavaly szeptemberben megjelent The Blueprint 3 című albumára épülő világ körüli turné bevételeiből származik, de a rapper lemezcége, a Roc Nation, saját divatmárkája és a szórakoztatóiparban lévő érdekeltségei is sok pénzt hoztak a konyhára.

]]>
Európa élvonalában a magyar búvárok http://www.classfm.hu/hu/news/full/3037/ 2010-09-06 18:31:20 Két aranyérem, egy ezüst és két bronzérem - így szerepeltek a magyar búvárok a csehországi tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon. A versenyzőknek többféle feladatot is teljesíteniük kellett, például bójákat megtalálni a vízben úgy, hogy a látótávolság mindössze egy-másfél méter volt. A magyar csapatot a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat búvárai képviselték.

]]>
Class Hétvége http://www.classfm.hu/hu/news/full/3027/ 2010-09-04 22:41:33 Kriszta ismét egy igazán egyszerű, mégis kiadós reggelivel készült. A paradicsomsalátához gyakorlatilag alig kell valami s pillanatok alatt készen van. Az eredeti görög salátától annyiban különbözik, hogy nincs benne uborka, viszont balzsamecet is kerül bele. Grillekhez különösen ajánljuk, hiszen isteni!

]]>
Vadon Jani élete legjobb idejét futotta a Félmaratonon http://www.classfm.hu/hu/news/full/3031/ 2010-09-05 18:04:50 Kiváló hangulatban zajlott le szeptember első vasárnapján a 25. Nike Budapest Félmaraton, Magyarország legnagyobb és legnépszerűbb 21 kilométeres futóversenye. A jubileumi megmérettetést a zene jegyében rendezték meg a szervezők, amelyet az idei verseny „Ritmusra fuss!” szlogenje erősített.  A félmaratoni táv minden kilométerén utcazenekarok buzdították a futókat és a szurkoló közönséget.

]]>
George Michael leporolja régi sikeralbumát http://www.classfm.hu/hu/news/full/3030/ 2010-09-05 17:43:44 Háromféle változatban is piacra dobja a Wham!-et szólókarrierre cserélő énekes ’87-es debütlemezét. A csomagban nem csak a Faith, de a Kissing A Fool, a Monkey és a Hard Day című dalok is több változatban szerepelnek majd. Dalai és koncertjei helyett inkább botrányai miatt került címlapokra a 47 esztendős George Michael az utóbbi időben.

]]>
Meghalt egy japán versenyző a Moto2 San Marinó-i futamán http://www.classfm.hu/hu/news/full/3029/ 2010-09-05 17:28:49 Meghalt Tomizava Soja japán motorversenyző, aki a gyorsaságimotoros-világbajnokság San Marinó-i versenyén szenvedett balesetet vasárnap. A 19 éves versenyző a Moto2 géposztályban indult. Tomizava a verseny 12. körében bukott el motorjával, a fejére esett, majd áthajtott rajta az őt követő olasz Alex de Angelis és a brit Scott Redding. Tomizavát azonnal egy harminc kilométernyire található kórházba szállították, de belehalt sérüléseibe.

]]>
Beleejtette a macska a gyémántgyűrűt a wc-be http://www.classfm.hu/hu/news/full/3028/ 2010-09-05 17:16:35 Elcsente és eltűntette gazdája 40 ezer dollár értékű eljegyzési gyűrűjét egy macska Memphisben. - közölte szombaton a CBS. Az amerikai tévécsatorna beszámolója szerint Jinxi, a cica játszani kezdett a gyűrűvel, majd bevonult vele a fürdőszobába, aztán egy jól irányzott mancsmozdulattal a wc-be ejtette.

]]>
Híres lemezlovasok a duisburgi Love Parade áldozatainak emlékéért http://www.classfm.hu/hu/news/full/3025/ 2010-09-04 09:41:17 A világ három leghíresebb lemezlovasa együtt készít el egy dalt a duisburgi Love Parade halálos áldozatainak emlékére - számolt be róla a BBC internetes hírportálja pénteken. Paul Oakenfold, Armin van Buuren és Paul van Dyk szerepel a Remember Love (Emlékezz a szeretetre) című felvételen, amelyet a DJs United név alatt adnak ki.

]]>
Class Hétvége http://www.classfm.hu/hu/news/full/3022/ 2010-09-03 19:34:06 Kezdjük a szombati napot is egy Kriszta által ajánlott, kiadós reggelivel, majd térjünk rá a Grafológia rovatban aláírásunk titkaira.

]]>
Kylie Minogue lett a leginspirálóbb mellrákos sztár http://www.classfm.hu/hu/news/full/3019/ 2010-09-03 16:54:07 Kylie Minogue lett a leginspirálóbb sztár, aki túlélte a mellrákot egy pénteken nyilvánosságra hozott internetes szavazás végeredménye szerint. Az ausztrál énekesnő azzal érdemelte ki a legtöbb szavazatot a brit Amoena mellprotéziseket gyártó cég online felmérésében, mert "nyíltan és őszintén beszélt a nyilvánosság előtt a betegségről." A 42 éves Minogue-nál 2005-ben diagnosztizálták a mellrákot, majd meg is műtötték illetve hónapokon át kemoterápiás kezelést kapott.

]]>
Visszatérhet az Egyesült Államokba "Krokodil Dundee" http://www.classfm.hu/hu/news/full/3018/ 2010-09-03 16:48:19 Visszatérhet az Egyesült Államokba Paul Hogan, miután tisztázta problémáit az ausztrál adóhatósággal - számolt be róla az ausztrál média pénteken. A Krokodil Dundee-filmek 70 éves főszereplőjét nem engedték haza Ausztráliából, miután több millió dollárral tartozott az adóhatóságnak. Hogan ügyvédje pénteken úgy nyilatkozott, hogy "kooperatív" megállapodás született az ausztrál illetékesekkel, így a sztár elhagyhatja az országot.

]]>
Emberölés miatt nyomozás indult Zámbó Jimmy halálának ügyében http://www.classfm.hu/hu/news/full/3017/ 2010-09-03 16:43:20 Emberölés gyanúja miatt nyomozást indított a Fővárosi Főügyészség Zámbó Jimmy halála ügyében. Az eljárást Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatja le. Azt ügynek nincs gyanúsítottja. Zámbó Jimmy az eddigi vizsgálatok szerint saját maga oltotta ki életét egy pisztollyal, 2001 januárjában. Egy szemtanú, a család egyik ismerőse akkor ugyanezt vallotta.

]]>
Hátborzongató tréfa: kannibál-étterem Berlinben http://www.classfm.hu/hu/news/full/3015/ 2010-09-02 22:25:58 Megdöbbenést okoztak berlini vegetáriánus aktivisták, miután reklámkampányt indítottak egy új étteremnek, amelyben állításuk szerint emberhúst fognak felszolgálni - közölte csütörtökön az AFP. A francia hírügynökség jelentése szerint a tréfának szánt hirdetésben "húsdonorokat és nyitott gondolkodású sebészeket" keresnek.

]]>
Orbán Viktor: Újra a nemzetközi élvonalba tartozhat a magyar foci http://www.classfm.hu/hu/news/full/3014/ 2010-09-02 22:19:36 Van esélye a magyar futballnak, hogy újra a nemzetközi élvonalba tartozzon - jelentette ki a miniszterelnök a Sport Tv-nek adott interjújában, amelyből Orbán Viktor honlapján közöltek részleteket. A kormányfő hozzátette: lesz olyan korosztály, amely - ahogy fogalmazott - felrepít minket a focivilág csúcsaira. Ehhez meglátása szerint tudatos nevelőmunkára, elkötelezett kormányzatra és felelős sportszövetségre van szükség.

]]>
Jazzfesztivál Debrecenben http://www.classfm.hu/hu/news/full/3011/ 2010-09-02 14:20:56 Idén már 39. alkalommal rendezik meg a Debreceni Jazznapokat. Szeptember 2-a és 5-e között tartják a fesztivált, hangversenyekre, sok kiváló külföldi és magyar muzsikusra számíthatnak az érdeklődők. Díjnyertes fiatalok, így Balogh Roland, a montreux-i gitárverseny győztese, Oláh Dezső, a 2009. évi Junior Prima-díj nyertese, továbbá Barabás Lőrinc, valamint az észak-alföldi régióban született tehetségekből verbuválódott Fata Morgana is fellépnek.

]]>
Plasztináltatná Gábor Zsazsa testét a férje http://www.classfm.hu/hu/news/full/3010/ 2010-09-02 14:16:16 Plasztináltatná, vagyis műanyaggal preparáltatná halála után Gábor Zsazsa testét, a magyar származású, súlyos beteg hollywoodi színésznő német férje - írta a Bild című lap csütörtökön. Fredric von Anhalt szerint 93 éves felesége mindig is arról álmodott, hogy szépsége halhatatlan lesz. "Szeretném, ha Gábor Zsazsa testét plasztinálnák" - mondta von Anhalt, aki szerint a preparálási eljárás kitalálójának, Gunther von Hagensnek kellene elvégezni a műveletet.

]]>
Európa lekörözte az Egyesült Államokat és Japánt http://www.classfm.hu/hu/news/full/3009/ 2010-09-02 14:11:07 A német gazdaság jelentős növekedésének köszönhetően a második negyedévet 1 százalékos GDP-növekedéssel zárta az Európai Unió - derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból. Ugyanebben az időszakban az Egyesült Államokban 0,4 százalékos, Japánban 0,1 százalékos volt a növekedés. Az áprilistól júniusig terjedő időszakban 1 százalékos növekedést produkáltak az eurozóna országai.

]]>
Megkezdődött az első gépsorok beszerelése a kecskeméti Mercedes gyárban http://www.classfm.hu/hu/news/full/3004/ 2010-09-01 21:20:36 A gyárkomplexumban 2012-re 2500-an dolgoznak közvetlenül és a beszállítókon keresztül még további 10ezer munkavállalót foglalkoztatnak. Csak szerdán 72-en kezdték első napjukat a vállalatnál. Ők meglepetésként összeszerelhették első autójukat, a kis modell kocsit megkapták ajándékba. Az első napon csak a Független Hírügynökség kísérhette el a kecskeméti Mercedes gyár új dolgozóit.

]]>
Magukra maradt kis gólyák http://www.classfm.hu/hu/news/full/3002/ 2010-09-01 21:05:22 Sok magára hagyott gólya fiókáról kap bejelentést, a madártani egyesületet Fejér megyében. Elterjedt a hír, hogy a napokban mentik is a kis gólyákat a szakemberek. Az egyesület vezetője azt mondja: erre alig van szükség. A gólyák szinte soha nem hagyják itt a kicsinyeiket akkor sem, ha kései költések. Ez pedig az idén gyakori, mert a májusi viharok megsemmisítették az első tojásokat.

]]>
Eltűnnek az üzletek polcairól a 75 wattos izzók is http://www.classfm.hu/hu/news/full/2997/ 2010-08-31 21:19:44 Szeptember elsejétől már nem rendelhetnek az üzletek hagyományos, 75 wattos izzókat, ezeket ugyanis kivonják a forgalomból az unió döntése értelmében. A boltokban ezután a készleteket még kiárusíthatják. 2012-ig a 60-as, 40-es és 25 wattos hagyományos izzók is eltűnnek a boltokból. A döntés indoka leginkább az energiatakarékosság, ugyanis a lépésnek köszönhetően 2020-ig az unió 40 terawattórányi energiát takarít meg, ami megegyezik Magyarország egy éves villamosenergia igényével.

]]>
Ingyenes WiFi a belvárosi köztereken http://www.classfm.hu/hu/news/full/2996/ 2010-08-31 21:13:39 Ingyenes köztéri WiFi-szolgáltatás indult a Belváros új főutcáján kedden. Rogán Antal V. kerületi polgármester elmondta: most az Egyetem téren nyílik meg a lehetőség, majd lépcsőzetesen kiterjesztik a szolgáltatást, egészen a Szabadság térig. Az interneten nagy méretű fájlokat nem lehet letölteni, de böngészni, levelezni lehet, emellett pedig olyan menüpontok is megjelennek a kezdőoldalon, amelyek belvárosi programokat, vendéglátóhelyeket és más hasznos információkat kínálnak.

]]>
Sokkolásra kész a botrányhősnő http://www.classfm.hu/hu/news/full/2992/ 2010-08-30 14:14:22 Lady GaGa egyik producere, RedOne az énekesnő készülő nagylemezéről beszélt. „Sokkoló, sokkoló, sokkoló lesz! Amikor meghallottad a Bad Romance-t a Poker Face után, az a legjobb dolog volt, ami valaha is a füledbe jutott. Most is erre a reakcióra törekszünk” – nyilatkozta a producere. „Nem akarsz messzire távolodni a stílusodtól, az emberek ezért szeretnek. De mi ezúttal is adni akarunk nekik egy kis löketet, valami meghökkentőt...

]]>
A gyerekekért és az egészségért fut Schirilla György http://www.classfm.hu/hu/news/full/2991/ 2010-08-30 13:52:10 Több mint 380 kilométert tesz meg futva a dunai átúszásairól híres Schirilla György - akciójának célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a gyerekekre és az egészséges életmódra. Szeptember elsején - azaz az iskolakezdés napján - kezdi meg 6 megyén átívelő futását Miskolctól Jászberényen keresztül Budapestig. Miskolcról, a helyi gyermekkórházból indul és 6 megyén, illetve 43 településen keresztül fut majd el a fővárosba.

]]>
Sárkányhajóban a fővárosi tűzoltók világbajnokok http://www.classfm.hu/hu/news/full/2989/ 2010-08-30 13:42:33 Az élsportolók mellett több kategória versenyzői, így a rendvédelmi szervek csapatai is versenybe szálltak a hétvégén Szegeden megrendezett Sárkányhajó világbajnokságon. Az ő kategóriájukban a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság csapata aranyéremmel, a rendőrség csapata ezüsttel, a Szentendrei tűzoltóság hajójának legénysége bronzéremmel térhetett haza.

]]>
400 év után felébredt egy szumátrai vulkán http://www.classfm.hu/hu/news/full/2984/ 2010-08-29 11:15:21 Vörös riasztást adott ki vasárnap a katasztrófavédelem Indonéziában, miután működésbe lépett a Szumátra szigetén álló Sinabung tűzhányó, 1500 méteres füst- és hamuoszlopot lövellve a levegőbe. A vulkán közeléből több ezer embert menekítettek biztonságos helyre a hatóságok. A nemzeti vulkáni katasztrófafigyelő központ vezetője szerint a szakemberek eleinte az esőzéssel hozták összefüggésbe a hamut és a füstöt, mostanra viszont kiderült, hogy a feltörő magma okozza azt.

]]>
Internetre megy a Zara http://www.classfm.hu/hu/news/full/2983/ 2010-08-29 11:12:12 Európa legnagyobb ruházati kereskedelmi lánca, a spanyol Inditex internetes áruházat nyit legfőbb márkája, a Zara számára. A virtuális butik csütörtöktől érhető majd el néhány európai országban, így Spanyolországban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Portugáliában és Nagy-Britanniában. A spanyol cég a tervek szerint 2011-től bővíti a vásárlók körét: akkortól az Egyesült Államokban, Japánban és Dél-Koreában is megvehetők lesznek a ruhák az interneten keresztül.

]]>
Backstreet Boys http://www.classfm.hu/hu/news/full/2980/ 2010-08-28 23:02:47 Straight Through My Heart

]]>
Bajban a DVSC - a szurkolók felelősségre vonást követelnek a hibás nevezés miatt http://www.classfm.hu/hu/news/full/2978/ 2010-08-28 22:32:25 Védője jogosulatlan szerepeltetése miatt kizárhatják az Európa Ligából a Debrecen focicsapatát. A DVSC csütörtökön kettős győzelem után jutott a második legrangosabb európai kupasorozat csoportkörébe. A bulgáriai visszavágó utolsó percében azonban becserélték Máté Pétert, akit előzetesen nem neveztek a mérkőzésre. Az adminisztrációs hibáért súlyos árat fizethet a Loki.

]]>
Letartóztatták Paris Hiltont http://www.classfm.hu/hu/news/full/2977/ 2010-08-28 22:24:11 Kokaint találtak Paris Hiltonnál. Péntek éjjel Las Vegasban állították meg azt az autót, amelyben a szállodalánc-örökösnő ült, és letartóztatták - közölte szombaton a helyi rendőrség. Paris Hiltont a Clark Megyei Fogvatartottak Központjába vitték szombat reggel. A központ egyik tisztje szerint Hilton egy barátja kocsijában ült, amikor az autót megállították Las Vegas-ban, majd a rendőrtisztek marihuána-füstöt észleltek a járműben.

]]>
A tavalyi győztes nyerte meg az idei Léggitár Világbajnokságot http://www.classfm.hu/hu/news/full/2975/ 2010-08-28 22:08:21 Ismét a francia Sylvain Quimene a Léggitár Világbajnokság győztese - jelentették be a szervezők. A Günther Love becenevű 29 éves versenyző csupán egy csillogó, szűk, aranyszínű nadrágot és egy napszemüveget viselt, és a zsűritagokat "képzeletbeli gitárjátékával" nyűgözte le.

]]>
Class Hétvége http://www.classfm.hu/hu/news/full/2973/ 2010-08-28 15:52:03 Argyelán Kriszta ma almás palacsintával és magyaros nyárssal, valamint a Grafológia rovatban Szőllőssy-Csoma Enikő, állandó szakértőnk, az öt nagy személyiségterület meghatározásában is segít.

]]>
Informatikai óriáscégeket perelt be a Microsoft társalapítója http://www.classfm.hu/hu/news/full/2972/ 2010-08-28 09:51:47 Szabadalmi jogsértéssel vádol 11 céget, ezért beperelte őket pénteken a Microsoft egyik alapítójának, Paul Allennek a vállalata. Allen vállalkozása egyebek mellett az Apple, a Facebook, a Google, a YouTube, és a Yahoo! ellen nyújtott be keresetet egy amerikai bíróságon. A Seattle-i székhelyű Interval Licensing, Allen vállalata szerint a 11 cég az alapvetőnek tartott webes technológia, az 1990-es években kifejlesztett Interval kapcsán sértette meg a szabadalmi jogokat.

]]>
Mellplasztikát lehet nyerni a politikus sorsjátékán http://www.classfm.hu/hu/news/full/2971/ 2010-08-28 09:44:56 Mellplasztikát lehet nyerni egy sorsjátékon, amit a szeptemberi venezuelai választások egyik ellenzéki jelöltje indított el - közölte az egyik venezuelai lapnak adott interjújában maga a politikus. Gustavo Rojas azt mondta, hogy pénzt akar előteremteni a kampányához, és a sorsjáték törvényes módja ennek. A jelölt azzal indokolta a sorsjáték nyereményét, hogy egy speciális célcsoportot akar ezzel elérni.

]]>
Lassan készülő várt nagylemez http://www.classfm.hu/hu/news/full/2968/ 2010-08-27 16:02:20 Avril Lavigne 2002 tavaszán tinisztárként robbant be a zenei életbe a Complicated című dallal. A még mindig csak a 26. életévében járó kanadai énekesnő legutóbb 2007 áprilisában jelentkezett albummal, a The Best Damn Thing cíművel. 2008 végén fogott bele a negyedik stúdiólemeze megírásába. Tavaly nyáron arról számolt be, hogy kilenc szerzemény már elkészült, és a korong várhatóan 2009 novemberében meg is jelenik, ám ez nem valósult meg.

]]>
18 szöget már eltávolítottak a megkínzott bejárónő testéből http://www.classfm.hu/hu/news/full/2967/ 2010-08-27 15:58:07 Javult az állapota annak a Srí Lanka-i asszonynak, akinek szaúd-arábiai munkáltatója büntetésből 24 szöget szúrt a testébe. Az orvosoknak pénteken háromórás műtéttel sikerült 18-at eltávolítaniuk. Az asszony hétvégén került kórházba, miután hazaérkezett Szaúd-Arábiából. Addigra már nagy fájdalmai voltak, és járni sem tudott. "13 nagy, egyenként hat centiméteres szöget távolítottunk el és öt kisebbet" - mondta pénteken az őt kezelő kórház igazgatója.

]]>
Száz ló ámokfutása Németországban - 44 sérült http://www.classfm.hu/hu/news/full/2966/ 2010-08-27 15:54:33 Németországban 44-en, főként gyerekek sérültek meg, amikor megbokrosodott körülbelül száz ló egy esti fáklyás rendezvényen - jelentette a rendőrség pénteken. Egy 14 éves lány életveszélyes sérülésekkel került kórházba, de azóta sikerült stabilizálni az állapotát. Körülbelül száz, nyolc és 17 év közötti gyerek hat felnőtt kíséretében vett részt az esti lovagláson a németországi Emslandban.

]]>
Class Hétvége http://www.classfm.hu/hu/news/full/2963/ 2010-08-27 14:12:11 A Class Hétvégéből megtudhatjátok, hogy mi jellemzi a nyilas jegy szülötteit. Emellett Argyelán Kriszta segít Nektek magyaros nyársakat készíteni, de ad tippeket arra is, hová érdemes kutyával együtt menni nyaralni.

]]>
Milliók tüsszögnek: elkezdődött az allergia szezon http://www.classfm.hu/hu/news/full/2960/ 2010-08-26 21:45:36 Az ország felén nagyon magas a parlagfű pollenjének koncentrációja. Szakemberek szerint a jövő héten még rosszabb lesz a helyzet. Magyarországon két millióra becsülik az allergiások számát. Pontos adat azért nincs, mert sokan nem mennek orvoshoz panaszaikkal. 18 állomáson mérik a pollenkoncentrációt az országban. Az elmúlt héten ezek felén 100 pollen per köbméter feletti értéket mértek a parlagfű pollenjéből, ez nagyon magasnak számít.

]]>
Bűnös a szeretője megfertőzésével vádolt popsztár http://www.classfm.hu/hu/news/full/2959/ 2010-08-26 21:39:44 Egy német bíróság csütörtökön bűnösnek találta Nadja Benaissa német popsztárt, aki eltitkolta szexuális partnerei elől, hogy HIV-pozitív, miközben védekezés nélkül feküdt le velük. Az egyik szeretőjét meg is fertőző 28 éves énekest felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Darmstadt város bírósága bűnösnek találta az énekesnőt súlyos testi sértés, valamint kétrendbeli súlyos testi sértés kísérlete vádjában.

]]>
Lebontják a diktátor forgó aranyszobrát http://www.classfm.hu/hu/news/full/2958/ 2010-08-26 21:33:04 Megkezdték a bontását annak a forgó szobornak, amely Türkmenisztán egykori diktátorát ábrázolta a közép-ázsiai ország fővárosában - közölte az AFP, francia hírügynökség. A 2006-ban váratlanul elhunyt Szaparmurat Nijazov személyi kultuszra épülő rendszert épített ki a volt szovjet köztársaságban, amelynek szimbólumává vált a "Türkmének atyját" ábrázoló, mindig a nap felé forduló aranyszobor.

]]>
Itt az "érinthető" háromdimenziós tévé http://www.classfm.hu/hu/news/full/2956/ 2010-08-26 10:51:12 A világ első "érinthető" háromdimenziós tévérendszerét építették ki Japánban - közölték a fejlesztésben résztvevő mérnökök csütörtökön. Az új rendszerben a tévé előtt ülő nézők "megérinthetik", és meg is változtathatják az előttük lebegő képeket. "Ez az első eset, hogy a képeket érezni lehet" - nyilatkozta japán kutatócsoportot vezetője az AFP hírügynökségnek. Norio Nakamura elmondta, hogy a képeket manipulálva elérték, hogy a néző "úgy érezi, mintha megfogná a gumilabdát, vagy hozzátapadna egy ragacsos süti".

]]>
Demszky Gábor elköszön http://www.classfm.hu/hu/news/full/2955/ 2010-08-26 10:48:42 Rövid, néhány perces elköszönő beszédet mond Demszky Gábor főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén, várhatóan 13 órakor. A városvezető újságírók előtt elmondta: beszédében szeretené értékelni az elmúlt húsz évet és megköszönni a testület tagjainak munkáját. A közgyűlés egyébként most tartja utolsó rendes ülését ebben a ciklusban, több mint 100 előterjesztésről szavaznak.

]]>
Emberi jogi aktivistákat tartóztattak le a U2 moszkvai koncertjén http://www.classfm.hu/hu/news/full/2954/ 2010-08-26 10:44:16 Az orosz rendőrség lebontotta az Amnesty International (AI) és a Greenpeace sátrait, majd letartóztatta a szórólapokat terjesztő, aláírásgyűjtő aktivistákat a U2 moszkvai koncertje alatt - jelentették be a szervezetek képviselői azt orosz fővárosban. A Greenpeace környezetvédő mozgalom orosz igazgatója azt is elmondta, hogy a hatóságok az ír rock-zenekar saját jótékonysági szervezete, a HIV terjedése ellen kampányoló ONE alapítvány képviselőit is kizavarták a stadionból.

]]>
Lady Gaga a KISS-el duettezik? http://www.classfm.hu/hu/news/full/2951/ 2010-08-25 13:59:21 Megszokhattuk, hogy a zenészek körében, néha a legvalószínűtlenebb pletykák igazságtartama a legmagasabb. Lady Gaga, most egy duett erejéig, a KISS-t szemelte ki magának. A Kiss frontembere, Gene Simmons már májusban meglepően pozitív dolgokat nyilatkozott a pop új trónkövetelőjéről. „Szeretem az energikusságát, a nagy száját és feltűnő vonásait. Ő olyan, mint mi, csak nőben”.

]]>
Elstartolt a SZIN http://www.classfm.hu/hu/news/full/2950/ 2010-08-25 13:47:34 Kezdetét vette szerdán a nulladik nappal a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN). A fesztivál négy napja alatt több mint 200 fellépővel várják a kilátogatókat, az első koncertek között olyan együtteseket lehet majd hallani mint a Russkaja vagy éppen a Csík Zenekar. A színpadokon az élet már kora délután elkezdődik, a közönség bulizhat a Russkaja, a Parov Stelar, a Csík Zenekar vagy éppen a United koncertjére.

]]>
Bejárta a nagy Kék Kört a 72 éves siófoki orvos http://www.classfm.hu/hu/news/full/2949/ 2010-08-25 13:28:31 Három és félmillió lépéssel járta végig hazánk leghosszabb összefüggő turistaútvonalát, a nagy Kék Kört egy 72 éves siófoki nyugalmazott sebész főorvos. Farkas Sándor 5 évvel ezelőtt határozta el, hogy végigjárja a Siófok és Teherán közötti út hosszának megfelelő távot, és a nyáron ért a végére. Becslések szerint az országban 200-nál kevesebben tették meg ezt az utat eddig.

]]>
Gyémánttolvajokat fogtak Dubajban, háromszázmilliós zsákmányukkal együtt http://www.classfm.hu/hu/news/full/2947/ 2010-08-24 21:21:16 A dubaji hatóságok letartóztattak három mexikói és egy venezuelai állampolgárt, akik a gyanú szerint 1,4 millió dollár értékben loptak gyémántokat egy Mumbaiban tartott kiállításról - közölte kedden az indiai rendőrség. A világ egyik legnagyobb gyémánt és ékszerkiállításáról egy nappal korábban lopták el a drágaköveket. A zsákmányt megtalálták a négy letartóztatottnál.

]]>
Továbbra is tarol a Class FM és a Morning Show http://www.classfm.hu/hu/news/full/2946/ 2010-08-24 15:45:56 A GfK-Ipsos júliusi felmérése szerint a magyar lakosság közel 90%-a, azaz 7 548 000 fő hallgat rádiót, átlagosan napi 4 órát, amely időszak alatt több, mint háromnegyedük hű maradt kedvenc rádióadójához és nem kapcsolt el más csatornára. A legfrissebb adatok szerint a kereskedelmi rádiók országos versenyét július hónapban is a Class Fm nyerte.

]]>
A karate kölyök http://www.classfm.hu/hu/news/full/2945/ 2010-08-24 14:29:39 A 12 éves Dre Parker (Jaden Smith) Detroitban a legnépszerűbb fiú, aki egyszer csak Kínában találja magát, ahol édesanyja (Taraji P. Henson) új állást kap. Dre számára az egyetlen pozitív élmény, amit az új környezetben talál, bájos osztálytársa, Mei Ying, akibe azonnal beleszeret. Bár az érzés kölcsönös, a kulturális különbségek nem könnyítik meg a barátságot. Dre emiatt egyből szembe találja magát Chenggel, a környék kung fu sztárjával, aki elsőre csúnyán elbánik vele.

]]>
Charlie St. Cloud halála és élete http://www.classfm.hu/hu/news/full/2944/ 2010-08-24 14:25:00 A gimnáziumi tengerészcsapat sztárját, Charlie St. Cloudot édesanyja, Claire (Kim Basinger) ugyanúgy imádja, mint öccse, Sam (Charlie Tahan). Éppen arra készül, hogy a stanfordi egyetem ösztöndíjasaként elhagyja az álmos északnyugati városkát, ahol felnőtt. Ám Charlie fényes jövője nem valósulhat meg, mert egy tragédia szertefoszlatja álmait.

]]>
Elvált Tiger Woods http://www.classfm.hu/hu/news/full/2943/ 2010-08-24 13:52:26 Elvált Tiger Woods és felesége Elin Nordegren - jelentette be a pár. "Szomorúak vagyunk, hogy véget ért a házasságunk, és a legjobbakat kívánjuk egymásnak" - áll az egykori házaspár közleményében, amely hozzáteszi, hogy két gyermekük felügyeletét megosztják. Bár a válással kapcsolatos anyagiakról nem szól a bejelentés, az amerikai sajtó szerint az asszony 100 millió dollárt kap a világ legjobb golfozójától.

]]>
Lakóházak falaira festetne a Főtáv http://www.classfm.hu/hu/news/full/2942/ 2010-08-24 13:48:09 Művészeknek és lakóközösségeknek szóló pályázatot hirdetett a Főtáv. Balog Róbert, a vállalat szóvivője keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a művészeknek négyemeletes épületek homlokzatára kell festményt kreálniuk, a zsűri által legjobbnak ítéltek pedig négy pályázó lakóház falát díszítik majd. A cél a szebb, élhetőbb lakókörnyezet. Gyakorlatilag két pályázatról van szó, az egyik művészeknek, a másik lakóközösségeknek szól.

]]>
Szombaton lesz a Nemzetközi Gospel Fesztivál http://www.classfm.hu/hu/news/full/2941/ 2010-08-24 13:41:17 Immár tizedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Gospel Fesztivált. Szombaton délután 16 órakor kezdődnek a programok a solymári Sportcentrumban és egészen este 22 óráig várják az érdeklődőket. Fellép mások mellett a Credo, a Lumen Christire, a Gyémát Gospel Kórus és a Bolyki Brothers. A rendezvény előestéjén, pénteken 18 órától kiállítás nyílik az elmúlt évek fesztiváljainak fényképeiből a solymári Apáczai Csere János Művelődési Házban.

]]>
Lady Gaga lett a Twitter "királynője" http://www.classfm.hu/hu/news/full/2937/ 2010-08-24 10:04:39 Túlszárnyalta Britney Spears-t Lady Gaga a Twitter nevű, népszerű közösségi oldalon: az amerikai énekesnőnek ugyanis a hétvégi adatok szerint már több mint 5,7 millió követője van az internetes honlapon - számolt be róla az amerikai média hétfőn. Lady Gaga rekordját azzal ünnepelte, hogy a másik közösségi oldalon, a YouTube-on tett fel egy videoklipet, amelyben megköszönte azt, hogy ennyi rajongója van.

]]>
Mexikói lány lett a Miss Universe http://www.classfm.hu/hu/news/full/2936/ 2010-08-24 09:59:33 A mexikói Jimena Navarrete lett a Miss Universe 2010. A 22 éves guadalajarai lány a 24 éves jamaikai és a 19 éves ausztrál jelöltet előzte meg a végső megmérettetésben. Navarrete a tavalyi, venezuelai győztestől vehette át koronáját az egyesült államokbeli Las Vegasban vasárnap este. A győztes kijelentette, hogy szépségkirálynőként az AIDS és a mellrák elleni küzdelem fonosságára akarja felhívni az emberek figyelmét.

]]>
Kábeltolvajok miatt szakadt meg az internet-összeköttetés Németország és Ázsia között http://www.classfm.hu/hu/news/full/2935/ 2010-08-23 18:35:20 Tíz órán át nem volt internet-összeköttetés Németország és Ázsia között, miután bolgár tolvajok belevágtak egy optikai kábelbe Bulgáriában - közölte hétfőn a bolgár belügyminisztérium. A három kábeltolvajt azután tartóztatták le, hogy a Bulgária délkeleti részén lévő Yambol városában egy hatalmas lyukat ástak, abban a reményben, hogy olyan fémkábeleket találnak, amelyeket eladhatnak. Ehelyett a férfiak belevágtak a vastag optikai kábelbe.

]]>
Manipulálták a brit X-Faktor versenyzőinek hangját http://www.classfm.hu/hu/news/full/2934/ 2010-08-23 18:26:24 Digitálisan feljavították a szombaton kezdődött, brit X-Faktor versenyzőinek hangját - ismerték el a világszerte népszerű tehetségkutató verseny illetékesei hétfőn. A BBC internetes hírportálja szerint a műsor több millió rajongója az internetes fórumokat árasztotta el a szombati válogatás után, azzal vádolva az X-Faktor készítőit, hogy "belenyúltak az indulók hangjaiba az úgynevezett autotuning eljárással, hogy kijavítsák a versenyzők rossz hangszínét és a hamis hangokat elfedjék."

]]>
Kidőlt Anne Frank gesztenyefája http://www.classfm.hu/hu/news/full/2933/ 2010-08-23 18:17:42 A heves szélviharok miatt kidőlt az a több mint 150 éves gesztenyefa Amszterdamban, amelyről még Anna Frank írt naplójában a II. világháború alatt - közölte az Anna Frank Múzeum igazgatója. Hans Westra elmondta, hogy "szerencsére senki sem sérült meg" és még abban a házban sem keletkezett kár, ahol Anna Frank és családja lakott Hollandia náci megszállása alatt.

]]>
Visszaesett a rap iránti érdeklődés http://www.classfm.hu/hu/news/full/2932/ 2010-08-23 13:57:01 A zenén belül továbbra is a pop és a rock iránt van a legnagyobb kereslet. 2009-ben a közönség 7,4 milliárd dollár értékben vásárolt popzenei és 6,5 milliárd dollár értékben rockzenei hanghordozókat. Az összes zeneeladást tekintve a pop 29,2, a rock 25,7 százalékos részesedést ért el. A két stílus lemezeladásai az elmúlt tíz évben nagyjából egyformán estek vissza, a pop iránti kereslet 27,7 százalékkal, a rock iránti 22,1 százalékkal csökkent.

]]>
Életben vannak a két hete lent rekedt chilei bányászok http://www.classfm.hu/hu/news/full/2928/ 2010-08-23 10:43:07 Életben van az a 33 bányász, akik több mint két hete rekedt lent egy beomlott chilei bányában - jelentette be vasárnap a chilei elnök. Az augusztus ötödikei bányaomlás után lent rekedt bányászok sorsáról egészen mostanáig semmit sem lehetett tudni. A mentőalakulatok egy kis furaton keresztül élelmet és vizet juttatnak le, de a munkások kimentése még hónapokat vehet igénybe.

]]>
Jóval öregebb lehet a naprendszer, mint korábban gondolták http://www.classfm.hu/hu/news/full/2927/ 2010-08-23 10:38:48 Akár 1,9 millió évvel öregebb lehet a naprendszer, mint azt korábban gondolták- ez derül ki egy, a Nature Geoscience magazinban vasárnap publikált friss tanulmányból. A bizonyítékot egy 1,49 kilogramm súlyú meteorit szolgáltatta, amit 2004-ben találtak a marokkói sivatagban. Az űrből érkezett kőzetben ugyanis olyan ásványi anyagokra bukkantak a kutatók, amelyek a Nap születése után alakultak ki.

]]>
Class Hétvége http://www.classfm.hu/hu/news/full/2820/ 2010-08-06 13:31:42 Tulajdonképpen nem tudom, miért is érzem szükségét, hogy felhívjam rá a figyelmeteket, hiszen nyilvánvaló, hogy Kriszta a lehető legjobb választás a hétvége délelőttjein. Azért elmondom, hogy a Class FM hétvégi műsorvezetője ismét remek zenéket válogatott össze, amik minden tevékenységhez megfelelőek.ű

]]>
Pucéran tüntettek a bikákért Spanyolországban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2925/ 2010-08-22 11:43:49 Több tucatnyi állatvédő vetkőzött le egy spanyolországi tüntetésen szombaton, hogy így tiltakozzanak a bikaviadalok ellen. Az aktivisták azt akarják elérni, hogy Katalónia után az ország más vidékein is tiltsák be a hagyományt. A tüntetők a bilbaói Guggenheim múzeum előtt gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a bikaviadalok ellen. A demonstráción csaknem másfélszázan vettek részt, közülük több tucatnyian dobták le ruháikat, hogy felhívják a figyelmet az állatok jogaira.

]]>
Elloptak egy Van Gogh festményt egy kairói múzeumból http://www.classfm.hu/hu/news/full/2924/ 2010-08-22 11:38:20 Egy napközben, látogatási időben véghezvitt akcióban elrabolták az egykori festő Vincent Van Gogh egyik festményét a kairói Mahmud Khalil múzeumból. Az egyiptomi kulturális miniszter, Faruk Hoszni szombaton azt mondta az AFP-nek, hogy a művész "Poppy Flowers", magyarul mákvirágok nevű alkotását a tolvajok kivágták a képkeretből. A rablást röviddel a reggeli nyitást követően hajtották végre.

]]>
Koncertje után a halálba ugrott egy brit elektropop banda énekese http://www.classfm.hu/hu/news/full/2923/ 2010-08-22 11:27:20 Egy fémszerkezetű oszlopról a mélybe vetette magát Belgiumban egy rockfesztiválon fellépő brit elektropop együttes, az Ou Est Le Swimming Pool nevű banda énekese. A Pukkelpop elnevezésű zenei fesztivál szervezőjének szombati közleménye szerint az énekes, Charles Haddon pénteken lett öngyilkos azt követően, hogy 3 fős együttesével fellépett a belgiumi rockfesztiválon.

]]>
Mr. Nobody http://www.classfm.hu/hu/news/full/2922/ 2010-08-21 12:39:20 Ez nem a valóság, itt minden lehetséges. Életünkben sok olyan döntést hozunk, amely visszafordíthatatlan irányba tereli jövőnket. De hogyan döntenénk, ha megvizsgálhatnánk az alternatív döntés kínálta jövőt is? Történetünk a XX. és a XXI. század között, különböző időzónákban, de egyazon szereplő életében játszódik. Nemo Nobody hétköznapi életet él feleségével, Elise oldalán és három gyermekükkel.

]]>
Step Up 3. 3D http://www.classfm.hu/hu/news/full/2921/ 2010-08-21 12:33:42 Luke (Rick Malambri), az árva utcai-táncos mindenre elszánt, hogy ne lakoltassák ki az egyetlen egy igazi otthonából, a lepukkant New York-i áruházból, ami egyben menedék a világ minden tájáról érkező táncosoknak is. Ennek a különös családnak van egy táncos csapata is, a The House of Pirates. A túléléshez nélkülözhetetlen, hogy a nagy riválissal, az ősellenség The House of Samurai táncosai felett győzedelmeskedjenek az elkövetkező World Jam világversenyen, ahol a földkerekség legjobb táncosai csapnak össze a rengeteg pénzt jelentő első helyért.

]]>
Kisebb-nagyobb sorokra kell készülni a határátkelőknél http://www.classfm.hu/hu/news/full/2920/ 2010-08-21 12:18:56 Torlódás alakulhat ki több határátkelőhelyen is szombaton. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint Letenyénél továbbra is kialakulhat fél-egy órás várakozás mindkét irányban. Tompánál is a szokásosnál nagyobb forgalomra kell számítani a belépő oldalon, itt főleg szombat délutántól egészen vasárnap estig valószínűleg legfeljebb egyórás sorok alakulhatnak ki. A rendőrség erre az esetre a reggel 8 és délután 6 óra között nyitva tartó bácsalmási átkelőt javasolja a magyar és a szerb autósoknak.

]]>
Dalí szobrot loptak el egy belga kiállításon http://www.classfm.hu/hu/news/full/2918/ 2010-08-21 11:55:07 Egy férfi fényes nappal lopta el egy belgiumi kiállításon Salvador Dalí egy nagyjából harmincmillió forintot érő bronzszobrát - jelentette pénteken a belga sajtó. A fél méter magas, és tíz kilogrammot nyomó alkotást a táskájába rejtve vitte ki a tolvaj a Brugge városában rendezett kiállításról. A Brugge egyik jelképnek számító Belfrot harangtoronyban rendezett kiállításról még szerda délután vitte el az alkotást egy férfi.

]]>
Nem indulhat Haiti elnöki címéért Wyclef Jean http://www.classfm.hu/hu/news/full/2917/ 2010-08-21 11:48:50 Nem indulhat a haiti elnökválasztáson Wyclef Jean hip-hop sztár -jelentette be pénteken késő este Haiti választási tanácsa. A Haitin született, de gyerekkora óta az Egyesült Államokban élő zenész a bejelentés után közölte, hogy elfogadja a döntést, és ugyanerre kérte támogatóit. A választási tanács döntése szerint Wyclef Jean nem felel meg a jelölés követelményeinek, mivel az elmúlt öt évben nem Haitin élt, és ezért nem indulhat a november 28-ai elnökválasztáson.

]]>
Gazdára váró „Jackson-dalok” http://www.classfm.hu/hu/news/full/2914/ 2010-08-20 11:18:13 Michael Jackson életének utolsó hónapjaiban több dalszerzővel és producerrel is dolgozott – a 31. életévében járó Ne-Yo is írt neki szerzeményeket. Az énekes azt szeretné, ha ezek, a popkirály által nem rögzített zeneszámok valamilyen formában megjelennének. „Azon gondolkodom, mit tegyek a dalokkal. Igazán jók, minőségi zene. Ezeket nem magamnak komponáltam. Ha odaadnám másnak, azzal meggyaláznám Michael emlékét, tehát olyan személy nem énekelheti el őket, akinek nincs köze a pop királyához.

]]>
Kiadják az Egyesült Államoknak a "Halálkereskedőt" http://www.classfm.hu/hu/news/full/2912/ 2010-08-20 11:10:35 Thaiföld kiadhatja az Egyesült Államoknak az illegális fegyverkereskedelemmel vádolt orosz Viktor But-ot - döntött pénteken a csak "halálkereskedőnek" nevezett férfi ügyében eljáró thai fellebbviteli bíróság. A világ legnotóriusabb fegyverkereskedőjének tartott But-ot, aki az ENSZ szerint, a világszervezet tilalmát megsértve afrikai és afgán hadurakat látott el fegyverrel, amerikai ügynökök együttműködésével 2008. márciusában vették őrizetbe Thaiföldön.

]]>
Nem sikerült visszatérés 400 vegyesen Michael Phelps-nek http://www.classfm.hu/hu/news/full/2911/ 2010-08-20 11:05:09 Nem jutott döntőbe - a szám világcsúcstartója és kétszeres olimpiai bajnoka - Michael Phelps a 400 méteres vegyesúszásban a Csendes-óceáni játékokon. A csütörtökön rendezett selejtezőjét ugyan megnyerte, de a többi futamban két honfitársa is jobb időt úszott nála, így kiesett. A szabályok szerint egy nemzetből csak két úszó indulhat a döntőben. Phelps egyébként a pekingi olimpia után bejelentette, hogy soha többet nem indul világversenyen a versenyszámban.

]]>
Tilos lesz a Margit hídra menni az ünnepi tűzijáték idején http://www.classfm.hu/hu/news/full/2898/ 2010-08-18 14:34:16 Biztonsági okokból lezárják a Margit hidat a gyalogos és kerékpáros forgalom elől augusztus 20-án este 6 és éjfél között. A kivitelező és az önkormányzat is úgy véli: balesetveszélyes lehet, ha a tűzijáték idején gyalogosok és biciklisek vannak az építés alatt álló hídon. Ha szűk területen sokan megállnak nézelődni, akkor egyrészt nem lehet mellettük elhaladni, másrészt veszélyhelyzetben, például vihar esetén nem lenne menekülő útvonal sem - érvel a városvezetés.

]]>
Nem Bobby Fischeré a fülöp-szigeteki lány http://www.classfm.hu/hu/news/full/2897/ 2010-08-18 14:15:12 A DNS-vizsgálatok szerint nem Bobby Fischer az apja annak a kilencéves fülöp-szigeteki lánynak, akinek az anyja korábban azt állította, hogy a gyerek a sakklegendával való viszonyából született - közölte kedden az örökösödési ügyben a sakkozó feleségét képviselő ügyvéd Reykjavíkban. A 2008-ban elhunyt sakkozó holttestét júliusban exhumálták, hogy kivizsgálhassák, hogy valós-e a nő állítása és megilleti-e a lányt a Fischer vagyonából származó örökség.

]]>
Bandaháború Budapesten - nyolc autót vertek szét az éjjel http://www.classfm.hu/hu/news/full/2892/ 2010-08-17 14:58:44 Nyolc értékes autót vertek szét az éjjel Budapesten. A Független Hírügynökség úgy tudja, hogy egy ismert fővárosi banda korábban börtönben lévő tagjai, és a piacot azóta uraló új csoport között alakult ki üzleti, elszámolási vita. A baseball ütőkkel szétvert magyar és külföldi rendszámú BMW-k, Mercedesek és Audik a XXIII. kerületi Közös-legelő dűlőnél állnak egy fém szállítására alkalmas több köbméteres konténer mellett.

]]>
Ügyészségi vizsgálat Jimmy halálának szemtanúja ellen http://www.classfm.hu/hu/news/full/2891/ 2010-08-17 14:54:07 Az ügyészségre küldte a rendőrség Zámbó Jimmy halálának a szemtanúja által tett feljelentést és a hozzá kapcsolódó vizsgálatok iratait. A rendőrség annak megállapítását kéri a Fővárosi Főügyészségtől, hogy követett-e el bűncselekményt a tanú. Az asszony ugyanis azt állítja, hogy korábbi vallomásával ellentétben nem lett öngyilkos Jimmy - aki a hivatalos adatok szerint 2001. január 2-án fejbe lőtte magát - hanem más kezében sült el az énekes életét kioltó fegyver.

]]>
Előkerült a Zenélő újabb darabja http://www.classfm.hu/hu/news/full/2887/ 2010-08-16 14:59:38 Újabb darabját találták a július elejént eltűnt székesfehérvári szoborcsoportnak. Az alkotás jelentős része így már előkerült az oroszlányi bányatóból. R. Kiss Lenke bronzból készült szoborcsoportját, a Zenélőt ismeretlenek lopták el július 7-ére virradó éjszaka Székesfehérvárról. Ismét lemerültek a búvárok vasárnap az oroszlányi bányatóba, hogy a júliusban eltűnt szoborcsoport újabb darabjai után kutassanak, és rátaláltak a másik szobor fejére.

]]>
Balaton Náksiék szemszögéből http://www.classfm.hu/hu/news/full/2884/ 2010-08-16 09:31:26 A DJ-páros új videója egy "feeling klip". Röviden így jellemezhetjük Náksi & Brunner vadonatúj, Balaton c. videoklipjét, amely bemutatja, hogyan látja hazánk első számú DJ-párosa a magyar tengert. Az anyag rövid de érdekes, közreműködőnek ismét Myrtillt hívták a fiúk. "A Balaton minden magyar szívében és emlékeiben ott van. A Balatont látni kell, érezni a feelinget, a bulikat, a vízibiciklit, a hekket, a lángost - minden évben legalább egyszer!".

]]>
Viharok Hajdú-Biharban és Szabolcsban is, sok helyen nincs áram http://www.classfm.hu/hu/news/full/2883/ 2010-08-16 09:23:17 Viharos széllel és esővel zivatarok érkeztek vasárnap este Hajdú-Bihar, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe. Debrecenben több helyen fák dőltek az utakra, akadályozva a forgalmat; ezek eltávolításán dolgoznak a tűzoltók. Házak is megrongálódtak, csakúgy, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a tűzoltók rövid idő alatt körülbelül 100 riasztást kaptak. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egy részén nincs áramszolgáltatás.

]]>
Papot hívatott a kórházba Gábor Zsazsa http://www.classfm.hu/hu/news/full/2882/ 2010-08-16 09:15:48 Papot kéretett kórházi szobájába a csípőprotézis-műtétje után sokkot kapott Gábor Zsazsa - közölte vasárnap a színésznő szóvivője, hozzátéve, hogy a 93 éves sztár arra kérte a lelkipásztort, hogy adja fel neki az utolsó kenetet. "Gábor Zsazsa találkozott egy pappal, és nem igazán érzi jól magát. Súlyos állapotban van. Azt mondta, láltni szeretne egy papot, aki feladja neki az utolsó kenetet" - fogalmazott John Blanchette az AFP-nek.

]]>
Sikeres volt Overdose patkolása - este fut a csodaló http://www.classfm.hu/hu/news/full/2880/ 2010-08-15 11:13:34 Jól sikerült Overdose patkolása, így vasárnap este rajthoz állhat a budapesti Kincsem Parkban - tudta meg a PannoniaOverdose.hu Szmodits Zsolttól, a ló állatorvosától. Overdose még a pénteki edzésen hagyta el bal első patkóját, de szerencsére a patát összetartó szilikonszerű hálós réteg nem sérült meg. A lovat szombaton angol kovácsa, Stuart Packham patkolta, ezt követően pedig semmi jele nem volt annak, hogy Overdoset megviselte volna az eset.

]]>
Bauhaus-tárlat Pécsett http://www.classfm.hu/hu/news/full/2879/ 2010-08-15 11:10:54 Eddig együtt sosem látott, csaknem félezer darabból álló Bauhaus műtárgy-együttest állítanak ki augusztus 15-e és október 24-e között a Pécsi Janus Pannonius Múzeumban. A tárlat "A művészettől az életig - Magyarok a Bauhausban" címet kapta. Egyebek mellett maketteket, fotókat és tervrajzokat lehet megnézni. A kiállításon az érdeklődők első alkalommal kaphatnak ilyen mértékű átfogó képet a magyar Bauhaus sokszínűségéről.

]]>
SZIGET 2010 - A Muse-zal zár a Sziget http://www.classfm.hu/hu/news/full/2878/ 2010-08-15 10:56:00 A brit Muse lesz az idei Sziget Fesztivál utolsó fellépője a nagyszínpadon. Vasárnap 21 óra 30 perckor kezdődik majd a koncert, előttük a szintén brit Kasabian szórakoztatja a közönséget. A világzenei nagyszínpadon mások mellett a Shantel & Bucovina Club Orkestar gondoskodik majd a jó hangulatról- mondta a Független Hírügynökségnek Szép Fruzsina, a Sziget Fesztivál programigazgatója.

]]>
Obama turistákat csalogat az olajszennyezés sújtotta területre http://www.classfm.hu/hu/news/full/2877/ 2010-08-15 10:49:01 "A takarítási munkálatoknak köszönhetően a tengerpart tiszta, biztonságos és nyitva áll" - mondta az amerikai elnök, miután Floridába utazott feleségével és kisebbik lányával szombaton. Barack Obama arra kérte az amerikaiakat, hogy minél többen látogassanak el a partvidékre, és segítsenek újjáéleszteni a gazdaságot, amelyre hatalmas csapást mért az olajszennyezés.

]]>
Csalás miatt fogták el az egykori Fekete Vonat énekesnőjét http://www.classfm.hu/hu/news/full/2875/ 2010-08-14 20:40:39 Elfogták a Fekete Vonat nevű együttes egykori énekesét Budapesten. Mohamed Fatimát a Független Hírügynökség információi szerint a XIII. kerületben fogták el. Úgy tudni, az énekesnőt csalás gyanújával már hónapok óta körözték. Mohamed Fatima a Fekete Vonat énekesnőjeként futott be a hazai szórakoztatóiparban, a zenekar többször átalakult, majd feloszlott. Az énekesnő ezután külföldön próbált szerencsét.

]]>
Amerikai segély érkezett a még mindig tüzekkel küzdő Oroszországba http://www.classfm.hu/hu/news/full/2874/ 2010-08-14 13:28:45 Vízágyúkat, tűzálló ruhákat és más segélyeket szállító amerikai repülőgépek érkeztek szombaton Moszkvába, hogy segítsenek a soha nem látott mértékű erdőtüzekkel küzdő orosz tűzoltóknak. Az amerikai hadsereg két C-130-as repülőgépe a kora reggeli órákban landolt a Vnukovo repülőtéren, és a nap folyamán várhatóan két további segélyszállító gép érkezik majd az Egyesült Államokból.

]]>
SZIGET 2010 - Ma lép fel az Iron Maiden a Szigeten http://www.classfm.hu/hu/news/full/2873/ 2010-08-14 10:40:33 Várhatóan a hétvégén lesznek a legtöbben a Szigeten. Szombaton az Iron Maiden koncertezik majd a nagyszínpadon, de előtte még a Tankcsapda is fellép ugyanott. Vasárnap pedig mások mellett a Kasabian és a Muse szórakoztatja majd a szigetelőket. Az Iron Maiden este fél tíztől koncertezik majd a nagyszínpadon szombaton.

]]>
A kilencedik légió http://www.classfm.hu/hu/news/full/2870/ 2010-08-13 21:46:49 Időszámítás szerint 117-et írunk. A Római Birodalom Egyiptomtól Spanyolországig terjed, keletre pedig egészen a Fekete-tengerig nyúlik. Britannia északi részén azonban a folyamatos és könyörtelen hódításnak megálljt parancsolt egy nehezen fellelhető ellenség - a barbár, rettegett pikt hordák - gerilla harcmodora. Quintus, a Római Birodalom határszéli erődítményén való pikt rajtaütés egyetlen túlélője észak felé menetel Virilus legátus legendás kilencedik légiójával.

]]>
Kovács Áron a túlfűtött Robin Hood http://www.classfm.hu/hu/news/full/2869/ 2010-08-13 16:41:07 Kovács Áron, a Class FM és a TV2 műsorvezetője most színészi kvalitásait is megcsillogtatja.  A nagydumás műsorvezető rögtön címszerepben mutatja meg magát, egyelőre azonban egyáltalán nem izgul, hiszen egész nyáron erre készült. Augusztus 13-án első színházi szerepével debütál, a Robin Hood című musicalben, ő játssza a főurak orra alá borsot törő, a szegényeket védelmező középkori hőst. Vagányság, humor, bátorság- minden megvan Áronban, amit a karakter kívánhat.

]]>
Garfield és a zűr kommandó 3D http://www.classfm.hu/hu/news/full/2868/ 2010-08-13 16:27:03 A galaxis legelvetemültebb nőszemélye megkaparintotta a galaxis legveszélyesebb találmányát, a molekulakeverőt (molekula-turmixolót). A galaxis legrátermettebb szuperhőseire van szükség, hogy megállítsák a kegyetlen perszónát. Ha azonban ők sem járnának sikerrel, akkor jön a galaxis legutolsó reménye: Garfield, a galaxis leglustább macskája.
Ha éppen ráér...

]]>
Ragadozók http://www.classfm.hu/hu/news/full/2867/ 2010-08-13 16:19:54 Egy elit harcosokból álló csapat, élükön egy zsoldossal (Adrien Brody) különös bevetésre indul. Nem ismerik egymást, és nem tudják, hogyan kerültek egy idegen bolygóra, méghozzá szabad prédaként. Egy orvos kivételével az alakulat tagjai mind hidegvérű gyilkosok: van köztük kommandós, bérgyilkos, elítélt, Yakuza-tag. Ők a legjobban kiképzett, legveszélyesebb "ragadozók” a Földön, akikre most a Ragadozók egy rendkívül kegyetlen új faja vadászik.

]]>
Salt ügynök http://www.classfm.hu/hu/news/full/2866/ 2010-08-13 16:10:09 Evelyn A. Salt (Angelina Jolie) a CIA alkalmazottja, de egy szovjet disszidens felismeri benne az oroszok kémjét: azt állítja, hogy Salt alvó ügynök, aki évek óta arra vár, hogy feladatot kapjon igazi munkaadóitól, és most el is jött az ideje. Hamarosan az Egyesült Államokba látogat az orosz elnök, őt kell majd megölnie. Salt főnökei nem bíznak semmit a véletlenre: azonnal lecsapnának addigi emberükre, ám van egy baj vele: túl jól képezték ki.

]]>
Matematikusok megtalálták a Rubik-kocka legrövidebb megoldását: 20 forgatás http://www.classfm.hu/hu/news/full/2864/ 2010-08-13 12:10:08 Kutatók nemzetközi csapata csütörtökön bejelentette, hogy a Google által biztosított komputer révén bizonyították, hogy melyik az a legkisebb szám, ahány lépésből bármely kezdő forgatással a Rubik-kockát ki lehet rakni. A bejelentés szerint ez a szám 20. Az AFP francia hírügynökség azonban megjegyezte: jelenleg, mert lehet, hogy a jövőben ennél is kevesebb forgatást találnak majd.

]]>
Thirty second to Mars, Oi Va Voi, Isolated és még sok más ma a Szigeten http://www.classfm.hu/hu/news/full/2863/ 2010-08-13 12:07:48 Az amerikai Thirty second to Mars lesz a Sziget fesztivál nagyszínpadának fellépője pénteken este fél tíztől. Szintén a harmadik nap koncertezik majd Mika, az Oi Va Voi és az Isolated. A magyarokat mások mellett a Kiscsillag, a Nemjuci és a Heaven Street Seven képviseli majd. Lyapis Trubetskoy, Papa Roach, Gentleman and the Evolution, Mika és este fél tíztől a Thirty second to Mars szórakoztatja majd a közönséget pénteken a Sziget Fesztivál nagyszínpadán.

]]>
Levelet visz egy 13 éves amerikai fiú Kim Dzsong Ilnek http://www.classfm.hu/hu/news/full/2862/ 2010-08-13 12:04:31 Egy koreai származású, 13 éves amerikai fiú indult csütörtökön Pekingből Észak-Koreába, hogy kézbesítse Kim Dzsong Ilnek, az ország vezetőjének írt levelét. Jonathan Lee levelében arra kéri az észak-koreai vezetőt, hogy ültessen fákat a két Korea határvidékén a béke jeleként. "Egy kicsit ideges vagyok, mert ez az első utam Észak-Koreába. De nagy reményekkel megyek oda"- írta saját honlapján Johnathan.

]]>
SZIGET 2010 - Ma lép fel a Faithless a Szigeten http://www.classfm.hu/hu/news/full/2859/ 2010-08-12 12:27:11 Csütörtökön koncertezik a Faithless a Szigeten. A brit zenészek 21 óra 30 perckor kezdenek majd játszani a Nagyszínpadon. Szintén a második nap fellépői között van a Public Image Limited (PiL), a The Specials és Tony Allen is. Utóbbi a világzenei színpadon szórakoztatja majd a közönséget. 15 ótáról a K.I.Z. várja majd a közönséget a Nagyszínpadon, majd másfél órával később a Young Punx, 18 órától pedig a Public Image Limited (PiL) koncertezik majd ott.

]]>
14 év börtönre ítélték bin Laden szakácsát http://www.classfm.hu/hu/news/full/2858/ 2010-08-12 12:23:12 A guantánamói amerikai bázison működő katonai törvényszék szerdán 14 évig tartó börtönbüntetésre ítélte Oszama bin Laden szakácsát. Az 51 éves férfi azonban egy titkos peren kívüli megegyezés miatt várhatóan ennél jóval kevesebbet fog rácsok mögött tölteni. A Guantánamón nyolc éve fogva tartott Ibrahim al-Koszi júliusban vallotta bűnösnek magát terrorizmus támogatása vádjában.

]]>
Naomi Campbell kitart vallomása mellett a Taylor-ügyben http://www.classfm.hu/hu/news/full/2855/ 2010-08-11 15:19:07 Tagadta Naomi Campbell kedd esti közleményében, hogy hazudott volna a hágai nemzetközi törvényszék előtt, a volt libériai elnök, Charles Taylor perében tett vallomásában. "Nincs indokom, semmi előnyöm nem származik az ügyből". Campbell azután szólalt meg, hogy volt ügynöke, Carole White és Mia Farrow amerikai színésznő a törvényszék előtt hétfőn azt mondták: a szupermodell ajándékba kapott gyémántokat Taylortól és ezzel eldicsekedett nekik.

]]>
Csernobil által szennyezett területen is égtek erdőtüzek Oroszországban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2854/ 2010-08-11 15:11:43 Több erdőtűz is égett augusztus 6-án Oroszország Brjanszk nevű régiójában, amely még mindig szennyezett a csernobili katasztrófa miatt - közölték orosz erdészeti források. A kimutatások szerint csak Brjanszk radioaktív területein 269 hektárnyi területen lángolt 28 erdőtűz. Az orosz erdészeti illetékes szerint "tisztán látszik, hogy az erdőtüzek a nukleáris katasztrófa által szennyezett területeken is pusztítottak."

]]>
Britney Spears is szerepel a "Glee"-ben http://www.classfm.hu/hu/news/full/2853/ 2010-08-11 15:04:16 Britney Spears is szerepel majd a Glee (glíí) című amerikai sikersorozat második évadának egyik részében - számolt be róla szerdán a BBC internetes hírportálja. Ryan Murphy, a sorozat agytrösztje elmondta: a 28 éves énekesnőnek egy teljes részt szentelnek majd, így több dalát is eléneklik majd a szereplők, illetve Spears is megjelenik az epizódban. Murphy hozzátette: a rész csak Britney zenéjéről szól majd és magánéleti botrányairól nem tesznek benne említést, így "majd kesztyűs kézzel bánnak az énekesnővel."

]]>
Naponta hétszázan halnak meg Moszkvában http://www.classfm.hu/hu/news/full/2842/ 2010-08-09 21:50:03 A duplájára emelkedett a napi halálozások száma Moszkvában a hőhullám miatt - mondta egy orosz illetékes hétfőn. Közben a meteorológiai szolgálat közölte: Oroszország ezer éves történelmében még soha nem jegyeztek fel ilyen hőséget. A moszkvai egészségügyi hivatal vezetője, Andrej Szelcovszkij a RIA Novosztyi hírügynökségnek elmondta, hogy általában 360-380 ember hal meg naponta Moszkvában, most viszont körülbelül 700.

]]>
Elsőként gyalogolta végig az Amazonas folyását egy brit kalandor http://www.classfm.hu/hu/news/full/2841/ 2010-08-09 21:42:56 Ed Stafford brit kalandor hétfőn befejezte több mint két éven át tartó, 6 500 kilométeres gyaloglását az Amazonas folyó mentén haladva, elsőként teljesítve gyalog a távot. A 34 éves férfit a negyedik hónap után egy perui erdész is kísérte útján, bár eredetileg csak egy rövid szakaszon tartott volna vele. A brit hadsereg egykori katonája 2008. április másodikán kezdte meg túráját a perui Camanában, ahonnan felgyalogolt a Nevado Mismi hegyre, amelynek oldalán, egy gleccserpatakból ered az Amazonas.

]]>
Rod Stewart nyolcadszor is apa lesz http://www.classfm.hu/hu/news/full/2840/ 2010-08-09 21:35:44 Rod Stewart hétfőn bejelentette, hogy felesége újra terhes, így a brit rocker nyolcadszor is apa lesz. A 65 éves rockzenész legidősebb gyermeke 46 éves, a legfiatalabb pedig négy éves. Rod Stewart felesége, a 39 éves Penny Lancaster júniusban vette észre, hogy gyereket vár, miközben harmadik házassági évfordulójukat ünnepelték Olaszországban - tudatta a brit rocker egy közleményben.

]]>
Meghalt Patricia Neal Oscar-díjas színésznő http://www.classfm.hu/hu/news/full/2839/ 2010-08-09 16:50:34 84 éves korában otthonában elhunyt Patricia Neal vasárnap. Az amerikai színésznő a "Hud" című filmben nyújtott alakításáért 1964-ben megkapta az Oscar-díjat. Halálának okát nem közölték, de az amerikai sajtó emlékeztet arra, hogy Neal évtizedekkel ezelőtt három agyvérzést kapott, és egy ideig kómában feküdt. Patricia Neal már 21 évesen megkapta a Tony-díjat, az "Another Part of the Forest" című Broadway-darabban nyújtott alakításáért.

]]>
Hatmilliárd dollárjába került a BP-nek az olajkatasztrófa http://www.classfm.hu/hu/news/full/2838/ 2010-08-09 16:44:51 6,1 milliárd dollárba került az Mexikói-öbölben történt olajszennyezés - közölte hétfőn a British Petrol (BP). A végösszeg tartalmazza Deepwater Horizon platform áprilisi felrobbanása nyomán keletkezett kárt, az olaj feltakarításának költségeit, és az áldozatoknak járó kártérítés összegét is. A tételben benne van az a 319 millió dollár is, amelyet az olajszennyezés miatt fizetnek ki kompenzációként az érintett amerikai államoknak.

]]>
SZIGET 2010 - "Ötfelvonásos" koncerttel búcsúzik a Kispál http://www.classfm.hu/hu/news/full/2835/ 2010-08-09 16:08:50 Igazi vendégjárásra és csaknem háromórás koncertre készülhetnek azok, akik elmennek hétfőn a Kispál és a Borz búcsúkoncertjére a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján. Lévai Balázs, a koncert művészeti vezetője egy Shakespeare-darabhoz hasonlította a koncert felépítését, itt is öt felvonás lesz prológgal. A koncert 19 órakor kezdődik majd a Nagyszínpadon.

]]>
Idén is lesznek mosolygó kukásautók http://www.classfm.hu/hu/news/full/2831/ 2010-08-08 18:55:29 Ismét mosolygó kukásautók járják majd Budapestet, a Fővárosi Közterület-fenntartó ugyanis harmadik alkalommal hirdeti meg népszerű gyermekrajz-pályázatát. Az idén 115 éves társaság ezúttal arra kíváncsi, hogyan látják a gyerekek a köztisztaságot régen és ma. A pályázaton 4 és 14 év közöttiek indulhatnak, a legötletesebb alkotásokat pedig felhelyezik a kukásautókra.

]]>
Startra kész a Sziget http://www.classfm.hu/hu/news/full/2830/ 2010-08-08 18:45:20 Hatezernél is többen építették a Sziget fesztiválvárost az elmúlt körülbelül két hétben, a hetvenhat hektáros területen már szinte teljesen befejezték az előkészületeket- mondta vasárnap a Hajógyári szigeten Gerendai Károly, a hétfőn kezdődő programsorozat főszervezője. Hozzátette: hetvenötezren tudnak egyszerre fesztiválozni, és hozzávetőleg nyolcezren dolgoznak majd azon, hogy minden rendben legyen a Szigeten.

]]>
Sokkot kapott Gábor Zsa Zsa http://www.classfm.hu/hu/news/full/2829/ 2010-08-08 18:42:42 Legalább hétfőig még biztosan kórházban marad Gábor Zsa Zsa, miután a 93 éves, magyar származású színésznő sokkot kapott csípőprotézis-műtétje után - közölte sajtósa vasárnap. John Blanchette szerint a fájdalomcsillapító morfiumra reagált rosszul Gábor Zsa Zsa szervezete, de állapota javult, mióta egy másik gyógyszert kap. A színésznő sajtósa szerint "Zsa Zsa egy harcos", így biztos gyógyulásában.

]]>
Debütált Eminem és Rihanna közös klipje http://www.classfm.hu/hu/news/full/2827/ 2010-08-07 15:32:43 Megérkezett a nyár, és az év egyik legjobban várt klipje! A zenei videó Eminem és Rihanna közös felvételéhez, a Love The Way You Lie című dalhoz készült. Már az is nagy hírnek számított, amikor köztudottá vált, hogy Eminem és Rihanna közös dalt ad ki a nyár folyamán. Valószínűsíthető volt, hogy a már évek óta sokak kedvenc rappere, Eminem, és napjaink egyik legkedveltebb R&B dívája, Rihanna valami nagyot fog alkotni.

]]>
Hatalmas jéghegy vált le egy grönlandi gleccserről http://www.classfm.hu/hu/news/full/2826/ 2010-08-07 15:19:19 Egy nagyjából 260 négyzetkilométer jéghegy vált le a grönlandi Petterman-gleccserről - jelentették be pénteken amerikai tudósok. Legutóbb majdnem ötven éve tört le ilyen nagy területű jég az északi-sarkkörnél. A területről csütörtökön készült műholdas felvételekből kiderült, hogy a Grönland északi részén található gleccser elvesztette hetven kilométer hosszú, vízfelszínen úszó jégrétegének nagyjából negyedét - írta a BBC brit közszolgálati adó.

]]>
Maga alatt van a legcsinosabb brit hírolvasó, mert volt barátja eladta meztelen fotóit http://www.classfm.hu/hu/news/full/2823/ 2010-08-07 11:55:49 Össze van törve lelkileg a legcsinosabbnak mondott brit tévés, miután volt barátja eladta meztelen képeit egy bulvárlapnak - közölte pénteken egy másik bulvárlap, a Daily Mail. A 30 éves, indiai származású Tasmin Khan, aki Oxfordban diplomázott, azt mondta, hogy "megszakad a szíve, mert az árulta el, akiben a legjobban bízott még nem olyan régen". A képeket, amelyek egy privát eseményen készültek, a Sun tette közzé csütörtökön azt állítva, hogy a fotók valamikor 2003 és 2006 között készültek.

]]>
VIHAR - Piros riasztás is lehet több országrészben http://www.classfm.hu/hu/news/full/2817/ 2010-08-06 11:36:28 Három régióra is narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délelőtt, de a friss mérések alapján legmagasabb fokú, piros figyelmeztetés is lehet. Narancssárga riasztás az ország északi területein van, de ezt a nyugati megyék kivételével bármelyik országrészre kiterjeszthetik. Elsősorban az ország középső és keleti részein várható zivatar, viharos, 60-90 km/órás széllökés, 1-2 centiméter átmérőjű jégeső és nagyobb mennyiségű, 20-40 milliméter mennyiségű csapadék.

]]>
Megházasodik Robbie Williams http://www.classfm.hu/hu/news/full/2815/ 2010-08-06 11:22:00 Feleségül veszi amerikai barátnőjét Robbie Williams brit popsztár egy kaliforniai esküvőn - írta pénteken a Sun című brit lap. A 36 éves zenész négy éve ismerkedett meg a most 31 éves Ayda Field amerikai színésznővel, akinek tavaly kérte meg a kezét. A Sun információi szerint az esküvőt a kaliforniai partoktól 32 kilométernyire található Santa Catalina nevű szigeten tartják, szombaton.

]]>
Wyclef Jean indul Haiti elnöki posztjáért http://www.classfm.hu/hu/news/full/2814/ 2010-08-06 11:16:20 Wyclef Jean haiti születésű zenész csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy indul a novemberi haiti elnökválasztáson. A kilenc éves kora óta az Egyesült Államokban élő Jean nagy népszerűségnek örvend szülőhazája fiataljai körében, és a pusztító januári földrengés óta hősként tekintenek rá. A Grammy-díjas zenész csütörtökön érkezett meg Haiti fővárosába magángépén, hogy leadja iratait a haiti választási irodában.

]]>
Nevet adnának a közbicikliknek a fővárosban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2812/ 2010-08-05 19:41:55 Névpályázatot írt ki a Parking Kft. a budapesti Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszerre (KKKR). Ahogy több európai nagyvárosban, itt is szeretnének fiatalos, dinamikus nevet adni az új közlekedési formának. Gyarmati Zoltán ügyvezető igazgató csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a tervek szerint 2011. július 1-jétől működnek a rendszer, és 74 helyszínen több mint 1000 kerékpárt lehetne bérelni.

]]>
Churchill nem akart pánikot, titkosított egy UFO-aktát http://www.classfm.hu/hu/news/full/2808/ 2010-08-05 13:45:46 Winston Churchull a második világháború idején 50 évre titkosított egy azonosítatlan repülő tárgyról szóló megfigyelést, mert meg akarta előzni a tömeges pánikot - derül ki a brit nemzeti archívum csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentumaiból. Az állítólagos esetről a brit királyi légierő egykori tisztjének, Churchill személyes testőrének unokája 1999-ben írt levelében tájékoztatta a brit védelmi minisztériumot.

]]>
Katy Perry és lemeze is illatozik http://www.classfm.hu/hu/news/full/2807/ 2010-08-05 13:32:39 Nem csak megirigyelte, de egy ügyes húzással meg is előzte a parfümvilágba berobbant kolléganőit Katy Perry, aki egyszerre jelentkezik új kölnivel és új CD-vel is. Utóbbi különleges változata ugyanis a fülnek és az orrnak is meglepetést kínál. Kylie Minogue, Beyoncé, Christina Aguilera és Britney Spears után Katy Perry neve is parfümüvegcsére kerül – a Grammy-jelölt ifjú énekesnő illata Purr névre hallgat, ami magyarul annyit tesz: dorombol.

]]>
Rekordok Európa-bajnoksága Budapesten http://www.classfm.hu/hu/news/full/2806/ 2010-08-05 13:20:46 Még soha ennyi ország, soha ennyi versenyzővel nem vett részt "vizes" Európa-bajnokságon, mint most Budapesten, illetve Balatonfüreden. A szerdán kezdődött 30. úszó, műugró, műúszó és nyíltvízi Eb-n 43 ország jelezte részvételét, a kontinensviadalon csaknem 1000 sportoló indul majd. Csak úszásban 41 nemzet mintegy 600 sportolója áll rajtkőre. Ami a magyar úszókat illeti, minden idők legnagyobb - 59 fős - , és az utóbbi évek legerősebb úszócsapata áll rajthoz a Margitszigeten.

]]>
Rátaláltak Mozart egyik zongorájára!? http://www.classfm.hu/hu/news/full/2804/ 2010-08-05 13:17:30 Németországban felbukkant egy fortepiano, amelyen állítólag egykoron a híres zeneszerző, Wolfgang Amadeus Mozart is játszott még. A német állami rádiócsatorna, az SWR szerdai tudósítása szerint a hangszert 1775-ben készítették, és mai értékét több millió euróra becsülik. A korabeli zongora a német állami rádió híradása szerint az 1980-as években került a Németország déli részén található Baden-Badenben élő Martin Becker zongorákat készítő mesterhez.

]]>
Fotózási és videózási tilalom Naomi Campbell csütörtöki tanúvallomásakor a hágai bíróságon http://www.classfm.hu/hu/news/full/2799/ 2010-08-04 12:52:07 Elfogadta az ENSZ hágai bírósága kedden Naomi Campbell kérését, hogy tiltsák meg felvételek készítését róla, amikor csütörtökön vallomást tesz a Charles Taylor volt libériai elnök elleni perben. A döntés értelmében sehol nem lehet fényképezni és videózni a szupermodellt, amint belép a testület épületébe. A bíróság keddi közleménye cáfolja, hogy Campbell azt kérte volna, hogy akkor se lehessen felvétel készíteni róla, amikor a tárgyalásra utazik.

]]>
Lady Gaga vezeti a legjobban öltözöttek listáját http://www.classfm.hu/hu/news/full/2798/ 2010-08-04 12:44:09 Lady Gaga, Carla Bruni és Javier Bardem a világ legjobban öltözött emberei - az amerikai énekesnő, a francia first lady és a spanyol színész vezetik legalábbis azt a listát, amit a Vanity Fair magazin állított össze a hírességek öltözködési szokásait értékelve. A lap legfrissebb számában a legjobban öltözöttek között kapott helyet a dán Mária hercegnő és az amerikai first lady, Michelle Obama, valamint Diane Kruger és Carey Mulligan színésznők is.

]]>
Moszkvában már alig látni az erdőtüzek okozta füsttől http://www.classfm.hu/hu/news/full/2796/ 2010-08-04 12:42:01 Sűrű füst lepte el szerdára az orosz fővárost, amelynek környékén több helyen is erdőtüzek pusztítanak. Az AFP helyszíni tudósítása szerint a füstöt még a moszkvai metróalagutakban és a zárt irodaépületekben is lehet érezni. Helyszíni beszámolók szerint kora reggel alig háromszáz méteres volt a látótávolság Moszkvában, ahol még a belváros hatalmas épületei is eltűntek az érdeklődők szeme elől.

]]>
Robbie Williams átadja a mikrofont http://www.classfm.hu/hu/news/full/2793/ 2010-08-03 12:15:02 A Take Thatből kivált, szólóban is gigantikus sikereket elért előadó idén nem csak visszatér az egykor elhagyott fiúcsapatba, de talán még egy ennél is merészebb lépésre szánta el magát: átadja rajongóinak a mikrofont. Komoly verseny dúl a konzolpiacon, ahol a brit fenegyerek, Robbie Williams a wii mellett tette le a voksát: őszre várható ugyanis az énekes slágereit tartalmazó szoftver, mely három nehézségi szinttel és 25 hamisítatlan Robbie-sikerdallal adja meg az éneklés nem mindennapi lehetőséget a játékos kedvűeknek.

]]>
AUGUSZTUS 20. - Egy magánvállalkozó rendezi a tüzijátékot http://www.classfm.hu/hu/news/full/2792/ 2010-08-03 11:51:52 A szombathelyi székhelyű Kopula 96 Kft rendezi meg idén az augusztus 20-i budapesti tűzijátékot a saját költségén - jelentette be a keddi rendhagyó kormányszóvivői tájékoztatón a cég tulajdonosa. Farkas Mihály elmondta azt is: idén a hidakról és a Citadelláról nem, hanem három uszályról lövik majd fel a rakétákat, amelyek azonban szerinte látványban "tervezettebbek" lesznek az eddigieknél.

]]>
Bűnösnek vallotta magát Charlie Sheen a felesége elleni támadásban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2790/ 2010-08-03 11:27:57 Bűnösnek vallotta magát Charlie Sheen amerikai színész egy peren kívüli megegyezés részeként a felesége elleni támadásban hétfőn egy amerikai bíróságon. Az ítélet értelmében a színésznek harminc napot kell eltöltenie egy kaliforniai rehabilitációs központban.A "Két pasi és egy kicsi" című televíziós sorozat sztárja ellen a vádalku részeként ejtették a súlyosabb vádakat, és csak szabálysértés miatt kellett felelnie a felesége ellen tavaly karácsonykor történt támadással kapcsolatban.

]]>
Kutyák és macskák 2. - A rusnya macska bosszúja http://www.classfm.hu/hu/news/full/2787/ 2010-08-02 13:33:22 A kutyáknak és macskáknak megvan a maguk, titkos, az emberi szem elől rejtett világa. És megvan a maguk háborúja is. Ártatlannak tűnő kutyaházak igazából titkos kémközpontok bejáratai lehetnek; néhány napon heverésző lusta cica pedig valójában talán egy bevetésen lévő alakulat tagja. A kutyák és macskák között kibékíthetetlen, elhúzódó és minden eszközt megengedő háború zajlik. Zajlott eddig.

]]>
A szupercsapat http://www.classfm.hu/hu/news/full/2786/ 2010-08-02 13:28:19 Egy különleges egység négy tagját olyasmivel vádolják meg, amit nem követtek el. Azóta a csapat többé már nem engedelmeskedik a parancsoknak, megrendelésre dolgoznak, és egyszer talán tisztázzák a nevüket. Hannibal Smith ezredes (Liam Neeson) akkor van elemében, mikor a legkilátástalanabb a helyzet egy bevetés során, és a legagyafurtabb tervet kell kitalálnia a siker érdekében.

]]>
Levelek Júliának http://www.classfm.hu/hu/news/full/2785/ 2010-08-02 13:20:13 Sophie Hall feltörekvő újságíró, aki New Yorkból Olaszországba utazik Victor nevű udvarlójával, hogy egy kis romantikus vakációt töltsenek együtt. Miközben Victor a munkájához kapcsolódó ügyekben intézkedik, Sophia véletlenül Verona híres udvarházánál találja magát, ott, ahol a Romeó és Júlia Shakespeare által elképzelt híres találkozása lezajlott, és ahol a világ minden tájáról érkezett nők hagynak egy-egy Júliának címzett levelet, melyben elvesztett vagy hőn áhított szerelmekről írnak.

]]>
VIP-ellátás egy szamárnak http://www.classfm.hu/hu/news/full/2784/ 2010-08-02 13:06:54 Exkluzív ellátással várják a világhírűvé vált orosz szamarat, Anapkát a Kreml istállójában - adta hírű vasárnap a Sun. A brit bulvárlap azt is megírta, hogy Anapkáért az egykori francia filmsztár, az évek óta harcos állatvédőként ismert Brigitte Bardot magánál az orosz államfőnél járt közben. A szamarat egy fekete-tengeri strandon egy hirdetési kampányhoz használták fel korábban.

]]>
Kiengedték a börtönből Lindsay Lohant http://www.classfm.hu/hu/news/full/2783/ 2010-08-02 12:53:53 Szabadon engedték a börtönből Los Angelesben, hétfőn Lindsay Lohant. A 24 éves amerikai filmsztár 13 napig volt rácsok mögött, mivel megszegte a próbára bocsátás feltételeit, amit egy 2007-es ítéletben mondott ki a bíróság rá ittas vezetésért és drogbirtoklásért. A távozás után a színésznő az ítélet másik részének megfelelően egy rehabilitációs klinikára ment egyenesen.

]]>
Jáksó TOP 20 http://www.classfm.hu/hu/news/full/2580/ 2010-07-09 11:32:18 Már megint nincs vendég... Egyszerűen elkerülik a Class FM-et, vagy legalábbis Lacit a zenészek, ismert emberek, érdekes ismeretlenek. Ő meg csak üldögél a telefon mellett… Vendég nincs… telefonáló is alig.

]]>
Forma 1 - Valószínűleg a bordája repedt meg a megsérült szerelőnek http://www.classfm.hu/hu/news/full/2778/ 2010-08-01 21:46:28 Csupán néhány percet töltött a Hungaroring ambulanciáján az a szerelő, aki vasárnap sérült meg egy elszabadult kerék miatt a Forma 1-es Magyar Nagydíj vasárnapi futamán. Petán Péter, a Hungaroring sajtófőnöke a Független Hírügynökségnek azt mondta: a szerelő saját felelősségére távozott, még a röntgenfelvételhez sem járult hozzá. Így nem lehet tudni, hogy pontosan hol sérült meg, de feltételezhetően a bordája repedhetett meg - tette hozzá.

]]>
8 millió forint - 6 szikszói család http://www.classfm.hu/hu/news/full/2777/ 2010-08-01 21:38:41 Megszokhattuk már, hogy Sebestyén Balázs, Rákóczi Ferenc és Vadon János ott segít, ahol tud. Legújabb „akciójuk” végeredménye azonban őket magukat is meglepte. A Morning Show egy olyan példátlan összefogást indított el, amely óriási sikerrel zárult. A magyar rádiózás történetének páratlan segélyakciójában nemcsak híres sportolók és közismert emberek vettek részt felajánlásaikkal, hanem rendkívül sok hallgató és maguk a Class FM műsorvezetői is.

]]>
Már több mint 900 halottja van a pakisztáni áradásoknak http://www.classfm.hu/hu/news/full/2776/ 2010-08-01 14:26:16 900 fölé emelkedett az évtizedek óta nem látott hatalmas árvizek halálos áldozatainak száma Pakisztán északi részén - jelentették vasárnap kormányzati források. A hatóságok attól tartanak, hogy kitör a kolerajárvány. A hatóságok szerint 862-en Khyber Pakhtunkhwa tartományban, míg 47-en Kasmír Pakisztánhoz tartozó részén haltak meg az esőzések, áradások és földcsuszamlások miatt. Jelentős területek vannak víz alatt, több mint 3700 lakóház már összedőlt.

]]>
Férjez ment Bill Clinton lánya http://www.classfm.hu/hu/news/full/2775/ 2010-08-01 14:23:01 Férjhez ment Bill Clinton volt amerikai elnök lánya szombaton. A 30 éves Chelsea Clinton 32 éves bankár vőlegényével, Marc Mezvinskyvel házasodott össze New York melletti Rhinebeck-ben. A fiatalok 500 vendég előtt mondták ki az igent. A ceremóniát James Ponet rabbi és William Shillady tiszteletes vezette. Az esemény idejére komoly biztonsági intézkedéseket vezettek be, egyebek mellett repülési tilalom volt érvényben a körzetben, hogy ne készülhessenek lesifotók az esküvőről.

]]>
Magyar világsztár a láthatáron?! http://www.classfm.hu/hu/news/full/2772/ 2010-07-31 21:56:50 Az elmúlt hetekben, napokban egyre többször kaptak szárnyra a híresztelések egy magyar énekesnőről, Viva Starr-ról, aki külföldön is potenciális sztár lehet a közeljövőben. Vajon tényleg teljesül a fiatal lány álma? Nagyon régóta vágyunk és várunk mi magyarok, egy nemzetközileg is elismert sztárra a zeneiparban, akiről elmondhatjuk, hogy kicsiny országunk lakója. Itt most természetesen a könnyűzenére gondoljunk, és ha még jobban szűkíteni szeretnénk a kört, a popzenére.

]]>
Kerékbilincs két vagyontérő luxuskocsin - tilosban parkoltak a Harrods új tulajdonosai Londonban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2771/ 2010-07-31 21:43:39 Nem mindennapi látványban volt részük a minap azoknak, akik az elegáns londoni luxusáruház, a Harrods környékén jártak. Az épület előtt parkoló két luxusautóra ugyanis kerékbilincset tettek - olvasható a BBC honlapján szombaton. Az 1,2 millió fontot (csaknem 410 millió forint) érő Koenigsegg CCXR és a 350 ezer fontot (120 millió forint) kóstáló Lamborghini Murcielago LP670-4 SuperVeloce ugyanis tilosban parkolt az áruház előtt.

]]>
300 ezer magyar turistát várnak idén Horvátországba - dugók az autópályákon http://www.classfm.hu/hu/news/full/2769/ 2010-07-31 21:33:48 Elindult a csúcsszezon Horvátországban, de várhatóan kevesebb magyar turistával, mint tavaly. 2005 óta folyamatosan csökken a horvát tengerparton nyaraló magyarok száma. A többség most is magánapartmanokban foglal szállást, szállodára csak minden negyedik magyarnak telik. A horvát autópályákon mindenhol nagy a forgalom.

]]>
Class Hétvége http://www.classfm.hu/hu/news/full/2768/ 2010-07-31 15:28:06 Nézőpont kérdése, hogy Rolandot szeretik az égiek jobban, hogy kint lehet az év egyik legrangosabb eseményén, a Forma1 magyarországi helyszínén, vagy Argyelán Krisztán könyörültek meg. A lényeg az, hogy a mostani hétvégén Szani Roland jelentkezik a Class hétvégével a Hungaroringről.

]]>
Class Hétvége http://www.classfm.hu/hu/news/full/2763/ 2010-07-30 14:24:00 Nézőpont kérdése, hogy Rolandot szeretik az égiek jobban, hogy kint lehet az év egyik legrangosabb eseményén, a Forma1 magyarországi  helyszínén, vagy Argyelán Krisztán könyörültek meg. A lényeg az, hogy a mostani hétvégén Szani Roland jelentkezik a Class hétvégével a Hungaroringről.

]]>
Katonai szállítmányokkal enyhítenek a benzinhiányon Görögországban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2766/ 2010-07-30 23:32:47 Görögország kormánya válságtanácskozását követően pénteken bejelentette, hogy a hadsereg járműveit veszik igénybe az országos benzinhiány enyhítésére. A vasárnap óta tartó fuvarozói sztrájk miatt katonai repülőkkel visznek üzemanyagot szállító kamionokat a távoli szigetekre. A kórházakat, villanytelepeket és repülőtereket pedig már szintén katonai szállítmányokkal látják el a működésükhöz szükséges üzemanyaggal.

]]>
Kovács Ági az UNICEF sportnagykövete http://www.classfm.hu/hu/news/full/2765/ 2010-07-30 23:24:47 Augusztus elsejétől Kovács Ági olimpiai és többszörös világ- és Európa-bajnok úszónő is az UNICEF sportnagykövete lesz. Első feladataként több korábbi úszónagysággal áll rajtkőre augusztus 14-én a budapesti Úszó EB-n, az UNICEF jótékonysági váltóban. A nagyköveti kinevezés 3 évre szól és szimbolikus, 100 forintos javadalmazással jár. Kovács Ági 2007-ben, a debreceni Rövidpályás Úszó EB idején kapcsolódott be az UNICEF Magyar Bizottságának munkájába, segítette a szervezetet az adományok gyűjtésében.

]]>
Fél év alatt a Föld körül http://www.classfm.hu/hu/news/full/2755/ 2010-07-29 15:16:40 Madonna újra útnak indul. A popkirálynő maga teszteli és válogatja ki a táncosokat ahhoz a turnésorozathoz, amely állítólag az eddigi legváratlanabb és legmegdöbbentőbb show elemekkel lesz telepakolva. Minket már az is megdöbbentett, hogy az önmegvalósítás és megújulás nagyasszonya ezúttal egy hat hónapos ’Hip – Hop’ turnét tervez. A turné, jövő ősszel kezdődik, de a táncosok kiválasztása már most elkezdődött a londoni Aura nevű éjszakai szórakozóhelyen.

]]>
Egy év alatt kerüli meg vitorlásával a Földet a fiatal magyar házaspár http://www.classfm.hu/hu/news/full/2754/ 2010-07-29 15:09:27 Csütörtökön indult el Budapestről az a fiatal házaspár, akik tengerjáró vitorlássukkal egy év alatt kívánják megkerülni a Földet. A 27 éves Rakonczay Viktória és a 29 éves Rakonczay Gábor az egykori földkerülő kettős Fa Nándor és Gál József útvonalát követi: a Gibraltár szorostól indulnak és délen az Antarktisz körül hajóznak majd. Viktória elmondta: bár összesen 250 napot töltenek a vizen, összezárva a férjével, nem tartanak attól, hogy ez veszélyezteti a házasságukat.

]]>
Köszönteni mentek születésnapján a 111 éves férfit, a múmiáját találták meg http://www.classfm.hu/hu/news/full/2752/ 2010-07-29 14:56:44 Egy három évtizede meghalt férfi csontvázzá mumifikálódott testét találta meg a japán főváros rendőrsége, miután a helyi elöljárók fel akarták köszönteni otthonában a 111-ik születésnapján - közölte csütörtökön a japán média. Az NHL televízió tudósítása szerint az "ünnepelt", Kato Szogen múmiáját felöltözve találták meg az ágyában fekve.

]]>
Obamát nem hívták meg Chelsea Clinton esküvőjére http://www.classfm.hu/hu/news/full/2749/ 2010-07-29 09:20:57 Eggyel kevesebb dolog van, amiért az amerikai titkosszolgálatnak aggódnia kell Chelsea Clinton esküvőjén: a vendéglistáról hiányzik Barack Obama. "Nem hívtak meg az esküvőre" - mondta az amerikai elnök az ABC csatorna csütörtökön adásba kerülő, The View című beszélgetős műsorában, majd így folytatta: "szerintem azért, mert Bill és Hillary - helyesen - szeretnék, ha ez a nap Chelsea-ről és a leendő férjéről szólna."

]]>
Kincstári szükséghelyzetet hirdetett ki Arnold Schwarzenegger http://www.classfm.hu/hu/news/full/2747/ 2010-07-29 09:07:55 Arnold Schwarzenegger bejelentette szerdán, hogy Kalifornia szövetségi állam legtöbb alkalmazottja havi három nap, fizetés nélküli szabadságot kénytelen kivenni, amíg az új költségvetés hatályba nem lép. A kormányzó szerint kincstári szükséghelyzetet van, mert az állam nem tud készpénzt átutalni időben. Schwarzenegger szerint a 19 milliárd dollár költségvetési hiánnyal küszködő Kalifornia a fizetési összeomlás határán van, és augusztusban újabb krízis elé nézhet.

]]>
Több kocsival közlekedik a HÉV a Forma 1 ideje alatt http://www.classfm.hu/hu/news/full/2745/ 2010-07-28 21:43:45 A megszokottnál kétszer több kocsival közlekedik majd a gödöllői HÉV pénteken, szombaton és vasárnap a Forma 1-es Magyar Nagydíj idején. A járatok menetrendje nem változik - közölte szerdán a BKV. A Forma 1-es pálya a Gödöllőig közlekedő HÉV-ekkel érhető el. A szilasligeti megállótól gyalog, Mogyoródról pedig busszal lehet eljutni a versenyre. Akiknek a verseny ideje alatt van 24 vagy 72 órás jegye, illetve Budapest kártyája, nem kell megváltania a máskor egyébként kötelező kiegészítő jegyet.

]]>
Meghalt a gyilkosságokat megrendelő tévériporter http://www.classfm.hu/hu/news/full/2744/ 2010-07-28 21:41:07 Betegségben meghalt az a brazil tévériporter, aki a dél-amerikai hatóságok szerint drogcsempész volt, és gyilkosságokat rendelt meg, hogy aztán leleplezhesse azokat tévéműsorának nézettségét növelve. A brazil média szerdai jelentése szerint az 51 éves Wallace Souza egy Sao Paolói kórházban hunyt el kedden, ahová hasüregi fájdalmakkal vitték be. A brazil rendőrség egy évvel ezelőtt gyanúsította meg a népszerű tévés műsorvezetőt.

]]>
Veszprémi diákokkal találkozik Chick Corea http://www.classfm.hu/hu/news/full/2743/ 2010-07-28 19:47:21 Rendhagyó zongoraórát tart a veszprémi Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola diákjainak csütörtökön Chick Corea. Az amerikai jazz zongorista új formációval lép fel csütörtökön este a Veszprémi Ünnepi Játékokon. A világsztár esti fellépése előtt ellátogat a zeneművészeti szakközépiskola diákjaihoz, ahol rendhagyó zongoraórát tart a fiataloknak.

]]>
Katalónia betiltotta a bikaviadalokat http://www.classfm.hu/hu/news/full/2740/ 2010-07-28 13:05:21 A katalán parlament szerdán megszavazta a bikaviadalok betiltásáról szóló törvénymódosítási javaslatot. A döntés értelmében 2012. január elsejétől nem rendezhetnek bikaviadalokat a katalán régióban. A Katalán Autonóm Közösség parlamentje 68 igen, és 55 nem szavazattal tiltotta be a bikaviadalokat, elsőként Spanyolország Ibériai-félszigeten lévő területei közül. Az Atlanti-óceánon található spanyol Kanári-szigetek 1991-ben tette illegálissá a bikaviadalok megrendezését.

]]>
Fotókiállítás nyílik a Forma-1 Magyar Nagydíj 25. születésnapjára http://www.classfm.hu/hu/news/full/2739/ 2010-07-28 12:59:40 Nyolcvan fotó segítségével ismerhetik meg az érdeklődők az idén 25 éves Forma-1 Magyar Nagydíj történetét. A tárlat szerdán nyílik Budapesten, a Westend City Center földszintjén, a Ferdinánd téren - mondta a Független Hírügynökségnek László Katalin, a bevásárlóközpont marketing igazgatója. Hetvenkét tablón nyolcvan képet állítanak ki szerdán a bevásárlóközpont földszintjén, a Ferdinánd téren.

]]>
Újabb X Factor szereplő a zeneiparban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2734/ 2010-07-27 18:49:21 A tavalyi X Factor második helyezettje, Olly Murs elkészítette hivatalos debütáló felvételét, Please Don’t Let Me Go címen. Az elmúlt évek brit X Factor versenyzői közül, kétségkívül Leona Lewis érte el a legnagyobb népszerűséget. Őt követve, a 2008-as győztes, Alexandra Burke az, aki még említésre méltót alkotott a show óta. Valamint az akkori második helyezett, a JLS nevű fiúkvartett, és az egy évvel korábban negyedik helyet szerző Diana Vickers.

]]>
Szélhámos akarta eladni a londoni Ritz szállót http://www.classfm.hu/hu/news/full/2733/ 2010-07-27 18:42:17 Öt év börtönre ítélte kedden a Southwark Crown megyei bíróság azt a brit szélhámost, aki a vád szerint 250 millió fontért (85 milliárd forint) megpróbálta eladni a londoni Ritz Hotelt. Anthony Lee-t "gondosan kitervelt, felháborító csalás" bűntettében találta bűnösnek a bíróság. A 49 éves, jelenleg munkanélküli teherautósofőr a vád szerint meggyőzte Terence Collins ingatlanfejlesztőt, hogy "közeli barátja és munkatársa" a világtól elvonultan élő Barclay fivéreknek, a brit fővárosban álló Ritz Hotel milliárdos tulajdonosainak.

]]>
Flúgos futam és Wakeboard verseny Kecskeméten http://www.classfm.hu/hu/news/full/2732/ 2010-07-27 18:13:53 Wakeboard versenyekkel, Flúgos Futammal várja az idei Madday az érdeklődőket szombaton, Kecskeméten. A show-t másodszor rendezik meg, és egy 10 évvel ezelőtt megrendezett vízi karnevált elevenít fel. Akadályokkal felállított versenypályán várja a legjobb hazai wakeboardosokat az idei Wake Star Wars. A zsűri a legjobb mutatványokat értékeli majd, míg a High Jump Jam programon a wakeboardosok megpróbálnak a lehető legmagasabbra ugrani.

]]>
Class Árverés az Árvízkárosultak megsegítésére http://www.classfm.hu/hu/news/full/2723/ 2010-07-25 18:47:24 2010. május 17.-ére virradóra a csaknem 6000 lelket számláló Szikszón több mint 400 lakásba tört be a Vadász-patak. A víz pillanatok alatt elárasztotta a házakat, életek teljes munkáját tönkretéve. Hat család otthona teljesen elpusztult, sorsuk pedig kilátástalanná vált. A Class FM munkatársai a kezdetektől fogva szívükön viselték az árvíz miatt bajba jutott emberek sorsát. Segítségünkkel élelmiszer, ruha, bútor, sőt sokszor emberi munkaerő jutott a rászorultakhoz. Több száz felajánlást gyűjtöttünk össze és közreműködtünk azok célba juttatásában is.

]]>
Félmillió forint gyűlt össze a világ első jelmezes csúszdaversenyén az árvízkárosultaknak http://www.classfm.hu/hu/news/full/2722/ 2010-07-25 18:35:15 Félmillió forint gyűlt össze a világ első jelmezes csúszdaversenyén, amelyet a felsőzsolcai árvízkárosultak megsegítésére ajánlottak fel. A sárvári fürdőben megrendezett versenyen a Pókember jelmez volt a legnépszerűbb. A versenyre 10 ezer forintos támogatójegyeket is lehetett vásárolni, amelyekért egy korsó sört és egy lángost kaptak a vendégek. 11 cég vásárolt ilyen VIP jegyet. A legdrágább belépő 100 ezer Ft-ba került, amelyet egy bükfürdői vállalkozó vásárolt meg.

]]>
Justin Bieber lekörözte Lady Gagát http://www.classfm.hu/hu/news/full/2720/ 2010-07-25 10:59:21 Justin Bieber rajongóinak száma egyre csak növekszik. A fiatal fiú napról napra népszerűbb a világ minden táján. Jó példa erre, hogy a hétvégén Baby című dalának klipje vált a legnézettebb You Tube videóvá. A 16 éves világsztár számos sikeres dal és fellépés után, immár azt is elmondhatja magáról, hogy övé minden idők legnézettebb videója a világhálón. A Baby című felvétel klipje még márciusban került fel a You Tube oldalára.

]]>
Már 19 halott, és csaknem 350 sérült a Loveparade-on történt pánik következtében http://www.classfm.hu/hu/news/full/2719/ 2010-07-25 10:20:21 19-re nőtt a szombati duisburgi Loveparade-on történt pánik halálos áldozatainak száma. A korábbi bejelentést korrigálva a Ruhr-vidéki város hatóságai azt közölték, hogy nem 80-an, hanem legalább 350-en sérültek meg, amikor több ezer ember zsúfolódott össze az utcai techno-parti bejáratánál lévő alagút előtt, és a tömegben pánik tört ki.

]]>
Rekord - 50 évesen fut váltót Merlene Ottey http://www.classfm.hu/hu/news/full/2718/ 2010-07-25 10:16:43 Bejelentették szombaton a jövő kedden kezdődő barcelonai atlétikai Európa-bajnokság szervezői, hogy indul a versenyen Merlene Ottey a szlovén 4x100-as váltó tagjaként. A bejelentés jelentőségét az adja, hogy a volt jamaicai futónő május 16-án múlt 50 éves, vagyis korrekordot fog dönteni részvételével. Ottey az 1980-as moszkvai olimpián szerzett először hírnevet magának egy bronzéremmel a 200 méteres síkfutásban.

]]>
Tíz halott a duisburgi Loveparade-on kitört pánik következtében http://www.classfm.hu/hu/news/full/2716/ 2010-07-24 21:15:04 Tízen meghaltak a duisburgi utcai techno-tömegpartin, a Loveparade-on szombaton, miután pánik tört ki. A Ruhr-vidéki német város rendőrsége azt közölte, hogy további tíz embert újraélesztettek, és csaknem 40-et kisebb-nagyobb sérülésekkel kellett a helyszínen ellátni vagy kórházba vinni. A rendőrség bejelentése szerint az egyik városi alagútban tört ki a pánik, és az összezsúfolódott emberek egymást taposták el.

]]>
Maradona üzent Fidel Castrónak: "Szeretem, és rövidesen meglátogatom" http://www.classfm.hu/hu/news/full/2715/ 2010-07-24 21:04:28 Mély szeretetéről biztosította Diego Maradona Fidel Castrót - közölte szombaton a kubai állam hírportálja, a Cubadebate.cu, ahol a 84 éves volt kubai elnök az aktuális politikai kérdésekről szokott véleményeket írni. Az Argentínában félistenként tisztelt egykori legenda, aki az idei focivébén leszerepelt az argentin válogatott szövetségi kapitányaként, üzenetben fejezte ki érzelmeit Castrónak, akivel közölte, hogy rövidesen meglátogatja.

]]>
Class Hétvége http://www.classfm.hu/hu/news/full/2714/ 2010-07-24 20:05:53 A mai napon Hakkel Hedvig igazságügyi írás- és grafológus szakértő a páros betűk fogalmával ismerteti meg a hallgatókat a Class Hétvége Grafológia rovatában.

]]>
Class Hétvége http://www.classfm.hu/hu/news/full/2703/ 2010-07-23 13:45:53 Meleg van még mindig  és nem hiszem, hogy egyedül lennék azzal a  problémával, hogy egyszerűen képtelen vagyok a jégkrémen és a hideg gyümölcsön kívül bármit is letuszkolni a torkomon.

]]>
Alkoholtilalom a Take That turnéján http://www.classfm.hu/hu/news/full/2712/ 2010-07-24 08:47:06 Azt már egyszer hírül adtuk, hogy Robbie Williams kibékült a Take That egykori frontemberével. Most már az biztos, hogy az együttes eredeti felállásban újra összeáll, lesz új album és turné is, alkoholizálás, viszont nem. Ahogy azt már is megírtuk, Robbie ’96-ban hagyta ott a Take Thatet, sorozatos balhék miatt és szólókarrier reményében. Pár hete szárnyra keltek a pletykák, hogy Robbie kibékült „nagy ellenségével” Gary Barlowal, sőt Williams új Greates Hits albumán duetteznek is egy jót közösen.

]]>
Tízmilliókból utazgattak a HM-vezetők http://www.classfm.hu/hu/news/full/2711/ 2010-07-24 08:38:35 Több mint 23 millió forintot utazott el közpénzből Szekeres Imre, volt honvédelmi miniszter 2007-től a kormányváltásig - írja a Magyar Nemzet. Három éve például hat napig volt az Egyesült Államokban, ami 1,6 millió forintba került. Ebből az útiköltség 800 ezer, a szállás 600 ezer forint volt, de a miniszter 160 ezer forintos napidíjat is zsebre tett. Indiában tett 5 napos látogatására pedig 877 ezer forintot költöttek az adófizetők pénzéből, ebből csak a napidíja 118 ezer forint volt a miniszternek.

]]>
Fotomarathon http://www.classfm.hu/hu/news/full/2710/ 2010-07-24 08:30:21 Szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a budapesti Fotomarathont. Ez egy speciális fotóverseny, ahol a rajt időpontjában megadott témákat kell a résztvevőknek határidőn belül lefotózniuk. A versennyel a cél kettős: egyrészt lakókörnyezetünk rejtett szépségeinek, a benne élő emberek mindennapjainak felfedezése, különleges pillanatainak megörökítése, másrészt egy egész napos kellemes időtöltés sétálgatással, fotózással, majd az elkészített képek versenyével.

]]>
Ma tartják a 185. balatonfüredi Anna-bált http://www.classfm.hu/hu/news/full/2709/ 2010-07-24 08:26:38 Szombaton rendezik a 185. Anna-bált Balatonfüreden. Az idei díszvendég Európa Kulturális Fővárosa, Pécs lesz. A Duna Televízió idén is élőben közvetíti a rendezvényt, így most is a világ magyarsága szavazhatja meg a bálkirálynőt. A tavalyi Anna- bál szépe, Farkas Viktória sétakocsikázásával, este fél hatkor indul a 185. Anna-bál Balatonfüreden. Ezután következik a résztvevők ünnepélyes bevonulása a rendezvény helyszínére, az Anna Grand Hotelbe.

]]>
Rekordokat döntött a parlament http://www.classfm.hu/hu/news/full/2708/ 2010-07-23 20:51:35 Az elmúlt húsz év legdinamikusabb parlamenti ülésszaka volt a csütörtökön befejeződött bő két hónap - ezzel jellemezte az Országgyűlés munkáját pénteken Lezsák Sándor (Fidesz), a parlament alelnöke. A tárgyalási időben, a döntések számában és a napirend előtti felszólalásokban is megdöntötte a megelőző két ciklusban mértet. Lezsák nem tud olyan döntésről, hogy ismét ritkábban ülésezne a parlament, ahogyan 1998 és 2002 között háromhetente tette.

]]>
Veszély a Balatonon http://www.classfm.hu/hu/news/full/2705/ 2010-07-23 14:03:09 Minden fürdőzőt fokozott figyelemre intenek a Balatonnál, ahol péntek délután rekord meleg és erős déli szél, estétől lehűlés és viharos szél várható. Emiatt a vízirendőrök is megerősített szolgálattal dolgoznak. A déli parton fürdőzőket arra kérik, hogy péntek délután a forróság ellenére is csak a part közelében fürödjenek, mert a déli szél könnyen besodorhatja őket. Estétől már viharos, akár 70 kilométer per órás észak-nyugati szél is lehet.

]]>
Kritikus állapotban van Al Jarreau http://www.classfm.hu/hu/news/full/2704/ 2010-07-23 13:59:30 Kritikus állapotban került egy francia kórházba a veterán, amerikai dzsessz-zenész, Al Jarreau - közölték pénteken francia illetékesek. A 70 éves Jarreau-t légzési problémák miatt kellett bevinni az Alpok déli részén lévő Gap városának kórházának intenzív osztályára. Az orvosok közleménye szerint a zenész "állapotáért aggódnak kezelőorvosai, akik remélik, hogy a következő órákban javul Jarreau egészsége."

]]>
A varázslótanonc http://www.classfm.hu/hu/news/full/2698/ 2010-07-23 10:09:50 Dave Stutler (Jay Baruchel) egy átlagos főiskolás srác, aki épp fizikavizsgájára készül, és szeretne randit kérni álmai nőjétől, Beckytől (Teresa Palmer). Balthazar Blake (Nicolas Cage) pedig egy igazi varázslómester, aki a mai, modern Manhattanben tengeti napjait, és próbálja megvédeni a várost ősi ellenfelétől, Maxim Horvathtól (Alfred Molina). Balthazar nem boldogul egyedül, így felfogadja tanoncának Dave-et, akiben rejtett mágikus képességeket vél felfedezni.

]]>
Csingiling és a nagy tündérmentés http://www.classfm.hu/hu/news/full/2697/ 2010-07-23 10:02:13 Csingiling egy Lizzy nevű kislánnyal köt barátságot, aki mindig is hitt a tündérpor erejében és a mesebeli világban, és világ életében arra vágyott, találkozzon egy tündérrel. A kislány és Csingiling szoros barátságot kötnek, a többi tündér azonban úgy hiszi, Csingilinget rabságban tartják az emberek, így nagyszabású tündérmentő hadművelet veszi kezdetét.

]]>
Az utolsó léghajlító http://www.classfm.hu/hu/news/full/2696/ 2010-07-23 09:55:43 Levegő, Víz, Föld, Tűz. Négy nemzetséget köt össze a végzet, amikor a Tűznemzetség brutális háborút indít a másik három ellen. Már egy évszázad telt el, és semmi remény arra, hogy letérjenek a pusztítás útjáról. A harcok próbára teszik Aang bátorságát is, aki rájön, hogy ő az egyetlen Avatar, aki képes mind a négy elemet irányítani. Így hát összeáll Katarával, a Vízhajlítóval, és Katara bátyjával, Sokkával, hogy visszaállítsák háborútól dúlt világuk egyensúlyát.

]]>
Indul a Siófolk Fesztivál http://www.classfm.hu/hu/news/full/2695/ 2010-07-23 08:59:15 Népszerű világzenei irányzatokkal idén is megrendezik a Siófolk Fesztivált. Július 23-a és 25-e között immár harmadik alkalommal tartják meg Siófokon a rendezvénysorozatot. Fellép többek között a Makám és a Csík zenekar, a Kerekes Band és a Tessedik Táncegyüttes. A háromnapos programsorozat lehetőséget nyújt a magyar és nemzetiségi népzenei hagyományok megismerésére. A szervezők népszerű világzenei irányzatoknak is szeretnének teret adni.

]]>
Kezdődik a Váci Világi Vigalom http://www.classfm.hu/hu/news/full/2694/ 2010-07-23 08:53:51 Hét színpadon és tucatnyi más helyszínen csaknem száz program várja az érdeklődőket Vácott július 23-a és 25-e között. A Váci Világi Vigalom elnevezésű programsorozatot immár 18. alkalommal rendezik meg, és minden korosztály talál majd kedvére való programot. A belvárosi főtéri és udvari helyszíneken a program világzenei, jazz és folklórműsorokból áll össze. Az érdeklődők többek között a Bohém Ragtime Jazz Band, a Donaueschingeni Big Band, a Dagda zenekar, a Bende Quartet, Pálinkás Gergely és a Bijou együttes produkcióját tekinthetik meg.

]]>
Egervári Sándor váltja Erwin Koemant http://www.classfm.hu/hu/news/full/2693/ 2010-07-23 08:49:54 Megválik Erwin Koeman szövetségi kapitánytól a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), és helyére Egervári Sándort, az utánpótlás-válogatottnál dolgozó szakvezetőt iktatják be - értesült a Népszabadság. A lap több forrásból származó, de meg nem erősített információi szerint az MLSZ illetékesei már megegyeztek a holland edzővel a kérdésben, akivel szemben bár elmaradásai vannak a szövetségnek, lemondott a neki járó pénz egy tekintélyes részéről.

]]>
Rákóczi Feriék nagy műkaja-tesztje http://www.classfm.hu/hu/news/full/2691/ 2010-07-22 19:08:30 Megszokhattuk, hogy a Class FM Morning Show-jának műsorvezetői a hallgatók kedvéért minden őrültségre képesek. Most Jani és Feri döntött úgy, hogy egy ízlelőbimbókat igénybevevő érdekes kaja-kísérletbe fognak: a kérdés az volt, össze lehet-e állítani egy teljes menüt "zacskós" poralapú ételekből. A háromfogásos ebéd daragaluska levesből, bolognai tésztából és forró csokoládéból állt. A két rádiós eltérő módon nyilatkozott a végeredményről…

]]>
Elhalasztották a szombati Balaton-átúszást http://www.classfm.hu/hu/news/full/2690/ 2010-07-22 18:56:33 Egy héttel elhalasztották a most szombatra tervezett Révfülöp és Balatonboglár közti Balaton-átúszást. Erről csütörtökön, dél körül döntött a szervezőbizottság és a vízirendészet vezetése a Siófoki Obszervatóriumban. A rendezvény új időpontja a tervek szerint így július 31-e. A meteorológiai szolgálat véleménye szerint úgynevezett "frontbetörés" várható péntekről szombatra, ami nagyon erős széllel, záporral, zivatarral jár a Balaton térségében, amely várhatóan vasárnap is tart majd.

]]>
Nem adhatta elő a "Rivers of Babylon"-t a Boney M http://www.classfm.hu/hu/news/full/2689/ 2010-07-22 18:44:29 Nem énekelhette el a Boney M nevű diszkócsapat Rivers of Babylon (Babylon folyói) című slágerét egy palesztin zenei fesztiválon, Rámalláhban - árulta el a zenekar énekesnője, Maizie Williams csütörtökön újságírók előtt a palesztin fővárosban. A dal refrénje a Zsoltárok könyvének egyik részlete, amely utal azokra a száműzött zsidókra, akiknek a vágya, hogy visszatérhessenek Izraelbe.

]]>
Pert nyert egy brit bulvárlap ellen Pitt és Jolie http://www.classfm.hu/hu/news/full/2688/ 2010-07-22 14:37:43 Pert nyert a brit News of the World című brit bulvárlap ellen Brad Pitt és Angelina Jolie - jelentette be a sztárpár ügyvédje csütörtökön. A "Brangelina" néven is ismert páros azért perelt, mert a lap még januárban címoldalon hozta azt a hírt, miszerint a sztárok útjai elválnak, és már tárgyalnak a vagyonmegosztásról is. Keith Schilling azt nem árulta el, hogy mekkora összeget kapott Pitt és Jolie kártérítésként.

]]>
Franck Ribery fiatalkorú prostituálttal került kapcsolatba http://www.classfm.hu/hu/news/full/2683/ 2010-07-21 17:16:48 Vizsgálóbírói nyomozás alá helyezték kedden Franck Riberyt, a francia labdarúgó válogatott egyik játékosát, aki azzal gyanúsítanak, hogy fiatalkorú prostituálttal került intim kapcsolatba - közölte egy francia bírósági tisztségviselő. A 27 éves középpályást akár három évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhetik, ha bűnösnek találják. Vizsgálóbírói nyomozás vár egy másik francia focijátékosra is ugyanabban az ügyben.

]]>
Kihantolták a Ceausescu-házaspárt http://www.classfm.hu/hu/news/full/2681/ 2010-07-21 17:07:52 Kihantolták szerdán a román hatóságok a Ceausescu-házaspárt. Azt akarják kideríteni, hogy valóban Nicolae és Elena Ceausescu földi maradványait vannak-e a bukaresti Ghencea temetőben levő sírban. A diktátort és nejét 21 éve, az 1989-es romániai forradalom idején rögtönítélő törvényszék ítélte halálra és sortűzzel azonnal ki is végezték őket. Az exhumálás után DNS-mintákat vesznek, majd visszafedik a sírt.

]]>
Árverésre kerül a Beatles egykori pianínója http://www.classfm.hu/hu/news/full/2679/ 2010-07-21 16:51:41 A várakozások szerint több mint harmincmillió forintért fog elkelni az a pianínó, amelyet a Beatles is használt albumfelvételek közben. Ezt az augusztusi árverést szervező aukciós ház közölte szerdán. A híres londoni Abbey Road hangstúdióban használt Challen pianínó csak néhány száz fontot érne, ha nem lehetne a Beatleshez kötni. "Úgy tudom, hogy ez az első hangszer, amely piacra kerül a legendás Abbey Road Studios-ból" - közölte a Bonhams aukciós ház Beatles emléktárgyakkal foglalkozó tanácsadója.

]]>
Vadon Jani és Sidi lebokszolta egymást http://www.classfm.hu/hu/news/full/2670/ 2010-07-19 23:15:32 A futás nemcsak egyéni sportként, hanem kiegészítő edzésként is nagyon hatásos mozgásforma. A szeptemberi Nike Félmaratonra készülő rockerek, Sidi és Vadon Jani egy közös bokszedzésen vettek részt, amelyen nem a győzelem, hanem a közös mozgás öröme volt fontos. Különleges edzésre hívta a Zanzibar gitárosa a Class FM műsorvezetőjét. Az aktívan bokszoló Sidi lecsábította a teljesen kezdő Vadon Janit a ringbe, ahol egy bevezető edzésen vettek részt.

]]>
Röszkén került elő Samuel Eto'o ellopott Bentley-je http://www.classfm.hu/hu/news/full/2669/ 2010-07-19 22:46:17 Csaknem 40 millió forintot ér az a Bentley Interior személyautó, amelyet a röszkei határátkelőhelyen állítottak meg a határrendészek. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a kocsi lopott, Milánóból tűnt el még március 19-én. A Független Hírügynökség úgy tudja, hogy az autó a BL-győztes Internazionale kameruni származású csatára, Samuel Eto'o tulajdona.

]]>
Koleszos ötletből világsiker: a héten a Facebook eléri az 500 millió felhasználót http://www.classfm.hu/hu/news/full/2668/ 2010-07-19 22:41:47 A számítások szerint az egyik legnépszerűbb közösségi oldal, a Facebook még a héten bejelenti, hogy 500 millió felhasználója van- adta hírül az MSNBC hétfői tudósítása. A félmilliárd felhasználót mindössze hat év alatt érte el a cég. Nemrég még csupán egy harvardi kollégiumi szobában megszületett ötlet volt, amelyből kinőtt az egész vállalkozás.

]]>
Túl hangos buli a Madonna-házban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2667/ 2010-07-19 22:39:04 Az amerikai énekesnő, Madonna londoni szomszédjai nem repestek az örömtől, amikor a popdíva ingatlanából éktelen bulizás zaja zavarta meg nyugalmukat. Az AFP hétfői tudósítása szerint a brit főváros elegáns, belső negyedében álló házban még június végén, egy délután tekerték fel a hangerőt maximumra. Madonna stábjának tagjai tartottak partit. A környék lakói azonban egy idő után már nem bírták a ricsajt, ezért panaszáradatot zúdítottak a westminsteri tanács nyakába.

]]>
Több a turista, kevesebb a szúnyog a Balatonnál a jó időben http://www.classfm.hu/hu/news/full/2666/ 2010-07-19 18:31:41 Nőtt a turistaforgalom a Balatonnál, amióta jó idő van, a szezon eleji rossz időjárás miatti lemaradást azonban nem mindenhol lehet behozni. Kevesebb lett a szúnyog is, de szakemberek szerint még egy irtásra lenne szükség ahhoz, hogy elviselhető legyen a helyzet. Az elmúlt héten kétszer annyian voltak a keszthelyi strandon, mint egész júniusban összesen.

]]>
Csak akkor köt ki Hvaron a szaúdi sejk fia, ha elbulizhat 1 millió dollárt http://www.classfm.hu/hu/news/full/2665/ 2010-07-19 18:28:03 A horvátországi Hvar kikötőjébe érkezett hétfőn Abdullah Szaleh Kamel sejk fia és barátai egy luxusjachton. A helyi tudósítások szerint a 44 éves férfi azt mondta: csak akkor kötnek ki a szigeten, ha ott módjukban áll legalább 1 millió dollárt (218 millió forint) elmulatni. A becslések szerint a szaúdi sejk vagyona 5,3 milliárd dollár, és a 12. leggazdagabb arabnak tartják. A tehetős fiú állítólag azt mondta a hvariaknak, hogy egy-egy kikötés alkalmával a társaság akár 2-3 millió dollárt is elkölt bulira.

]]>
Overdose tulajdonosa szerint a telivér erősebb, mint két éve http://www.classfm.hu/hu/news/full/2662/ 2010-07-19 09:13:51 Közép-Európa legjobb lovait győzte le kényszerpihenője után Overdose a magyar csodaló. Vasárnap délután a szlovák derby ezer méteres futamán tért vissza 15 hónap kihagyás után. Az ötéves telivérnek több száz magyar is szurkolt Pozsonyban. A betegsége alatt súlyából sokat veszítő ötéves telivér láthatóan csúcsformában volt a versenyen, már félpályánál vezetett, az utolsó métereken végül félhosszal előzte meg szlovák versenytársát.

]]>
Milliók piknikeztek egy német autópályán http://www.classfm.hu/hu/news/full/2661/ 2010-07-19 09:11:14 Nagyjából kétmillió ember bulizott és piknikezett vasárnap az egyik legforgalmasabb német autópályán, amelynek egy hatvan kilométeres szakaszát teljesen lezárták a forgalom elől - közölték az esemény szervezői. Feltehetően a jó időnek is köszönhetően kétszer annyi ember jelent meg az eseményen, mint amennyire a szervezők számítottak. Közlésük szerint nagyjából kétmillió ember evett, ivott és mulatozott az Európa egyik legforgalmasabb útjának számító A40-es autópályán.

]]>
Etikai alapvetések a grafológiában http://www.classfm.hu/hu/news/full/2659/ 2010-07-18 21:42:29 Napjainkban egyre többször kerülnek szóba a személyiségi jogok. Hétköznapi esetek és események sokasága vetheti fel bennünk személyiségi jogaink tiszteletben tartását, adataink kezelésének kérdését, hiszen egyre gyakrabban kapunk - számunkra ismeretlen személyektől, cégektől - figyelemfelkeltő leveleket, telefonhívásokat, konkrét árajánlatokat – melyek személyes élethelyzetünkhöz igazodnak…. Ezzel, illetve ennek személyiségi jogi hátterével kevésbé foglalkozik ma a média.

]]>
Betűszimbolika fogalma http://www.classfm.hu/hu/news/full/2658/ 2010-07-18 21:39:33 A kézírás elemzése során nem csak a mérési eredményekre támaszkodunk, vagy az írásjegyek méret-forma-irány változásait követjük nyomon a véleményformáláshoz. A vizsgálatok alkalmával az író személy térben és formában megjelenő szimbolikus megnyilvánulásait is értékeljük. Az ehhez tartozó ismereteket a grafoszimbolika foglalja össze:

]]>
Ebéd: Cukkíni saláta http://www.classfm.hu/hu/news/full/2657/ 2010-07-18 21:36:41 Kell hozzá: 4 kis, vékony cukkini, 2 nagy fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 dl joghurt, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál majonéz, fél citrom leve, 1 csokor metélőhagyma, só, bors, cukor, csípős pirospaprika
A megtisztított cukkini- és hagymakarikákat kevés forró olajon párolja meg. Locsolja meg citromlével és hűtse le. A joghurtot keverje ki a majonézzel, majd ízesítse zúzott fokhagymával, sóval, borssal, cukorral, csípős pirospaprikával, apróra vágott metélőhagymával.

]]>
Reggeli: Krumplisaláta http://www.classfm.hu/hu/news/full/2656/ 2010-07-18 21:33:43 Kell hozzá krumpli, hagyma, és kevés almaecet. A krumplit meg kell főzni héjában, majd hagyni kihűlni. Pucolja meg a hagymát és vágja karikára. Keverje össze a krumplival és locsolja meg almaecettel. Egyszerű, finom és diétás, kell ennél több. Jénaiban tálalva dekorálhatjuk paradicsomgerezdekkel, snidlinggel.

]]>
Milyen sokáig tart egy grafológiai elemzés? http://www.classfm.hu/hu/news/full/2655/ 2010-07-18 21:29:35 A grafológus munkája összetett, ugyanakkor színes, érdekes, változatos munka! Amikor a grafológus vizsgálati szándékkal kézbe veszi a kézírást, egy szigorú szakmai protokoll, azaz meghatározott szakmai lépések sorrendje szerint halad az elemzésben

]]>
Ebéd: Gombafasírt rizzsel http://www.classfm.hu/hu/news/full/2654/ 2010-07-18 21:08:16 Kell hozzá: 2 db krumpli, 1 csésze főtt gomba,  2 szelet kenyér megáztatva, 2-3 kanál keményítő,  1 kiskanál vegamix, petrezselyemzöld  Hámozza meg és reszelje le a krumplit. A kenyeret áztassa vegamixes vízbe. A petrezselymet vágja apróra, keverje össze a hozzávalókat. Vigyázzon, ne legyen túl kemény a massza, mert sütéskor nagyon megszárad. Formáljon belőle gombócokat, vagy vonja be a gyerkőcöket, ők is gyurmázhatnak a masszával.

]]>
Semjén Zsolt: meg kell akadályozni, hogy visszaéljenek a magyarigazolvánnyal http://www.classfm.hu/hu/news/full/2652/ 2010-07-18 19:59:44 A magyarigazolvány mindenkit megillet, aki magyarnak vallja magát, de meg kell akadályozni, hogy illetéktelenek jussanak így előnyökhöz - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a kárpátaljai Tiszaújlakon (Vilok) tartott Turul-ünnepségen vasárnap. Az anyanyelven való tanulás és hitélet alapvető emberi jog, világossá kell tenni mindenki számára, hogy soha nem fogjuk hagyni sem a templomot, sem az iskolát - fogalmazott a magyar a politikus az ünnepségen, a Rákóczi-szabadságharc első győztes ütközetének helyszínén.

]]>
Csaknem 80 ezren voltak a Hegyalja Fesztiválon http://www.classfm.hu/hu/news/full/2651/ 2010-07-18 19:54:21 A négy nap alatt csaknem nyolcvanezren mentek el a 11. Hegyalja Fesztiválra. Péntek este, a Motörhead koncertjén megdőlt a látogatottsági rekord: húszezren buliztak, ami háromezerrel több a tavalyi csúcsnál, utóbbi a Faithless fellépésén született. Szombaton, a zárónapon is megközelítette a húszezret a nézőszám. Akkor többek között Ákos és a Quimby szórakoztatta a közönséget.

]]>
Délután újra futhat Overdose http://www.classfm.hu/hu/news/full/2650/ 2010-07-18 14:32:33 Ismét versenyben Overdose - a magyar csodaló vasárnap délután vesz részt Pozsonyban, a Szlovák Derbyn. A tervek szerint a futama öt órakor kezdődik. Mikóczy Zoltán, a ló egyik tulajdonosa korábban a PannoniaOverdose oldalnak nyilatkozta, hogy a négylábú az elmúlt időszakban egyre jobb formában volt, múlt hétvégén már úgy futott mint az ördög és "majd szétrúgta az istállót".

]]>
Gábor Zsazsa kórházban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2649/ 2010-07-18 14:28:47 Kórházba szállították Gábor Zsazsát - közölte a magyar származású amerikai sztár szóvivője. John Blanchette szerint a 93 éves színésznő leesett az ágyáról tévénézés közben. A TMZ.com sztároldal szerint Gábor Zsazsa a telefonjáért akart nyúlni, és leesett az ágyáról szombaton. Férje, Frederic von Anhalt herceg riasztotta a mentőket, akik a Los Angeles-i Ronald Reagan kórházba szállították az idős művésznőt.

]]>
Új Első Emelet dal, tábor és koncertek http://www.classfm.hu/hu/news/full/2645/ 2010-07-17 13:41:53 Hosszú idő után ismét új dallal – sőt rögtön kettővel (Megyek a szívem után, Ma van a Te napod jelentkezik az Első Emelet, szövegeket úgy, mint régen, most is Geszti Péter írta. Mindezek mellett működik a zenekar új siteja is. A két új dal mellett a zenekar minden infót megoszt naprakészen új weboldalán. Júliustól koncerteznek országszerte és hó végén már indul is az idei táboruk.

]]>
Tönkreteszi a levegő, a meleg a Világkereskedelmi Központ helyén talált 18-ik századi vitorlást http://www.classfm.hu/hu/news/full/2644/ 2010-07-17 13:34:58 Versenyt futottak az idővel pénteken, a New Yorkiak, hogy amíg nem késő, még lássák a Ground Zeronak nevezett helyen talált különleges leletet. Ahol 2001.szeptember 11-ig a Világkereskedelmi Központ ikertornyai álltak, a hét elején, a sár mélyéből egy 18-ik századi vitorlás hajó maradványai kerültek elő, de a hajó a levegőtől gyorsan málik szét.

]]>
Már megint marihuánás cigi miatt vették őrizetbe Paris Hiltont - most Korzikán http://www.classfm.hu/hu/news/full/2643/ 2010-07-17 13:29:20 A korzikai rendőrség rövid időre őrizetbe vette Paris Hilton amerikai hírességet, miután marihuánát találták a táskájában - jelentette szombaton az AFP francia hírügynökség, a korzikai rendőrségre hivatkozva. Hiltonnak két hete Dél-Afrikában kellett bíróség elé állnia, miután barátnőjével együtt rajtakapták, amikor egy füves cigit szívtak a labdarúgó világbajnokság egyik mérkőzése alatt, a stadionban.

]]>
Class Hétvége http://www.classfm.hu/hu/news/full/2642/ 2010-07-16 20:25:48 Kriszta vár Titeket egészen hajnali hattól délig a Class FM-en a Class Hétvégében. A Class FM munkatársai a lehető legfrissítőbb zenéket válogatták össze, hogy ezen a hétvégén is elviselhetőbbé tegyék a hőséget. Ha Krisztával tartotok, ő a „hőmentes” ebéd elkészítésében is segítségetekre lesz. :)

]]>
Megfejtették Mona Lisa mosolyának titkát http://www.classfm.hu/hu/news/full/2641/ 2010-07-16 14:47:43 Francia tudósok megfejtették Leonardo da Vinci reneszánsz mester egyedülálló festési technikáját, amellyel a művész, egyebek mellett Mona Lisának is sejtelmes, ugyanakkor életszerű mosolyt varázsolt az arcára. A pénteki hivatalos közlemény szerint röntgennel vizsgálták meg da Vinci több festményét. A felvételeken kirajzolódott az a mód, ahogy a mester felvitte a különböző rétegeket a vászonra. És ettől lettek annyira életszerűek az alkotásai.

]]>
Földrengés Washingtonban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2640/ 2010-07-16 14:43:20 A Richter-skála szerinti 3,6-os erősségű földrengés rázta meg pénteken az amerikai fővárost és annak környékét. A Washingtonban rendkívül ritka földmozgás epicentruma Maryland államban volt, 35 kilométeres mélységben - közölte az Egyesült Államok Földtani Intézete. Beszámolók szerint a rengés hatását a Fehér Ház közelében élő és dolgozó emberek is érezték. A természeti jelenséget észlelték a fővárostól délre, valamint Virginia állam több helyén.

]]>
Perelnek a philadelphiai hajóbaleset áldozatai http://www.classfm.hu/hu/news/full/2636/ 2010-07-15 22:16:57 Közösen indítanak pert a philadelphia hajóbaleset magyar túlélőinek szülei a hajón tartózkodó többi utassal. Az önkormányzat pedig felajánlotta a szülőknek, hogy a város szakembert biztosít az érintetteknek az események feldolgozásában. Csütörtök délután találkozott Szabó Miklós Mosonmagyaróvár polgármestere az érintett családokkal. A találkozó alkalmával a tragédiát túlélő fiatalok szülei megegyeztek abban, hogy a vízibusz többi utasával közösen indítanak pert a felelősökkel szemben.

]]>
Mértékletes életet él a világ leggazdagabb embere életrajzírója szerint http://www.classfm.hu/hu/news/full/2635/ 2010-07-15 22:12:20 24 ezer dollárban maximálta havi személyes keresetét a világ leggazdagabb embere. Ez derült ki a mexikói mágnás, Carlos Slim legutóbbi életrajzából - közölte csütörtökön az AFP: Az életrajz szerint a 70 éves üzletember, aki a szoftver-mágnást, az amerikai Bill Gates "taszította le a Forbes amerikai magazin idei trónjáról" a külvárosokban szeret utazgatni. Slim idei magánvagyonát 53,3 milliárd dollárra becsülte a Forbes.

]]>
Robbie Williams csatlakozott a Take That-hez, és új albumot készítenek http://www.classfm.hu/hu/news/full/2633/ 2010-07-15 22:03:43 Ismét együtt zenél a Take That-tel Robbie Williams. Új albumot vesznek fel, amely novemberben jelenik meg - jelentette be csütörtökön az együttes. A Take That fiúénekesekből álló együttes, amely az 1990-es években uralta a brit popzenei világot. A banda a 90-es évek egyik brit popikonja volt, egészen addig, amíg Robbie Williams 1995-ben kilépett, és sikeres szólókarrierbe kezdett.

]]>
"Kérdezd a polipot!" - bízd Paulra, ha nem tudsz dönteni http://www.classfm.hu/hu/news/full/2629/ 2010-07-15 11:18:09 Továbbra is az érdeklődés középpontjában áll Paul, a németországi jós-polip, bár a futball-világbajnokság után "nyugdíjba vonult". Moziba menjek vagy színházba? Szoknyát húzzak vagy nadrágot? Pizzát egyek vagy szusit? - ilyen és ehhez hasonló kérdéseket küldenek telefonon az orákulumnak, akinek egy-egy tanácsa 79 eurocentbe, átszámítva 220 forintba kerül. A rafinált üzleti ötlet egy brazil férfitől származik, aki kifejlesztett egy "Ask the Octopus", magyarul "Kérdezd a polipot" elnevezésű programot.

]]>
Maradona a következő vb-n is http://www.classfm.hu/hu/news/full/2627/ 2010-07-15 09:30:33 Diego Maradona lehet az argentin nemzeti futballválogatott szövetségi kapitánya a következő, 2014-es világbajnokságon is - adta hírül a német dpa hírügynökség. Információjuk szerint erről az argentin nemzeti futballszövetség, az AFA szóvivője, Cherquis Bialo beszélt egy helyi lapnak. A Clarín nevű újság szerint a szóvivő azt mondta, hogy az AFA elnöke, Julio Grondona szerződési ajánlatot tesz Maradonának.

]]>
Nagyfiúk http://www.classfm.hu/hu/news/full/2622/ 2010-07-14 12:04:45 Az öt egykori jó barát (Adam Sandler, Kevin James, Chris Rock, David Spade, és Rob Schneider) harminc év után kedvenc kosárlabda-edzőjük temetésén találkozik újra, s ha már így együtt vannak, együtt is maradnak hétvégére. Méghozzá edzőjük tóparti házban, ahová feleségük (Salma Hayek, Maria Bello, Maya Rudolph) és gyermekeik is elkísérik őket. A csapat most is a régi formáját hozza: a bulizás, egymás ugratása együtt a legjobb, hiszen a kor amúgy sem számít, ha egy kis őrültködésről van szó.

]]>
Alkotmányellenes az amerikai "káromkodás-ellenes" törvény http://www.classfm.hu/hu/news/full/2621/ 2010-07-14 11:22:57 Az Egyesült Államokban egy fellebbviteli bíróság kedden betiltotta azt a kormányzati törvényt, amely megtiltotta, hogy a sajtó "szentségtörésnek" vehető káromkodásokat közvetítsen. A jogszabály alapján az amerikai hatóságok eddig minden olyan, a nyilvánosságban elhangzott, illetve megjelent szóért bírságot vonhattak ki, amelyik a többi közt a szexre, illetve a nemi szervekre utalt. A BBC szerint a törvényt 2004-ben hozta meg az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság, és a bíróság most alkotmányellenesnek ítélte.

]]>
Megházasodik a német focicsapat kapitánya http://www.classfm.hu/hu/news/full/2620/ 2010-07-14 11:16:34 Három nappal a labdarúgó-világbajnokság végét követően, szerdán megházasodik a német nemzeti válogatott csapat kapitánya, Philipp Lahm. A német dpa hírügynökség szerint a 26 éves játékos a nála egy évvel fiatalabb Claudia Schattenberget veszi feleségül a München közelében fekvő Aying településen. Az esküvőt a sajtó, és a celebek kizárásával tartják. A rendezvényre összesen mintegy 100 vendéget hívtak.

]]>
Susan Boyle tehetségeket keres http://www.classfm.hu/hu/news/full/2619/ 2010-07-14 11:09:57 Susan Boyle duett partnert keres készülő új albumához. Ezért úgy döntött, elindít egy nemzetközi, internetes tehetségkutatót, melynek nyertese a világsztárral együtt énekelhet az új albumon. Susan Boyle első albumával számos rekordot döntött meg az elmúlt év folyamán. Az I Dreamed a Dream című nagylemez több mint 9 millió példányban kelt el világszerte. A tavalyi Britain's Got Talent legnagyobb és legismertebb felfedezettje, ezúttal zsűri szerepben próbálja ki magát.

]]>
Törölték a Red Bull Air Race Világbajnokság budapesti futamát http://www.classfm.hu/hu/news/full/2618/ 2010-07-13 21:16:02 A budapesti Red Bull Air Race szervezői kedden bejelentették, hogy az engedélyeztetési procedúra elhúzódása miatt a budapesti futamot törölték a versenynaptárból. A szervezők közleménye szerint a világbajnokság 2010-es idényének bajnokát a német pályán avatják fel. A Red Bull Air Race GmbH ügyvezető-igazgatója, Bernd Loidl csalódottságának adott hangot a budapesti futam versenynaptárból való törlése miatt.

]]>
Félmillió drukker várta a vb ezüstérmes holland válogatottat Amszterdamban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2617/ 2010-07-13 21:09:51 Holland nemzeti színbe, narancssárgába borultak Amszterdam kanálisai kedden, amikor a futball világbajnokságról hazatérő válogatottat ünnepelték a drukkerek. A németalföldi csapat ugyan 1-0-ra kikapott a hosszabbításban a spanyoloktól a vasárnapi döntőbe, de így is hatalmas tömeg várta az ezüstérmes csapatot odahaza. A focistákat szállító gépet a királyi légierő vadászrepülői kísérték a holland légtérben.

]]>
Őrült Trabant-kísérlet Class FM-módra http://www.classfm.hu/hu/news/full/2614/ 2010-07-13 15:27:12 A Class FM reggeli műsorának triója minden őrültségben benne van, pláne, ha a hallgatók kérik arra őket. Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani most arra volt kíváncsi, beférnek-e a Morning Show egész stábjával együtt egy Trabantba.  A hallgatók unszolására a kísérlet meg is valósult, meglepő eredménnyel. A Morning Show műsorvezetőinek nem volt menekvése, annyi hallgatói SMS-t és telefont kaptak, hogy muszáj volt kipróbálniuk, tényleg be tud-e ülni egy tucat ember egy olyan kicsi autóba.

]]>
Celine Dion fiú ikreket vár http://www.classfm.hu/hu/news/full/2613/ 2010-07-13 13:56:25 A világhírű kanadai énekesnő májusban jelentette be az örömhírt, miszerint újra várandós. Mostanra pedig bizonyossá vált, hogy Celine ikreket vár, mégpedig két fiút. Köztudott, hogy a 42 éves énekesnőnek és férjének, Rene Angelilnek már van egy kilenc esztendős fiúgyermeke, aki mesterséges megtermékenyítés útján fogant. Celine Dion és férje, korábban már többször próbálkozott a mesterséges megtermékenyítéssel, ami sokszor nem hozott eredményt.

]]>
FOCI VB: Visszavonult Paul, többé nem jósol a polip http://www.classfm.hu/hu/news/full/2612/ 2010-07-13 13:47:48 Megkapta a maga világkupáját hétfőn Paul, az oberhauseni jóspolip, amelynek minden előrejelzése bejött a foci világbajnokság idején. A kupa másolatát eresztették le akváriumába gondozói annak elismeréséül, hogy nyolcszor jósolt, és mindannyiszor jól. Egybe bejelentették: Paul nem jósol többet, hagyják békén. Paul nemcsak a németek mérkőzéseinek kimenetelét találta el, hanem a németek nélkül zajló döntőjét is, hiszen előre "látta", hogy a spanyolok lesznek a világbajnokok.

]]>
Pert indított a Facebook ellen egy férfi, aki a cég 84 százalékos tulajdonrészét követeli http://www.classfm.hu/hu/news/full/2611/ 2010-07-13 13:42:12 Beperelte a Facebook-ot egy New Yorki férfi, aki azt állítja, hogy övé a közösségi oldalt birtokló cég részvényeinek 84 százaléka. - közölte kedden az AFP. A Facebook nevetségesnek nevezte és visszautasította a férfi állítását. A felperes, Paul Ceglia egy szövetségi bíróságon nyújtotta be keresetét június 30-án. Állítása szerint aláírt egy szerződést a Facebook alapítójával, Mark Zuckerberggel 2003 áprilisában a közösségi oldal nevéről, ami "The Face Book," vagy "The Page Book," lenne 2004. január elsejétől.

]]>
FOCI VB: Megbüntették Jimmy Jump-ot, mert berohant a Világkupához a döntő előtt http://www.classfm.hu/hu/news/full/2609/ 2010-07-13 13:21:50 260 dollár pénzbüntetésre ítélte egy dél-afrikai bíróság hétfőn Jimmy Jump-ot, aki azt állítja magáról, hogy hivatásos rendbontó. A 36 éves katalán férfit azért került a foci világbajnokság idejére felállított különleges bíróságok egyike elé, mert a vasárnapi döntő előtt beszaladt a pályára, és megérintette a világkupát, mielőtt a biztonságiak leteperték és elvitték.

]]>
Fidel Castro ismét a tévében http://www.classfm.hu/hu/news/full/2606/ 2010-07-12 20:53:14 Hétfőn megjelenik a kubai televízió képernyőjén a gyengélkedő Fidel Castro. A szigetország egykori első embere, a forradalmár és a kommunista párt vezetője 11 hónap után lesz látható ismét. Minderről a Granma című pártlap számolt be. A lap szerint a ritkán látott, 83 éves politikus a Kerekasztal című műsorban szerepel majd és a közel-keleti helyzetről kialakított nézeteiről beszél. Azt nem tudni, hogy Fidel Castro élőben szerepel-e a műsorban, vagy pedig felvételről.

]]>
Ma három sérült Pamplonában http://www.classfm.hu/hu/news/full/2605/ 2010-07-12 17:00:38 Hárman sérültek meg a pamplonai bikafuttatás hatodik napján - jelentették a spanyol hatóságok hétfőn. Ezúttal nem a bika sebesítette meg az embereket, mindannyian horzsolásos és zúzódások sebeket szereztek, amikor a bika elől futva elestek. A San Fermin fesztivál mai napján mindössze két perc 17 másodpercig tartott a bikafuttatás, ami a szervezők szerint "nagyon gyors".

]]>
Nem voltak különleges kívánságai Sealnek http://www.classfm.hu/hu/news/full/2603/ 2010-07-12 16:33:42 Medvecukrot, pezsgőt és finom vörösbort kért Seal, és azt, hogy az ételei organikus zöldségekből és gyümölcsökből készüljenek- mondta a Független Hírügynökségnek Tóth Gabi, a keddi, pécsi koncertet szervező Showtime Budapest munkatársa. Hozzátette, hogy a sztár előtt Oláh Ibolya áll majd színpadra, akinek félórás fellépése után a közönség 20 óra körül találkozhat Seallel, aki kétórás koncertet ad az Expo Centerben.

]]>
FOCI VB: Hazatért Madridba a győztes csapat - este fogadás és utcai parádé vár rájuk http://www.classfm.hu/hu/news/full/2601/ 2010-07-12 16:28:23 A spanyol válogatottat szállító repülő hétfőn leszállt Madridban. A világbajnokság győzteseit szállító gépből elsőként Iker Casillas kapus-csapatkapitány és az edző, Vincente del Bosque szállt ki. A focistákat hatalmas üdvrivalgással fogadták a rajongók a Barajas repülőtéren. A 23 fős csapat, valamint a technikai személyzet két buszba szállt be, amely egy madridi hotelba vitte őket. Az aranyérmesek itt felfrissülhetnek és pihenhetnek egyet, mielőtt a tiszteletükre rendezett fogadáson részt vesznek a miniszterelnök rezidenciáján.

]]>
Negyedszer is nagy siker volt a Balaton Sound http://www.classfm.hu/hu/news/full/2600/ 2010-07-12 12:35:22 Csaknem kilencvenezren szórakoztak az idei, immár negyedik Balaton Soundon- tájékoztatták a Független Hírügynökséget a szervezők. A tavalyi látogatócsúcs így nem dőlt meg, akkor kilencvennégy ezren voltak Zamárdiban. A programsorozat legnépszerűbb fellépője, David Guetta azt mondta a fesztiválról, hogy ez a legjobb hely a világon.

]]>
FOCI-VB: "Paul nem jós, csak felismeri a német zászlót" http://www.classfm.hu/hu/news/full/2597/ 2010-07-12 00:05:34 Tengerbiológusok szerint Paul, a német Oberhausen akváriumának polipja nem jós, csak egy tanulékony állat, amelynek szerencséje is van - írja a CNN.com. A labdarúgó világbajnokság idején világhírnévre szert tett nyolclábú élőlény eddig egyszer sem hibázott, amikor a német csapat meccseinek végeredményéről "kérdezték". A két éves lábasfejű akváriumába minden alkalommal két, kagylóval töltött plexidobozt eresztettek le, amelyeken a mérkőzés csapatainak zászlaja volt.

]]>
FOCI VB - Spanyolország a világbajnok http://www.classfm.hu/hu/news/full/2596/ 2010-07-11 23:54:38 Spanyolország nyerte a XIX. labdarúgó világbajnokságot Dél-Afrikában, miután a vasárnap esti döntőben, Johannesburgban hosszabbítás után 1-0-ra legyőzte Hollandiát. A mindent eldöntő találatot Andres Iniesta szerezte a 116. percben. Ez volt Spanyolország első világbajnoki sikere, Hollandia 1974, 1978 után harmadszor kapott ki döntőben. A harmadik helyen Németország végzett. A következő világbajnokságot 2014-ben Brazília rendezi.

]]>
FOCI VB - Újabb riválisai akadtak a jóslásban Paulnak - ezúttal egy csimpánz és egy disznó http://www.classfm.hu/hu/news/full/2594/ 2010-07-10 23:15:19 A hollandok világbajnoki győzelmét jósolta meg pénteken a tallinni állatkert csimpánza és Afrikából származó egyik disznója. Ezzel pedig ellentétes előrejelzést adtak, mint Paul, az oberhauseni akvárium immár világhírű orákuluma, ő ugyanis pénteken spanyol győzelmet "látott" a vasárnapi döntőben. Paul pénteken, élő tévéközvetítésekben mutatta be megint, hogy mit "gondol" a szombati bronzmeccsről és a vasárnapi döntőről.

]]>
FOCI-VB - Kiengedték a kórházból Platinit http://www.classfm.hu/hu/news/full/2593/ 2010-07-10 22:54:05 Szombat reggel kiengedték az egyik dél-afrikai kórházból Michel Platinit. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) francia elnökét péntek este vitték be, miután rosszul lett egy johannesburgi étteremben - közölte az UEFA szombaton. Az 55 éves Platinit elővigyázatosságból tartották bent péntek éjszaka, több tesztet is elvégeztek rajta. Platini egészsége annyira helyrejött, hogy ott lehet a vasárnapi világbajnoki döntőn, ahol Spanyolország csap össze Hollandiával.

]]>
Shakira futball-őrültté vált http://www.classfm.hu/hu/news/full/2592/ 2010-07-10 22:47:27 Futball-őrültté tette Shakirát a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság - a kolumbiai énekesnő erről maga nyilatkozott egy nappal a nemzetközi torna döntője előtt. "Soha nem gondoltam volna, hogy eljön az az idő, amikor rögtön a sportrovathoz lapozok egy újságban" - fogalmazott szombati sajtótájékoztatóján az énekesnő, majd hozzátette: "Futball-őrültté váltam". A világbajnokság hivatalos dalát, a "Waka Waka" című számot is jegyző Shakira a vasárnapi délutáni záróünnepségen is fellép majd.

]]>
Class Hétvége http://www.classfm.hu/hu/news/full/2589/ 2010-07-10 12:56:28 Áthúzó vonal fogalma: A Class Hétvége Grafológia rovatának állandó vendége, Hakkel Hedvig, Igazságügyi írás- és grafológus szakértő szokásához híven, újra a már megszokott grafológia ismeretrendszer felépítését idézi, s ezen rendszerben elhelyezve beszél a mai alapfogalmáról: az áthúzó vonalról.

]]>
FOCI VB - A döntő előtt halt meg Johannesburgban a világ egyik legtekintélyesebb sportújságírója http://www.classfm.hu/hu/news/full/2587/ 2010-07-09 14:39:50 Szívrohamban meghalt pénteken a híres sportújságíró, Robert Millward Johannesburgban, ahol már készült a dél-afrikai világbajnokság döntőjére. Az AP vezető sporttudósítójának ez volt a hetedik foci-vébéje, amióta 1984-ben az amerikai hírügynökség munkatársa lett. A gyászjelentés szerint az 58 éves Millward szerelme a futball volt, de nagy tekintélynek számított más sportágakban is, és gyakran tudósított a nyári olimpiákról.

]]>
Jennifer Lopez mégsem lép fel Észak-Cipruson http://www.classfm.hu/hu/news/full/2585/ 2010-07-09 14:27:45 Jennifer Lopez amerikai énekesnő lemondta az Észak-Ciprusi Török Köztársaságba tervezett koncertjét. A hírességekkel foglalkozó TMZ.com weboldalnak a sztárhoz közelálló forrás azt mondta: "Jennifer Lopez tudatosan egyetlen államot, intézményt vagy rezsimet sem támogatna, amelynek bármi köze van az emberi jogok megsértéséhez." A döntés, hogy az énekesnő nem lép fel Ciprus török megszállás alatt lévő részén, nem egyedül a sztár elhatározása volt.

]]>
FOCI VB: Paul szerint a spanyoloké a VB-győzelem - a polipot fokozottan védik, mert életveszélyes fenyegetéseket kapott http://www.classfm.hu/hu/news/full/2584/ 2010-07-09 14:21:17 A jós polip ismét akcióban: az oberhauseni állatkert lakója pénteken kétszer is a jövőbe nézett, hogy megmondja: ki nyeri a dél-afrikai foci világbajnokságot, illetve, hogy kié lesz a harmadik hely. A lábasfejű a szokásos módon járt el. Akváriumába mind a kétszer két dobozt eresztettek le. Először az egyiken egy német és egy uruguayi zászló volt. A tartályokban pedig 1-1 kagyló volt.

]]>
Class Hétvége http://www.classfm.hu/hu/news/full/2582/ 2010-07-09 12:00:50 Kriszta állandó rovatába izgalmasabbnál izgalmasabb kérdések érkeznek. Így most ahelyett, hogy azzal lennék elfoglalva, hogy milyen receptet kell kipróbálni ezen a hétvégén, nézzünk egy grafológiával kapcsolatos SMS-t:

]]>
Vadon Jani jogosítvány nélkül ült autóba http://www.classfm.hu/hu/news/full/2577/ 2010-07-08 23:01:29 Elérkezett a várva várt pillanat, végre hazavihette nyereményautóját a Morning Show Kulcsvadászatának győztese: Bogi Vadon Janitól vehette át az értékes, vadonatúj, a kinetikus dizájn jegyében készült gyönyörű autót, amelyet a rádiós is kipróbált, igaz jogsi híján csak az anyósülést tesztelhette... A 23 éves egri lány, Bogi most a legszerencsésebb Class FM hallgató.

]]>
George Michael ismét zűrt csinált http://www.classfm.hu/hu/news/full/2573/ 2010-07-08 14:14:14 A ’80-as évek pop ikonjának, George Michaelnek ismét meggyűlt a baja a rendőrséggel. Az énekes, július 4-én, egy izgalommentesnek ígérkező, álmos, vasárnap reggel, felszántotta kocsijával egy londoni bolt kirakatát. George Michael balhéiról jóval többet lehet hallani a ’90-es évek második felétől, mint zenei karrierjéről. Utolsó stúdióalbuma, a Patience 2004-ben jelent meg, azóta csak egy válogatás albumra és néhány fellépésre futotta, hiszen balhékkal jócskán tarkított élete miatt, nem igazán volt ideje bármi másba belekezdeni.

]]>
Orbán Viktor a helyszínen tekinti meg a foci vb döntőjét http://www.classfm.hu/hu/news/full/2572/ 2010-07-08 14:06:24 Orbán Viktor szombaton Dél-Afrikába utazik, hogy a helyszínen nézze meg a labdarúgó világbajnokság döntőjét. A vasárnapi johannesburgi mérkőzésre Sepp Blatter a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke hívta meg a magyar kormányfőt. Orbán Viktor csütörtökön jelentette be az utazást, miután tárgyalt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) új elnökével. Újságírók előtt nyilatkozva hozzátette: a jövő szerdai kormányülésre hazaérkezik Budapestre.

]]>
FOCI-VB: Paul megjósolja a döntőt is, ha nem lesz fáradt http://www.classfm.hu/hu/news/full/2571/ 2010-07-08 14:02:56 A német válogatott eddigi összes meccsét helyesen megjósoló polipot a döntőről is "megkérdezik", amennyiben nem lesz túl fáradt - mondták annak az oberhauseni akváriumnak a vezetői, ahol az állat él. Paul a nyolclábú orákulum pénteken mutatja majd meg, hogy mi lesz az eredménye a világbajnokság harmadik helyéért vívott Németország Uruguay meccsnek. Ahogy eddig, ezúttal is két kocka alakú, kagylóval megtöltött műanyag dobozt eresztenek majd le Paulhoz.

]]>
Újrakezdők - Szerelmes szingli szittert keres http://www.classfm.hu/hu/news/full/2567/ 2010-07-08 10:17:49 Kisfia születésnapi videóját nézve döbben rá Sandy, hogy férje megcsalja. Azonnal összepakol, és New Yorkba költözik két gyermekével. Az új lakás egy kávézó fölött van, ahol gyorsan összebarátkozik az ott dolgozó Arammel. Sandy megbízza a fiút a gyerekek felügyeletével, ám kis idő múlva ráébrednek, hogy a nagy korkülönbség ellenére vonzódnak egymáshoz, és randevúzni kezdenek. De mi sülhet ki ebből a furcsa helyzetből?

]]>
Eredet http://www.classfm.hu/hu/news/full/2566/ 2010-07-08 10:12:19 A profi tolvaj mindent el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet előtte akadály. Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) a legjobbak között is az első: ő mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata éjszaka az álomfázisba jut, ő belopózik, és a legnagyobb értékekkel távozik. E tudás tette Cobbot az ipari kémkedés legkeresettebb bűnözőjévé és örökké menekülő, magányos férfivá.

]]>
A szellemíró http://www.classfm.hu/hu/news/full/2565/ 2010-07-07 23:07:57 Szellemíró az, aki híres emberek helyett, az ő nevük alatt írja meg bestsellernek szánt önéletrajzi műveiket. A cselekmény középpontjában a tehetséges angol író-szellemíró áll, akit meggyőz az ügynöke, hogy van számára egy soha vissza nem térő munkalehetőség, amely csak egyszer adódik az életben. Segítenie kell a brit ex-miniszterelnöknek, Adam Langnek (Pierce Brosnan) befejezni az emlékiratait, miután az előzőleg felkért író rejtélyes körülmények között elhalálozott.

]]>
Kéjjel-nappal http://www.classfm.hu/hu/news/full/2564/ 2010-07-07 23:01:43 Amikor egy kisvárosi nő (Cameron Diaz) találkozik egy rejtélyes férfival (Tom Cruise), aki láthatóan nem fél semmitől, titkokkal teli, és mindig a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel, azt gondolja, talán ő az, ő álmai pasija. Azonban hamarosan gyanítani kezdi, hogy valami nem stimmel, és rájön, hogy a férfi nem más, mit egy profi ügynök. Nincs sok választása, vele kell tartania, és egyszer csak egy árulásokkal, átverésekkel teli helyzetben találja magát.

]]>
Hatmillióért kelt el Schmitt Pál motorja - a sportolók is több tízmilliót gyűjtöttek http://www.classfm.hu/hu/news/full/2563/ 2010-07-07 22:47:44 Átadta elárverezett motorját és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által gyűjtött felajánlásokat Schmitt Pál házelnök szerdán az árvízkárosultak megsegítésére. Az elnök 1942-ben gyártott Harley-Davidsonja 6 millió forintért kelt el, a sportolók és magánszemélyek pedig több mint 25 millió forint pénzt és ugyanennyi természetbeni juttatást gyűjtöttek össze. A támogatások a jótékonysági kampányt szervező Duna Televízión keresztül jutnak el a rászorulókhoz.

]]>
FOCI-VB - Wayne Rooney a legrondább játékos http://www.classfm.hu/hu/news/full/2562/ 2010-07-07 22:41:39 Az angolok számára kiábrándító labdarúgó-világbajnokság után Wayne Rooney újabb pofont kapott: az angol válogatott csatárát a világ legcsúnyább focistájává választották a BeautifulPeople.com társkereső weboldalon. A Manchaster United "gólgépe" ráadásul egyik angol csapattársával osztozik a legrondább tíz kétes listáján: John Terry is helyet kapott a csúfak között.

]]>
Hihetetlen politikai valóságshow készül Ukrajnában http://www.classfm.hu/hu/news/full/2561/ 2010-07-07 22:37:58 Hétköznapi családokhoz költöztet be néhány napra közismert politikusokat az egyik ukrán országos tévécsatorna. A cél, hogy kiderüljön: képesek-e megélni az egyszerű emberek szintjén a luxuskocsikon járó, tehetős országgyűlési képviselők, egykori miniszterelnökök, sőt akár elnökök is. A Mandátum nélkül című politikai valóságshow ősszel kerül képernyőre. Az ukrán 1 + 1 televíziós csatorna arra készül, hogy igazi "mély vízbe" dobja a közismert politikusokat.

]]>
Extázis http://www.classfm.hu/hu/news/full/2560/ 2010-07-07 18:32:28 Extázis

]]>
Világraszóló lehetőség a Forma 1-en Sebestyén Balázsék jóvoltából http://www.classfm.hu/hu/news/full/2559/ 2010-07-07 18:18:05 Idén a Class FM segítségével két tehetséges gyermek hatalmas lehetőséghez jut a 25. Eni F1 Magyar Nagydíjon. A Morning Show castingján legjobbnak bizonyuló két fiatal, egy kisfiú és egy kislány kamerák kereszttüzében, egy egész világ előtt éneklik majd el a Himnuszt a Hungaroring rajtrácsán. A Class FM által két angyali hangú gyermek énekelheti a rajtrácson a magyar Himnuszt az egész világ szeme láttára, olyan sztárok előtt, mint például a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher, Lewis Hamilton vagy Jenson Button.

]]>
Egy 15 éves fiú megerőszakolásával vádolják a Grammy-díjas orosz karmestert http://www.classfm.hu/hu/news/full/2557/ 2010-07-07 17:41:37 Azzal vádolja a thaiföldi rendőrség a híres orosz zongoristát és karmestert, Mihail Pletnyevet, hogy megerőszakolt egy 15 éves fiút - közölte szerdán az üdülőhely, Pattaya rendőrsége. Amennyiben elítélik, akár 20 év börtönt is kaphat az 53 éves dirigens. Az egyik thaiföldi gyermekvédő csoport szerint nem 15, hanem 14 éves az áldozat, aki még általános iskolába jár.

]]>
Háborognak a ciprióták, mert Jennifer Lopez a szakadár török részbe látogat http://www.classfm.hu/hu/news/full/2556/ 2010-07-07 17:27:33 Felháborodással reagáltak kedden a görög ciprióták arra a hírre, hogy Jennifer Lopez július végén koncertet ad a török hadsereg által 1974-ben megszállt szakadár ciprusi részen, egy hotel avatásán. A bejelentés szerint az amerikai díva július 22-én érkezik egy magángéppel a "Ciprusi Török Köztársaságba", majd két nappal később ad koncertet Kyreniában.. - közölte a szálloda üzemeltetője, az isztanbuli Bozgroup.

]]>
Július 24-én lesz a 185. Anna-bál http://www.classfm.hu/hu/news/full/2555/ 2010-07-07 17:22:00 Július 24-én rendezik a 185. Anna-bált Balatonfüreden. Az idei bál díszvendége Európa Kulturális Fővárosa, Pécs lesz. A Duna Televízió idén is élőben közvetíti a bált, így idén is a világ magyarsága szavazhatja meg a bálkirálynőt. A rendezvény programját szerdán mutatták be Balatonfüreden. A tavalyi Anna- bál szépe, Farkas Viktória sétakocsikázásával, este fél hatkor indul a 185. Anna-bál.

]]>
Class Hétvége http://www.classfm.hu/hu/news/full/2532/ 2010-07-03 13:49:34 Ezúttal egy igen érdekes kérdéssel fordult egy hallgatónk a Class Hétvége állandó grafológus szakértőjéhez, Szőllőssy-Csoma Enikőhöz.

]]>
Class Hétvége http://www.classfm.hu/hu/news/full/2521/ 2010-07-01 18:06:10 Rekkenő hőség, már hajnalban izzadó emberek, olvadó beton és lihegő kutyák. Irány a Balaton! Vagy valamilyen tó, víz, medence, pocsolya, lomb, árny, bármi, ahol egy kis hűshöz juthatunk.

]]>
Az USA-ban tovább esnek az albumeladások http://www.classfm.hu/hu/news/full/2509/ 2010-06-29 16:18:17 A szakemberek tudták, hogy a folyamat egyelőre nem áll meg, csökkenő albumeladást vetítettek elő az Amerikai Egyesült Államokban 2010-re. Ennek megfelelően egymás után érkeznek az elszomorító hírek, de ilyen kétségbeejtő adatokkal ők sem számoltak. A Nielsen SoundScan újabb mélypontot volt kénytelen elkönyvelni: május 24. és május 30. között mindössze 4 millió 984 ezer nagylemezt értékesítettek az USA-ban.

]]>
FOCI VB: A FIFA elnöke bocsánatot kért Angliától és Mexikótól http://www.classfm.hu/hu/news/full/2507/ 2010-06-29 15:58:53 Bocsánatot kért Anglia és Mexikó labdarúgó szövetségeitől a Nemzetközi Lbdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke a vasárnapi mérkőzéseken történt hibás játékvezetői döntések miatt. Ezt maga Sepp Blatter jelentette be kedden. A FIFA elnöke közölte azt is, hogy a szövetség júliusban megvizsgálja annak lehetőségét, hogy bevezetik a gólvonal technológiát. "Az eddig tapasztaltak után nyilvánvalóan értelmetlen lenne, ha nem foglalkoznánk újra a technológiai kérdéssel" - közölte Sepp Blatter.

]]>
Schmitt Pált választották köztársasági elnöknek http://www.classfm.hu/hu/news/full/2506/ 2010-06-29 15:53:32 Összesen 263 képviselő szavazatával Schmitt Pált választotta az Országgyűlés kedden délután köztársasági elnöknek. Már az első forduló érvényes és eredményes volt, eredményét 15 óra előtt nem sokkal hirdették ki. A titkos szavazáson a szocialisták államfő-jelöltjére, Balogh Andrásra 59 képviselő voksolt. Ahhoz, hogy az első forduló sikeres legyen, az egyik jelöltet a képviselők kétharmadának, vagyis legalább 258 képviselőnek kellett támogatnia.

]]>
Jön a Depeche Mode Musical http://www.classfm.hu/hu/news/full/2501/ 2010-06-28 23:49:19 Máltán, állítólag egy roppant ellentmondásos mű van készülőben, amely a ’80-as évek szintipop királyának, a Depeche Mode-nak dalait dolgozza fel. Ne várjunk semmilyen ABBA-s, vagy Queen-es musical megoldásokat. A történet sötét és szomorú lesz. A legtöbb kritikus nem sokra tartotta a Depeche Mode-ot a ’80-as években. Az, azonban vitathatatlan, hogy az az idő tájt éppen a tinédzserkori depresszióval küzdő X-generáció, szinte minden tagjának fűződik valamilyen élménye az együttes zenéjéhez.

]]>
Csányi Sándor egy futamra beszáll a Forma-1-be http://www.classfm.hu/hu/news/full/2499/ 2010-06-28 23:37:31 A Csányi érdekeltségébe tartozó Pick márka a Forma-1 nyári Magyar Nagydíján megjelenik a McLaren Mercedeseken, a brit istálló névadó főtámogatájával, a Vodafone-nal kötött együttműködés keretében - jelentette be Beck György, a Vodafone Magyarország elnök-vezérigazgatója és Csányi Sándor. A Vodafone lehetővé tette, hogy helyi vállalata kiválaszthasson egy-egy ottani márkát, amelyet megjeleníthet a McLaren Mercedeseken - mondta Beck.

]]>
Gyógyszer-túladagolás miatt kórházban Jennifer Capriati http://www.classfm.hu/hu/news/full/2498/ 2010-06-28 23:28:12 Gyógyszer-túladagolás miatt kórházba szállították Jennifer Capriati egykori teniszcsillagot - jelentette hétfőn a hírességekkel foglalkozó amerikai TMZ.com című weboldal. A karrierje alatt a világranglistát is vezető amerikai teniszezőt egy floridai kórházban ápolják. Capriati családja a TMZ-nek nyilatkozva elmondta, hogy a 34 éves nő egy dél-floridai kórházban kezelik, ahova az orvosa által felírt gyógyszer túladagolása miatt került.

]]>
Bocsánatot kért a nézőkre köpködő román teniszező http://www.classfm.hu/hu/news/full/2492/ 2010-06-28 08:29:20 Bocsánatot kért vasárnap a román teniszező, Victor Hanescu, aki a nézők felé köpött mérkőzése közben Wimbledonban. A 28 éves sportolót már megbüntette a versenybíróság 6600 fontra. Az eset kapcsán négy nézőt őrizetbe vettek a rendőrök. A nemzetközi bajnokságról tudósító tévék egyik felvételén azt lehetett látni, hogy a román teniszező a Daniel Brand elleni meccsén egy kiadósat köp a nézők fel, miután állítólag sorozatosan inzultálták.

]]>
Már 200 ezernél is többen mondanának le a tűzijátékról http://www.classfm.hu/hu/news/full/2491/ 2010-06-28 08:25:23 Már 200 ezernél is többen csatlakoztak egy ismert közösségi portálon ahhoz a kezdeményezéshez, hogy ne legyen tűzijáték augusztus 20-án, a pénzt inkább kapják meg az árvízkárosultak. A kormány is jelezte már korábban, hogy tárgyalnak a kérdésről és jövő heti ülésükön döntenek. Meghaladta a 210 ezret az egyik ismert közösségi portálon azoknak a száma, akik lemondanának az augusztus 20-i tűzijáték élményéről az árvízkárosultak javára.

]]>
Több mint negyvenmilliót fizettek Jackson híres kesztyűjéért http://www.classfm.hu/hu/news/full/2490/ 2010-06-28 08:20:04 Csaknem egymillió dollár (228,8 millió forint) összértékű emléktárgyat vittek haza Michael Jackson rajongói a Julien's aukciósház árveréséről, amelyen az egy évvel ezelőtt elhunyt énekes személyes tárgyai kerültek kalapács alá. Az eladott tárgyak között volt a popsztár egyik híres kesztyűje, amiért 192 ezer dollárt (43,9 millió forint) fizetett új gazdája. A Swarovski-kristályokkal díszített ruhadarabot Jackson az 1984-es, Victory Tour nevű koncertkörúton viselte, és egyik legfőbb védjegyévé vált.

]]>
Az írásom nagyon hasonlít anyuéra, szinte össze is lehet keverni, az írás is örökölheto? http://www.classfm.hu/hu/news/full/2489/ 2010-06-27 17:19:35 Érdekesen feltett kérdés ez… Tapasztalataim alapján mondhatom, hogy ritkán, de valóban elofordulhat, hogy családtagok írása hasonlít egymásra. Ennek hátterében viszont nem egyszeruen a kérdésében említett „örökölhetoség” áll. Ha körüljárjuk ezt a kérdést, vissza kell gondolnunk a grafológia alapjaira? Azaz arra, hogy mindenkinek a személyisége tükrözodik az írásban.

]]>
Ebéd: Tepsis csirke http://www.classfm.hu/hu/news/full/2488/ 2010-06-27 17:16:27 Kell hozzá: 4 db csirkecomb, 20 dkg sárgarépa, 20 dkg karalábé, 20 dkg zeller, 20 dkg gomba, 20 dkg kelbimbó, 15 dkg petrezselyemgyökér, 10 dkg zöldpaprika, 1 kis fej vöröshagyma, 4 dkg csökkentett zsírtartalmú margarin, petrezselyemlevél, só, orölt bors, majoránna, kömény. Elkészítése: A leborözött csirkecombokat fuszerezze és sózza. A zöldségeket miután megmosta tetszolegesen darabolja fel.

]]>
Reggeli: Eperdzsem http://www.classfm.hu/hu/news/full/2487/ 2010-06-27 17:13:51 Hozzávalók: 3 kg lehetoleg apró eper, 2 kg kristálycukor, 1 teáskanál citromsav Elkészítés: Az eperszemekrol szedje le a szárakat. Áztassa langyos vízben, amíg a homok és minden szennyezodés le nem ázik róla, majd szurokanállal kiemelve öntse nagyméretu lábosba. Soronként szórja meg kristálycukorral és fedje le. Legalább 1 órán keresztül hagyja állni, addigra levet enged.

]]>
Több mint százezren Rod Stewart Kapcsolat-koncertjén http://www.classfm.hu/hu/news/full/2485/ 2010-06-27 16:58:14 Több mint százezren látták élőben Rod Stewart-ot az idei, immár 14. Kapcsolat koncerten a budapesti 56-osok terén szombat este. A skót származású, 65 éves énekes egy óra negyven percen keresztül ontotta a slágereket. Stewart pontban 8 órakor kezdte koncertjét, majd karrierjének szinte minden nagy slágerét előadta. Elhangzott többek közt a "Sailing", a "Forever Young", a "Downtown Train", a "Rhythm Of My Heart" vagy a "Have I Told You Lately (That I Love You)".

]]>
Megnyílt a föld Somogyban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2484/ 2010-06-27 16:53:52 Először csak kisebb földomlás volt néhány héttel ezelőtt, majd a folyamatos esőzések miatt mostanra óriási szakadék keletkezett Somogybabodon - egészen közel a lakóházakhoz. A területre vezető utat lezárták, de a helybeliek félnek, hogy ez nem védi meg őket a veszélytől. Az elmúlt hetekben a Petőfi utca lakóit Somogybabodon többször is megijesztette a földomlás zaja. Szinte már rettegnek az esőtől, mert minden csapadékos napon egyre nagyobb lesz a szakadék.

]]>
FOCI VB - Már a világbajnoki címről álmodik Ghána http://www.classfm.hu/hu/news/full/2483/ 2010-06-27 16:49:44 Már a világbajnoki címről álmodik Ghána válogatottja. Ha valóra válna ez, akkor a "fekete csillagok" lennének az elsők Afrikából, akik megnyerik a foci világbajnokságot - írta vasárnap az AFP. A francia hírügynökség szerint az amerikai felett, hosszabbításban aratott, szombati 2-1-es diadalt és a csapat éhségét a sikerre részben a szerb edző fegyelmező módszereinek köszönhetik.

]]>
Class Hétvége http://www.classfm.hu/hu/news/full/2415/ 2010-06-18 19:18:54 Egy újabb hétvége, amikor nincs strandidő. Ha már az időjárásban nem is bízhatunk, Krisztában egészen biztosan nem kell csalódnunk. Hogy mire számíthatunk?

]]>
Rábólintottak a pornós netcímekre http://www.classfm.hu/hu/news/full/2479/ 2010-06-25 22:29:00 A webcímekért felelős nemzetközi szabályozó testület, a Kijelölt Nevek és Számok Internetes Társasága (ICANN) rábólintott a .xxx végződésű domain-nevekre. A kiterjesztés támogatói azzal érvelnek, hogy a felnőtteknek tartalmat kínáló szórakoztatóipar könnyebben felügyelhető lesz a közös cím alatt. Elemzők eközben arra hívják fel a figyelmet, hogy ha a .xxx tartománynév hivatalosan is használható lesz, ez lesz a leggyakoribb végződés a világhálón a .com-ot is megelőzve.

]]>
FOCI-VB - Az angol kormányfő és a német kancellár együtt nézné a nyolcaddöntőt http://www.classfm.hu/hu/news/full/2478/ 2010-06-25 22:26:18 Elképzelhető, hogy együtt nézik majd a vasárnapi Németország-Anglia világbajnoki nyolcaddöntőt a két ország vezetői. David Cameron brit miniszterelnök pénteken nyilatkozott erről Kanadában, a G8-as csúcstalálkozó helyszínén, ahol Angela Merkel kancellár képviseli Németországot. "Van egy olyan elképzelés, hogy együtt kellene néznünk" - mondta Cameron az ITV News-nak.

]]>
Még mindig súlyos az árvízveszély Kínában http://www.classfm.hu/hu/news/full/2470/ 2010-06-25 09:34:43 Csendesedett az eső pénteken Kína középső és déli részein, ahol az elmúlt napok heves esőzései miatt kialakult áradásokban több mint kétszáz ember halt meg. Az árvízveszély azonban nem szűnt meg Csianghszi és Fucsian tartományokban, ahol szinte minden folyó kilépett a medréből, egy évtizede nem látott áradásokat okozva. Majdnem kétszáz milliméter eső esett, a folyók vízállása a csökkenő eső ellenére pénteken továbbra is veszélyesen magas maradt - közölte a kínai árvízvédelmi központ.

]]>
Pizza-árus lett az egykori milliomosból http://www.classfm.hu/hu/news/full/2469/ 2010-06-25 09:27:07 Óránként kevesebb, mint 10,5 dolláros (kb. 2400 Ft-os) fizetésért pizzát árul az amerikai Baltimoreban Jack Abramoff, az 1990-es évek egyik legbefolyásosabb lobbistája - írja csütörtöki számában a The New York Times. A Republikánus Párthoz közel álló egykori milliomos három és fél évet töltött börtönben miután több korrupciós ügyet is bevallott, amellyel megbuktatta a Bush-kormányzat több Fehér-házi alkalmazottját.

]]>
Egy éve halt meg Michael Jackson - világszerte tartanak megemlékezéseket http://www.classfm.hu/hu/news/full/2468/ 2010-06-25 09:16:08 Világszerte tartanak virrasztásokat, megemlékezéseket pénteken abból az alkalomból, hogy éppen egy éve halt meg Michael Jackson. A popkirály 50 éves korában tavaly június 25-én hunyt el los angelesi házában gyógyszer-túladagolás miatt. Jackson-rajongók ezreit várják a Glendale-ben lévő Forest Lawn temetőben, ahol számos hollywoodi híresség mellett fekszik Michael Jackson is: ide temették a sztárt aranykoporsójában tavaly szeptemberben.

]]>
Gyilkos bálnát találtak a holland partoknál http://www.classfm.hu/hu/news/full/2467/ 2010-06-24 20:38:34 Gyilkos bálnát találtak csütörtökön az Északi-tengeren, Hollandia partjainál - erre hatvan éve nem volt példa a térségben. A legyengült állatot természetvédők fogták be és szállították egy tengeri természetvédelmi parkba. "Nagyon gyenge és sovány volt, ezért a környezetvédelmi minisztériummal egyetértésben úgy döntöttünk, hogy befogjuk és a Harderwijk tengeri parkba szállítjuk, hogy gondoskodjunk róla" - mondta Bert van Plateringen, a park szóvivője.

]]>
Schmitt Pál: nem a kormányzati munka gátja, hanem a motorja leszek http://www.classfm.hu/hu/news/full/2466/ 2010-06-24 20:09:46 Schmitt Pál nem a kormányzati munka gátja, hanem motorja kíván lenni - mondta csütörtökön a házelnök és egyben a Fidesz-KDNP államfőjelöltje a pártszövetség frakciójának meghallgatásán. Az elnökjelölt fontosnak nevezte az együttműködést, a párbeszédet és a szolidaritást. Mint fogalmazott, ha megválasztják nem kíván elefántcsonttoronyból szemlélődni. A jelölési folyamatoknál pedig egyeztetéseket kíván folytatni.

]]>
Szexi lányokat válogattak Rákóczi Feriék http://www.classfm.hu/hu/news/full/2460/ 2010-06-23 21:24:30 A Class FM Morning Show-jában indult el a Miss Grid Girl 2010, azaz az idei Eni F1 Magyar Nagydíjának „Rajtrács lány” vadászata. A rádió reggeli műsorának triója a nem mindennapi munkára jelentkező hölgyek fényképes önéletrajza alapján választott ki 10 gyönyörű lányt, akik közül a nagy válogatáson 8-an bejutottak a Grid Girl-ök közé, így 2010-ben a rajtrácson ők is tarthatják majd a pilóták mellett a zászlót és táblát.

]]>
Helyet keresnek Miksának, a Guinness-rekordnak készülő ólomhuszárnak http://www.classfm.hu/hu/news/full/2459/ 2010-06-23 21:02:25 Otthont keresnek Miksának, a Fejér megyei Rácalmáson készülő óriás ólomhuszárnak. Lassan kész a 11 méter magas szobor mintája. Három és fél éve készül a Guinness-rekord címre is pályázó alkotás, de ahhoz hogy végleg elkészüljön, szükség lenne egy olyan méltó helyet biztosító településre, amely anyagi hozzájárulást is tudna adni. Az ólomhuszár 11 méter magas lesz és 15-20 tonna súlyú.

]]>
Híres polaroid-fotókat árvereztek el New Yorkban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2458/ 2010-06-23 20:54:11 Csaknem 12 és félmillió dollárért (több mint 2,8 milliárd forint) keltek el azok a polaroid-fényképek egy New York-i árverésen, amelyek zömében hírességeket ábrázolnak - közölte az aukciót lebonyolító Sotheby's. Az aukciósház egymillió dollárral kevesebb bevétellel számolt, de akkora volt az érdeklődés az árverésen, hogy a végösszeg túlment az előzetes számításokon.

]]>
Kész a Sziget Nagyszínpadának programja http://www.classfm.hu/hu/news/full/2457/ 2010-06-23 20:50:50 Összeállt a Sziget Fesztivál Nagyszínpadának programja augusztus 9-16-ig. A mínusz egyedik napon itt lesz a Kispál búcsú, a nulladikon pedig Reggae-Ska Örömünnepen vehetnek részt a szigetlakók, és még számos "nagyágyú" lép még fel a fesztivál ideje alatt. A Kispál és a Borz a Sziget Mínusz Egyedik Napján búcsúzik. A koncertről eddig csak annyi szivárgott ki, hogy lesz őskispálos blokk, valamint egyedi színpadkép és vizuális kavalkád.

]]>
Szeptemberben tér vissza Diddy http://www.classfm.hu/hu/news/full/2451/ 2010-06-23 10:34:20 A rapper, akit valaha Puff Daddynek hívtak, és Sean Combs név alatt még a divatvilágot is bünteti, szeptemberben a ’Last Train to Paris’ c. albumával kavarja fel ismét a popzene állóvizét. Annak ellenére, hogy napjainkban Diddy a zenei élethez nem sokat tesz hozzá, hírekkel azért elég gyakran ellátja a sajtót. Néha focicsapat menedzselésébe akar kezdeni, majd boldog-boldogtalannak azt nyilatkozza, hogy „mindig is az volt az álmom, hogy vegyek egy futball csapatot és erről a vágyamról, nem mondok le”.

]]>
Rekordáron kelt el Manet egyik önarcképe http://www.classfm.hu/hu/news/full/2450/ 2010-06-23 09:37:08 Rekordáron kelt el kedden Édouard Manet egyik képe a Sotheby's aukcióján, Londonban. Az impresszionizmus egyik legnagyobb festőjének önarcképéért 22.4 millió fontot - átszámítva több mint hét és fél milliárd forintot- fizetett a vevő, aki jelen volt az árverési teremben. "Rekordösszeg egy Manet festményért." - mondta az árverési ház szóvivője. Manet egyébként két önarcképet festett életében. Ezek egyike, a most eladott festmény.

]]>
FOCI VB: Ír káröröm a franciák kiesése után http://www.classfm.hu/hu/news/full/2449/ 2010-06-23 09:30:42 Kárörömmel kommentálták Írországban a francia válogatott keddi kisesését a dél-afrikai világbajnokságon. Az ok egyszerű: az írek mindmáig nem tudták megemészteni, hogy tavaly novemberben Thierry Henry kezezése miatt nem jutottak ki a vébére. Az egyik európai pótselejtezőn játszott egymással oda-visszavágót a francia és az ír válogatott. Dublinban 1:0-ra nyertek a franciák, Párizsban pedig ugyanennyire vezettek az írek, vagyis akár 11-esekkkel, de továbbjuthattak volna a szigetországiak.

]]>
Házi szexvideója miatt került bajba az indonéz sztár http://www.classfm.hu/hu/news/full/2448/ 2010-06-22 19:20:21 Feladta megát a rendőrségen egy indonéz rock sztár kedden azután, hogy a hatóság hivatalosan is a pornográfiaellenes törvény megsértésével vádolta meg. Az egyik népszerű helyi együttes énekese, Nazril Arielről az interneten szexvideók jelentek meg. Két felvétel került napvilágra, az egyiken a jelenlegi, a másikon az egykori kedvesével szeretkezik. Mindkét nő híres tévés személyiség a muzulmán többségű Indonéziában.

]]>
Európa-szerte gond a rezsi kifizetése http://www.classfm.hu/hu/news/full/2447/ 2010-06-22 19:09:40 Minden hatodik európai küzd valamilyen nehézséggel háztartási számláinak kifizetésekor, és az uniós polgárok háromnegyede szerint országukban az előző évben nőtt a szegénység - derül ki az Eurobarométer legfrissebb felméréséből, amelyet kedden hozott nyilvánosságra az Európai Bizottság. Érdekesség, hogy az unió keleti felében, így Magyarországon általában lényegesen kevesebben számítanak saját pénzügyi helyzetük romlására, mint több nagy nyugati államban.

]]>
FOCI-VB: Az első vuvuzelát egy múlt századi próféta fújta imáihoz http://www.classfm.hu/hu/news/full/2446/ 2010-06-22 19:02:33 Alkut kötött a dél-afrikai Názáreti Baptista Egyház a vuvuzelának nevezett szurkolói trombiták sorozatgyártóival - jelentette be kedden az egyház szóvivője. Elmondása szerint a hangszert előállító vállalat elismerte, hogy a kürtöt először 1910-ben, az egyházuk prófétája használta híveivel együtt az imáknál. Az első vuvuzelát egyébként még antilopszarvból készítették.

]]>
Hobo Blues Band: Tábortűz mellett http://www.classfm.hu/hu/news/full/2443/ 2010-06-22 09:08:42 Húszévnyi várakozás után végre teljes terjedelmében megjelent a Hobo Blues Band pályafutásának egyik legfontosabb és legjobb alkotása, a legendás „Tábortűz mellett” című dupla album. Az ország csúcs-zenészei olyan zenei köntösbe varázsolták Hobo remekbeszabott verseit, ami szinte példa nélküli az egész HBB- életműben. Igazi jutalomjáték mindannyiuk számára. Ezt a lemezt mindenkinek hallania kell, hiszen az üzenete ma épp úgy aktuális, mint megjelenésekor.

]]>
Megtalálták a mágnás repülőjének roncsait- nincs túlélő http://www.classfm.hu/hu/news/full/2442/ 2010-06-22 08:55:22 Megtalálták hétfőn a mentőegységek a Kamerunban lezuhant ausztrál mágnás repülőgépének roncsait az ország Kongóval határos vidékének esőerdei térségében. A kameruni információs miniszter azt mondta az AFP-nak, hogy nincs túlélője a szerencsétlenségnek. Ausztrália egyik leggazdagabb embere kameruni fővárosból tartott a kongói Brazzaville-be Casa C212-es típusú gépén, amikor a repülő eltűnt a hétvégén.

]]>
FOCI VB: Visszavonta egy francia bank a válogatottat középontba állító hirdetéseit http://www.classfm.hu/hu/news/full/2441/ 2010-06-22 08:35:42 Visszavonta tévés hirdetéseit a francia Credit Agricole Bank, amelyekben a francia fociválogatott szerepel. A pénzintézet a második cég, amely lemond a nemzeti tizeneggyel kapcsolatos reklámjairól a válogatott botrányai miatt. Vasárnap a Quick nevű gyorsétterem-lánc állította le a focistákkal kapcsolatos hirdetéseit. Ugyanakkor az Adidas azt közölte, hogy egyelőre folytatják reklámkampányukat, amelynek főszereplője a francia középpályás, Yoann Gourcuff.

]]>
Pitbull http://www.classfm.hu/hu/news/full/2438/ 2010-06-21 13:05:49  Pitbull 

]]>
Százmilliós vesztesége lehet a budapesti strandoknak http://www.classfm.hu/hu/news/full/2436/ 2010-06-21 12:16:06 Százmilliós vesztesége lehet a Budapesti Gyógyfürdő Zrt.-nek, olyan kevesen mennek strandra az utóbbi hetek időjárása miatt. Az egyik legnépszerűbb fürdőben, a Dagály strandon vasárnap 300-an vettek jegyet, pedig egy jobb napon 5-6 ezer látogatójuk is van. A Dagályban több olyan medence is volt vasárnap, amelyikben senki nem fürdött. Nemcsak jegyből adtak el keveset, a büfékben sem volt forgalom, ezért volt, amelyik ki sem nyitott.

]]>
Csárdás rekord született Baján http://www.classfm.hu/hu/news/full/2435/ 2010-06-21 12:11:30 Guiness rekord született Baján, ahol szombaton, a Csárdás Napján 1597-en táncolták egyszerre a magyar táncot. Ez ötszöröse az eddigi, mikepércsi csárdás-rekordnak. Baja képviselőtestülete a Csárdás Évének nyilvánította 2010-et. Ebben a városban alkotta meg ugyanis a 19. században Rózsavölgyi Márk zeneszerző a csárdást. A Guinness-rekord teljesítése után a Szentháromság térről nyíló kis teret, ünnepélyes keretek között, Rózsavölgyi Márk térnek keresztelték el.

]]>
Több száz gitáros zenél egyszerre Budapesten http://www.classfm.hu/hu/news/full/2433/ 2010-06-21 10:00:22 Rossz idő esetén is megrendezik június 21-én, hétfőn a Thanks Jimi Fesztivált Budapesten, a Petőfi Csarnokban. Várhatóan több száz gitáros jön össze, hogy együtt előadják Jimi Hendrix örökzöldjét, a Hey Joe-t. Az eseményhez bárki csatlakozhat, akinek van gitárja. Az össznépi zenélést ingyenes koncertek előzik meg illetve követik- mondta a Független Hírügynökségnek Kovács Tamás főszervező.

]]>
Meglopták az árvízkárosult gyerekeket, akik éppen Zánkán táboroznak http://www.classfm.hu/hu/news/full/2430/ 2010-06-20 19:28:20 Meglopták a Zánkán táborozó árvízkárosult gyerekeket. A felsőzsolcai gyermekek szobáiba vasárnapra virradó éjszaka surrant be valaki: mobiltelefonokat, pénzt és játékokat vitt el - értesült a Független Hírügynökség. A gyerekekre és értékeikre biztonsági őr felügyelt. A tábor vezetője szerint ezért nem valószínű, hogy a tolvaj kívülről jött. Koncerten voltak szombat este a táborozó gyerekek. Amikor visszaértek szállásukra, még megvoltak értékeik.

]]>
Budapesten a Megadeth http://www.classfm.hu/hu/news/full/2428/ 2010-06-20 19:07:26 Kilenc év után ma ismét Budapesten koncertezik a Megadeth. Az amerikai thrash metál zenekar a Petőfi Csarnokban lép fel. Immár negyedik alkalommal látogat Budapestre Dave Mustaine és csapata, a Megadeth. Dave Mustaine énekes, Chris Broderick gitáros, James Lomenzo basszusgitáros és Shawn Drover dobos a Petőfi Csarnokban koncertezik majd este hét órától. A Megadeth-et 1983-ban alapították, a zenekar idén megszerezte a 8. Grammy-jelölését.

]]>
FOCI VB - Domenech: Anelka maradhatott volna, ha bocsánatot kér http://www.classfm.hu/hu/news/full/2427/ 2010-06-20 19:00:47 A francia válogatott csatára, Nicolas Anelka maradhatott volna Dél-Afrikában, ha bocsánatot kér szövetségi kapitányától - ezt Raymond Domenech nyilatkozta vasárnap a TF1 tévécsatornának. Francia lapértesülések szerint a labdarúgó világbajnokságról hazaküldött Anelka lemondta a válogatottságot. Anelka a Franciaország-Mexikó meccs első félideje után küldte melegebb éghajlatra Domenech-t.

]]>
Az anyukám mindenhová kis cetlikre irogatja a teendőit, ezek általában zsúfoltan tele vannak írva. Mire utalhat ez? http://www.classfm.hu/hu/news/full/2426/ 2010-06-19 23:24:25 Mondhatnám, hogy ez „beugratós” kérdés, hiszen az etikai szabályok szem előtt tartására figyelmeztet! Miért? Azért mert édesanyja írásáról kérdez, s felnőtt ember írását csak a saját maga által adott hozzájárulás mellett vizsgálhatjuk. De nem kitérni akarok a válasz elől, csak tisztázni:

]]>
Ebéd: Citromos csirkekrémleves http://www.classfm.hu/hu/news/full/2425/ 2010-06-19 23:16:33 Nemcsak hogy egészséges, de a válogatós kisöccs is imádni fogja. Hozzávalók 4 személyre:  0,5 kg csontos csirkemell, 20 dkg sárgarépa, 15 dkg petrezselyemgyökér, 5dkg vöröshagyma, 5 dkg zellergumó, 1 gerezd fokhagyma, 1 púpozott evőkanál liszt, 4 dkg margarin, 1 dl tejszín, 2 db tojássárgája, 1 citrom leve, 1 csokor petrezselyem, őrölt bors, csipetnyi tengeri só

]]>
Reggeli: Magvas kenyér http://www.classfm.hu/hu/news/full/2424/ 2010-06-19 23:14:10 Kell hozzá:  1 kg finomliszt,   ½ kg teljes kiőrlésű búzaliszt,   ¼ kg rozsliszt,   ¼ kg pehelymix,   magvak (lenmag, szezámmag,  tökmag, napraforgómag),   2,5 dkg éleszto,   csapott evokanál só
Keverje össze a liszteket egy nagyobb tálban. Az élesztot langyos vízben oldja fel, és adja a liszthez. A sót is hasonlóan oldja fel langyos vízben (külön, nem az élesztovel együtt) és ezt is öntse a liszthez.

]]>
Reggeli: Rizssaláta http://www.classfm.hu/hu/news/full/2423/ 2010-06-19 23:11:49 Hozzávalók: 20 dkg rizs, só, 4 evőkanál olaj, 1 citrom leve, 4 evőkanál ecet, 6 evőkanál majonéz, 3 hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 doboz olajoshal, 2 paradicsom, 1-2 zöld paprika, 1 uborka
A rizst sós vízben főzze meg, keverje hozzá a lecsepegtetett halat. A zöldségeket vágja össze. A citromlét, az ecetet, az olajat, sót, borsot, keverje össze, öntse az összevágott zöldségre, majd adja a rizshez.

]]>
FOCI VB - Beckham szerint nem volt agresszív az angol csapat öltözőjébe bejutó szurkoló http://www.classfm.hu/hu/news/full/2422/ 2010-06-19 20:59:27 David Beckham szombaton azt nyilatkozta, hogy az angol csapat öltözőjébe bejutó szurkoló "nem volt agresszív és az egész történetet felfújták." A labdarúgó világbajnokságon sérülése miatt csupán összekötőként részt vevő Beckham egy johannesburgi fogadáson elmondta: a szurkoló teljesen nyugodtan sétált be az öltözőbe, mondott neki valamit, aztán ki is ment az ajtón - nem volt verekedés és agresszió sem.

]]>
Ezen a héten sem vitték el a főnyereményt az ötös lottón http://www.classfm.hu/hu/news/full/2420/ 2010-06-19 20:51:51 Ezen a héten sem volt telitalálatos szelvény az ötös lottón. A jövő héten így már kereken 3 milliárd forintot vihet haza az a szerencsés, aki mind az öt számot eltalálja; ez minden idők második legnagyobb magyarországi lottónyereménye. Négytalálatos szelvényből egyébként 68 volt a héten, ezek 1 millió 182 ezer forintot érnek. Legutóbb tavaly december 12-én volt ötös a lottón. A magyar lottórekord egyelőre nincs veszélyben.

]]>
Gyerekmunka van a svéd koronahercegnő eskvüvőjére árusított hivatalos csokoládékban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2418/ 2010-06-18 22:46:05 A svéd állami rádió pénteki jelentése szerint gyerekmunkások munkája is benne van azokban a csokoládétermékekben, amelyeket a svéd király trónörökös lányának szombati esküvője alkalmából árusítanak hivatalos megjelöléssel. A 31 éves Viktória és volt személyi edzője, a 35 éves Daniel Westling esküvője az előkészületeket is beleértve állítólag húszmillió koronába, vagyis félmilliárd forintba kerül.

]]>
Kétszáz hangfal dübörög Rod Stewart koncertjén http://www.classfm.hu/hu/news/full/2417/ 2010-06-18 22:41:14 Vasárnap kezdik az '56-osok terén a Kapcsolat koncert helyszínének előkészítését. A június 26-i Rod Stewart-koncertig körülbelül ezer ember épít fel egy valódi mini-várost a Városliget csücskében. A skót származású sztár kilenc kamionnal és csaknem száz tonnányi koncertfelszereléssel érkezik Budapestre. A korábbi évekhez hasonlóan több százezer embert várnak az ingyenes eseményre.

]]>
FOCI VB - Lemondta sajtótájékoztatóját az észak-koreai csapat vezetése - négy játékos állítólag eltűnt http://www.classfm.hu/hu/news/full/2416/ 2010-06-18 22:38:18 Lemondta a pénteki hivatalos sajtótájékoztatót az észak-koreai küldöttség vezetősége a foci-vébén, miután hírek terjedtek el arról, hogy négy játékos lelépett. A médiát beengedték 15 percre a csapat edzésére a Johannesburg külvárosában lévő Makhupong stadionba, a játékosok és vezetők azonban visszautasítottak minden kérdést, ami az állítólag eltűnt négy focistára vonatkozott.

]]>
I Love You Phillip Morris http://www.classfm.hu/hu/news/full/2412/ 2010-06-18 01:14:08 Steve Russell (Jim Carrey) hosszú éveken keresztül a törvénytisztelő polgár, tökéletes férj és apa szerepét játssza, ám egy nap beleun és kitör belőle. A felelőtlenül költekező szélhámos szinte minden idejében nyaral, vásárolgat és fiúzik, ami igen drága életnek bizonyul. Ez egészen odáig vezet, hogy végül börtönbe kerül. Itt beleszeret a cellatársába, Phillip Morrisba (Ewan McGregor) és Russell úgy dönt, hogy egész életét a közben szabadlábra helyezett Phillipnek szenteli.

]]>
Már 22 halottja van a dél-franciaországi árvíznek - újabb vihar érkezett a területre http://www.classfm.hu/hu/news/full/2411/ 2010-06-18 00:50:34 A legfrissebb, csütörtöki adatok szerint legkevesebb 22 halottja van a Franciaország déli részén történt áradásoknak - közölték a mentőalakulatok. Az áldozatok száma azonban még emelkedhet, mert többeket még mindig eltűntként tartanak nyilván. A Földközi-tenger partvidékénél található Var régióban 1827 óta nem voltak ilyen súlyos áradások. Kedd óta több mint harminc centiméternyi eső zúdult a területre, ráadásul csütörtökön újabb vihar érkezett a térségbe.

]]>
Misztikus számok, nagy játékkedv és ranglistás fődíjak a lottón http://www.classfm.hu/hu/news/full/2409/ 2010-06-18 00:37:55 Minden idők harmadik legnagyobb ötöslottó főnyereménye találhat gazdára a szombati sorsoláson. Tavaly decemberben volt utoljára telitalálatos szelvény, így a nyeremény már 26 hete halmozódik, és mostanra meghaladta a 2,8 milliárd forintot. Közben a hatoslottó nyereménye is bekerült a top 10-be, vasárnap 466 millió forintot vihet el, aki az összes számot eltalálja. A ranglistás nyeremények a játékkedven is meglátszanak, hiszen a múlt héten több mint 6 millió szelvényt töltöttek ki a szokásos 3,8 millió helyett.

]]>
Nem léphet fel Hágában Snoop Dogg http://www.classfm.hu/hu/news/full/2408/ 2010-06-18 00:33:23 Lemondták Snoop Dogg koncertjét egy holland fesztivál szervezői, miután csütörtökön Hága város illetékesei közölték: az amerikai rappert nem látják szívesen a városban. Snoop Dogg június 27-én szerepelt volna a hágai Parkpop fesztiválon, de a város illetékesei közleményükben azt írták: a rapper nem lép fel, mert "így akarják megóvni a zenei esemény szabad, nyílt és barátságos atmoszféráját." Azt azonban pontosan nem írták, hogy milyen kifogásuk van Snoop Dogg ellen.

]]>
Történelmet írt a Class FM! http://www.classfm.hu/hu/news/full/2405/ 2010-06-17 07:49:10 A csatorna letarolta a kereskedelmi rádiók piacát - országosan minden műsorsávban és minden korcsoportban vezeti a hallgatottsági listát. A legfrissebb Ipsos-GFK hivatalos rádiós közönségmérési adatok szerint a Class FM a leghallgatottabb országos kereskedelmi rádió. Beérett a csatorna műsorstratégiája, a tudatos építkező munka meghozta gyümölcsét. Országosan minden műsorsávban és korcsoportban felülkerekedett a kereskedelmi rádiók piacán a Class FM.

]]>
Több száz éves magyar könyveket tesz elérhetővé a Google http://www.classfm.hu/hu/news/full/2402/ 2010-06-16 23:39:34 Az Osztrák Nemzeti Könyvtár 400 ezer kötetét, köztük több mint tízezer darab magyar nyelvűt, teszi elérhetővé a világhálón ingyenesen a Google. A Google Books segítségével látható lesz többek között az Új Testamentum magyar fordítása 1541-ből és csaknem 150 kötetnyi novella és regény Jókai Mór munkáiból - jelentette be kedden a Google. A vállalkozás célja, hogy a ritka és egyedülálló gyűjteményt mindenki számára megtekinthetővé és kereshetővé tegye a Google Books segítségével.

]]>
Elrendelték a nyomozást Dávid Ibolya és Herényi Károly ellen http://www.classfm.hu/hu/news/full/2401/ 2010-06-16 23:19:50 Nyomozást rendelt el a Legfőbb Ügyészség Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es politikusok ellen. A nyomozásra a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölték ki. A nyomozást személyes adatokkal visszaélés és kényszerítés miatt rendelték el. Az ügy az MDF 2008-as tisztújításáig vezethető vissza: ekkor mutatott be Dávid Ibolya egy hangfelvételt, amin állítólag az ellene szóló adatgyűjtésről van szó.

]]>
Hey, June! http://www.classfm.hu/hu/news/full/2400/ 2010-06-16 23:08:37 Június 20. és 27. között már hatodik alkalommal üdvözli a nyarat a magyar könnyűzene a Művészetek Palotájában. Június 20-án a népszerű énekes, Emilio a Roy&Ádám Trio közreműködésével nyitja a rendezvénysort. 23-án a műfaj és stílusbeli határokat merészen átlépő Balkan Fanatik lép fel, az este folyamán a zenekar vendégei, Hobo és Sebő Ferenc lesznek. 25-én a sörbe oltott életigenlést varázsolja igényes előadássá az erre a koncertre neves vendégművészekkel, táncosokkal és VJ-vel kiegészülő Firkin zenekar.

]]>
Meg fogja fizetni a BP a katasztrófa árát - közölte Obama http://www.classfm.hu/hu/news/full/2395/ 2010-06-16 10:18:46 Meg fogja fizettetni a kormány a BP-vel a Mexikói-öböl olajkatasztrófájának kárait. - közölte kedd esti, televíziós beszédében az amerikai elnök. Barack Obama az mondta a Fehér Ház ovális irodájából sugárzott beszédében, hogy személyesen találkozik a brit olajipar óriás vezetőivel szerdán. Mint mondta: értésükre adja majd, hogy elő kell teremteniük azt a pénzt - bármilyen forrásokra is van szükséges ehhez - , amivel kompenzálják a cég "nemtörődömsége" miatt károkat szenvedett munkásokat és üzletembereket.

]]>
Valóság-show sztár lesz a hívatlan Fehér Házi vendég http://www.classfm.hu/hu/news/full/2394/ 2010-06-16 10:14:43 Úgy tűnik, bejött a számítása Michaele Salahinak, annak az amerikai nőnek, aki a borkereskedő férjével tavaly november végén meghívó nélkül besétált a Fehér Házba, ahol az amerikai elnök díszvacsorát adott az indiai miniszterelnök tiszteletére. A 44 éves asszony ugyanis egy amerikai valóság-show sztárja lesz. Michaele és Tareq Salahi nem akart semmi rosszat, csupán reklámot csináltak maguknak, amikor tavaly november 24-én nagyestélyibe öltözve bementek a Fehér Házba, az elnök díszvacsorájára.

]]>
Idén csak a lakosság fele utazik, többségük a Balatonhoz http://www.classfm.hu/hu/news/full/2389/ 2010-06-15 15:16:24 Egyre többen terveznek belföldi utazást a Magyar Turizmus Zrt. felmérése szerint. A 100 nyaralásból 86-ot itthon terveznek az emberek, az utak több mint kétötöde a Balatoni térségbe vezet. Belföldi utazásra átlagosan 81 ezer, míg külföldire 204 ezer forintot szánnak a családok. A válaszadók egy jelentős része, 52,3 százalék viszont egyáltalán nem utazik sehová, aminek többnyire anyagi oka van.

]]>
Megtarthatja engedélyét a Jackson orvosa http://www.classfm.hu/hu/news/full/2388/ 2010-06-15 15:10:04 Továbbra is praktizálhat Kalifornia államban a tavaly júniusban elhunyt Michael Jackson orvosa - döntött az ügyében eljáró bíró hétfőn. A vád szerint Conrad Murray okozta a popsztár halálát, amikor nagy mennyiségű altatószert adott be neki. Orvosi engedélyének visszavonását Kalifornia állam egészségügyi bizottságának kezdeményezésére kérte az ügyészség. A Los Angeles-i legfelsőbb bíróság bírája azonban elutasította a kérést, mondván az ügyben korábban már született egy ítéletet, amelyet nincs joga felülbírálni.

]]>
C. Ronaldot ismerik, Casillast szeretik a magyarok http://www.classfm.hu/hu/news/full/2387/ 2010-06-15 15:05:20 Cristiano Ronaldo a legismertebb külföldi labdarúgó a hazai internetezők körében - derül ki a GfK Hungária SztárMonitor felméréséből. A kedveltségi lista élén azonban nem a portugál focista, hanem a spanyol válogatott kapusa, Iker Casillas áll. A májusi körkérdésben a labdarúgó világbajnokság 18 labdarúgójának ismertségét és kedveltségét vizsgálta a GfK Hungária. A hazai válaszadók többsége Cristiano Ronaldot ismeri legjobban, a portugál labdarúgó kilétét tízből heten tudták.

]]>
A Coldplay Budapesten készíti az új albumát http://www.classfm.hu/hu/news/full/2382/ 2010-06-14 21:37:18 A Coldplay a 2008-as 'Viva La Vida' című lemezük folytatását szeretnék elkészíteni, Brian Eno és Markus Dravs producerek közreműködésével, méghozzá Budapesten. A Coldaplay hivatalos weboldalán kiszivárogtatott információk alapján kijelenthetjük, hogy a lemez még nincs kész, de a banda rettenetesen fel van dobva a készülő új anyagtól. A Coldplay hivatalos bloggere azt is közölte már régebben, hogy a banda milliónyi ötlettel van tele a dalok írása kapcsán.

]]>
FOCI-VB: Összecsapások a német-ausztrál meccs után http://www.classfm.hu/hu/news/full/2381/ 2010-06-14 21:24:28 Összecsapások törtek ki hétfőre virradó éjszaka a dél-afrikai Durban-ben nem sokkal a 4:0-ás Németország-Ausztrália mérkőzés után. Ezúttal nem fociszurkolók estek egymásnak. Miután a németek fölényes sikerét hozó meccs véget ért, a durbani stadion 400 dolgozója gyűlt össze a főbejárat előtt, miután 250 randos (kb. 7500 forint) napidíjuk helyett csak 190-et kaptak meg.

]]>
Rekordáron, több mint 43 millió euróért kelt el egy Modigliani-fejszobor http://www.classfm.hu/hu/news/full/2379/ 2010-06-14 21:13:49 Rekordáron kelt el hétfőn Amadeo Modigliani kőből faragott egyik női fejszobra egy párizsi aukción. Az 1920-ban 35 évesen meghalt olasz művész alkotásáért 43 millió 180 ezer eurót adott az ismeretlen vevő a Christie's árverésén. A kőfejet négy és hat millió euró közötti összegre becsülték előzőleg, ehhez képest csaknem tízszeres áron kelt el. A 43,18 millió euróban benne van az aukcióház jutaléka, de így is rekord az ár, hiszen ennyiért még nem vettek meg Modigliani-festményt - vagy szobrot.

]]>
Nem megy jól a sora Christina Aguileranak http://www.classfm.hu/hu/news/full/2370/ 2010-06-13 18:13:33 Nemrég jelent meg X-Tina új lemeze ’Bionic’ címmel. Az album nem produkált túlságosan irigylésre méltó eladási számokat. Mindenki azzal piszkálja, hogy Lady Gaga stílusát lenyúlta, turnéját le kellett fújni, az albumról kimásolt két kislemez szörnyen teljesít a listákon… Már 2008-ban, amikor az énekesnő egy válogatáslemezt adott ki ’Keeps Gettin’ Better’ címmel, sokan meggyanúsították azzal, hogy az akkoriban egyre felkapottabbá váló Lady Gaga-t utánozza mind megjelenésében, mind zenéjében.

]]>
FOCI-VB: Bírálják a FIFA-t a vébét szponzoráló multik miatt http://www.classfm.hu/hu/news/full/2369/ 2010-06-13 18:05:26 A Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA) bírálják táplálkozási és egészségügyi szakértők. Szerintük a világbajnokságot szponzoráló multik aláássák a sportesemény pozitív üzenetét - közölte vasárnap az AFP. A francia hírügynökség szerint a FIFA a McDonald's, a Coca Cola és a Budweiser dollár százmillióival alulról kezdeményezett sport-projekteket támogat, ugyanakkor a vébén olyan kereskedelmi közeget teremt, ami "nincs összhangban a sporttal".

]]>
FOCI-VB: Honfitársuk foszthatta ki az uruguayi sportolók hotelszobáját http://www.classfm.hu/hu/news/full/2367/ 2010-06-13 17:56:11 Tizenkétezer dollárnyi készpénzt loptak el két uruguayi labdarúgó fokvárosi hotelszobájából - jelentették a dél-afrikai lapok vasárnap. A helyi rendőrség azonban azt közölte, hogy a futballcsapat nem tett feljelentést a hatóságoknál, médiajelentések szerint ugyanis a rabló a saját delegációjuk tagja volt. Ezt azonban az uruguayi labdarúgó-szövetség cáfolta. A helyi rendőrség szóvivője, Sally de Beer szerint a sportolók szobájába péntek este törtek be, miközben 0-0-ás döntetlenre végződő meccset játszottak Franciaország ellen.

]]>
Alkonyat - Napfogyatkozás http://www.classfm.hu/hu/news/full/2363/ 2010-06-13 00:07:40 Minden egy döntéssel kezdődik… Végre újra együtt Bella Swan (Kristen Stewart) és Edward Cullen (Robert Pattinson). A halandó Bella élete visszatér a régi kerékvágásba, minden olyan, mint mielőtt a vámpír család, Cullenék elhagyták volna Forks városát. Azonban egyvalami változott. Fény derült egy nagy és súlyos titokra: Bella legjobb barátja, Jacob Black (Taylor Lautner) egy vérfarkas, a vérfarkasok ősi ellenségei pedig a vámpírok.

]]>
Drágán add a rétedet! http://www.classfm.hu/hu/news/full/2362/ 2010-06-12 23:55:16 Dan Sanders (Brendan Fraser) Chicagóból Oregonba költözteti családját, ahol az új munkahelye, egy elvileg természetbarát építkezési cég várja tárt karokkal. Dan azt hiszi, hogy a legnagyobb problémát majd a városi életért rajongó feleségének, Tammynek (Brooke Shields), illetve a természetfóbiában szenvedő fiának (Matt Prokop) kiengesztelése, valamint a követelőző főnökének (Ken Jeong) való megfelelés lesz.

]]>
Ha/ver http://www.classfm.hu/hu/news/full/2361/ 2010-06-12 23:40:03 Nem baj, ha nem vagy tökéletes. A jó szándék elég. Légy te is szuperhős! Dave (Aaron Johnson) már elég képregényt olvasott ahhoz, hogy úgy érezze, mindent tud a gonosz legyőzéséről. Elhatározza, hogy ő is beáll példaképei seregébe: szuperhőssé fejleszti magát. Varr egy zöld ruhát, választ egy menő nevet, és nekivág a nagy kalandnak, hogy megtisztítsa városát a bűn mocskától.

]]>
La Roux http://www.classfm.hu/hu/news/full/2359/ 2010-06-12 23:26:09 La Roux

]]>
Erős UV-B sugárzás és hőségriadó vasárnap is http://www.classfm.hu/hu/news/full/2358/ 2010-06-12 23:20:33 Marad a kánikula itthon vasárnap, továbbra is másodfokú hőségriasztás lesz érvényben és nagyon erős UV-B sugárzásra kell számítani. A szakemberek mindenkit arra figyelmeztetnek, hogy a legmelegebb déli órákban jobb kerülni a napot és lehetőleg árnyékos helyen tartózkodni, a megfelelő folyadékpótlás is fontos. Itthon péntektől van másodfokú hőségriasztás, amely érvényben lesz vasárnap is.

]]>
Kicsomagolták a szürrealista remekművet - Debrecenben látható a legdrágább magyar kortárs festmény http://www.classfm.hu/hu/news/full/2357/ 2010-06-12 23:17:06 A legjelentősebb magyar származású, ma is alkotó festőművész, Reigl Judit munkáiból nyílik életmű kiállítás jövő hét csütörtökön Debrecenben, a MODEM galériában. A tárlaton a Franciaországban élő művész körülbelül 100 alkotását nézhetik meg az érdeklődők. A kiállítás legértékesebb darabja a "Hasonlíthatatlan gyönyör" című festmény. Ezt a képet félmillió euróra, azaz csaknem 140 millió forintra biztosították.

]]>
Szenzáció a Bionic-on http://www.classfm.hu/hu/news/full/2354/ 2010-06-12 16:52:33 Kovács Kati egyik dalát dolgozta fel most megjelent új albumán Christina Aguilera. Az amerikai popénekesnő a Bionic című lemezén szereplő egyik számához, a Woohoo-hoz az Add már, Uram az esőt! című dalt használta fel alapnak. Aguilera Nicki Minaj rapperrel közösen készítette a Woohoo című számot. A Bionic kísérőfüzetében a szám leírásánál feltüntették, hogy az Kovács Kati dalából tartalmaz részleteket.

]]>
Minden tizedik ember szenvedélyes fociszurkoló http://www.classfm.hu/hu/news/full/2352/ 2010-06-12 16:42:44 Világszerte minden tizedik ember szenvedélyes futballszurkolónak vallja magát, és annyi meccset néz meg, amennyit csak lehet. A kutatás alapján tízből hat szurkoló úgy véli, hogy Dél-Afrika sikeres házigazdája lesz a VB-nek. A foci világbajnokság kapcsán 23 országban - köztük Magyarországon - készített nemzetközi felmérést az Ipsos a Reuters számára. A kutatás szombaton közölt eredményei szerint a focirajongók kétharmada - 66 százaléka - tudja azt, hogy Dél-Afrika rendezi a 2010-es VB-t.

]]>
Több százan ölelték át a fákat a Normafánál http://www.classfm.hu/hu/news/full/2351/ 2010-06-12 16:39:36 A hőség ellenére több mint 220 résztvevővel sikerült felállítani a faölelés rekordját szombaton a Normafánál, Budapesten. A cél az volt, hogy az eddigi legtöbb embert hívják össze Magyarországon, akik ugyanabban a percben ölelnek át egy-egy fát azért, hogy felhívják a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. A mozgalomhoz a Facebook nevű közösségi oldal Faölelés oldalán is lehet csatlakozni. Minden egyes facebook "rajongó" után egy-egy fát ültet a pilisi parkerdőbe az egyik támogató.

]]>
A hőségriasztás miatt egész nap locsolják péntektől a fővárosi utcákat http://www.classfm.hu/hu/news/full/2344/ 2010-06-10 22:41:36 Péntek reggel 6 órától éjjel-nappal mossa és hűti Budapest utcáit a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. A nappali órákban a lakótelepek, illetve a sűrűn lakott városrészek mellékutcáit, éjjel a fő- és tömegközlekedési úthálózatot locsolják - tájékoztatott csütörtöki közleményében a Főpolgármesteri Hivatal, annak kapcsán, hogy az országos tiszti főorvos péntektől 2. fokozatú hőségriasztást rendelt el. A budapest.hu oldalon elérhető azoknak a budapesti épületeknek a listája, ahova bárki betérhet hűsölni a hőségriasztás ideje alatt.

]]>
Tizenévest autóversenyzőt szerződtetett a Ferrari http://www.classfm.hu/hu/news/full/2341/ 2010-06-10 21:47:26 Szerződést írt alá csütörtökön a Ferrari egy 11 éves kanadai fiúval, aki a Forma-1-es versenycsapat utánpótlását biztosító maranellói akadémia legifjabb diákja lesz. A Montreálban élő Lance Stroll és szülei, valamint a Ferrari néhány nappal ezt megelőzően kötött megállapodást, hogy a következő, hét végi Forma-1es futamot a kanadai Montreálban rendezik meg. "Egy álom vált valóra. Annyira izgatott vagyok. De ez a legjobb érzés a világon" -mondta a tizenéves kanadai.

]]>
Koldusbotra jutott Vadon Jani http://www.classfm.hu/hu/news/full/2340/ 2010-06-10 21:38:25 Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani, a Class FM műsorvezetői a legelképesztőbb dolgokra is képesek. Most annak jártak utána, mennyit kereshet egy hajléktalan, és hogy egyáltalán milyen lehet egy kiszolgáltatott ember élete.  Azonban ehhez valamelyiküknek ki kellett mennie az utcára: Vadon Jani húzta a rövidebbet, így egy profi sminkes őt maszkírozta koldussá. Jani egy órán keresztül a Népliget aluljárójának lépcsőjén ücsörgött egy „segíts, éhes vagyok” táblával és egy mankóval.

]]>
FOCI VB : Minden készen áll a nyitányra, de a szervezők tartanak a várható forgalmi dugóktól http://www.classfm.hu/hu/news/full/2332/ 2010-06-10 00:56:03 Minden készen áll arra, hogy pénteken elkezdődjék a foci világbajnokság - közölték szerdán a dél-afrikai torna rendezői. Egyetlen problémának azt látták, hogy napközben forgalmi dugók várhatók, ezért arra kérték a szurkolókat, hogy lehetőség szerint hagyják otthon az autóikat, és használják a tömegközlekedési járműveket, legalábbis a nyitómeccs napján. "90 ezer nézőre számítunk a nyitómérkőzésen, és ha a szurkolók kocsikkal jönnek, komoly korlátozásokat fognak tapasztalni" - mondta a rendező bizottság szóvivője.

]]>
50 év börtönt kapott a dúsgazdag floridai ügyvéd piramisjáték miatt http://www.classfm.hu/hu/news/full/2331/ 2010-06-10 00:51:19 50 év börtönre ítélt egy floridai bíróság szerdán egy dúsgazdag amerikai ügyvédet a Ponzi-módszerként ismert piramisjáték szervezése miatt. A 47 éves férfi azzal vádolták, hogy 1,2 milliárd dollárral csapta be a lépre csalt befektetőket. A vád szerint, ahogy ez egy piramisjátékban megszokott, Scott Rothstein az újabb belépők pénzével fizette ki a korábbi befektetőket.

]]>
Orbán Viktor 29 pontja http://www.classfm.hu/hu/news/full/2325/ 2010-06-08 22:23:07 Az intézkedések ellentételezése - a "kölcsönös felelősségvállalás bevezetése jegyében" - a kormány költségstopot vezet be az állami és költségvetési vállalatoknál, felülvizsgálják a közszféra bérkiadásait és a költségvetési kiadásokat az alapoknál és a minisztériumoknál, valamint a külső kiadásokat és a kiszervezéseket. Ezekkel összesen 120 milliárdot spórol meg a kormány a tervek szerint - mondta Orbán Viktor.

]]>
Nem engedték be Nagy-Britanniába Chris Brownt http://www.classfm.hu/hu/news/full/2324/ 2010-06-08 22:16:35 A barátnője megverése miatt elítélt Chris Brown amerikai énekes elhalasztotta szerdán induló brit turnéját, mert a brit hatóságok nem adtak neki beutazási engedélyt. A 21 éves rhythm and blues sztár négy koncertet adott volna Nagy-Britanniában. "Előre nem látott körülmények miatt" elhalasztották Chris Brown brit turnéját - közölte a koncerteket szervező SJM Concerts nevű cég, a weboldalán.

]]>
Minden ötödik magyar havonta, vagy rikábban él nemi életet http://www.classfm.hu/hu/news/full/2322/ 2010-06-08 22:08:51 A magyarok ötöde havonta, vagy rikábban él nemi életet, kétharmada gyakran stresszel, felének pedig nagyon kevés közeli barátja van - derült ki a HáziPatika.com felméréséből, amelynek keretében 83 ezer embert kérdeztek meg. Az eredmények alapján a válaszadók 65 százaléka minden nap kávézik, harmada pedig naponta több kávét is megiszik. A HáziPatika kutatása szerint a magyarok 33 százaléka dohányzik - az adatot az Ipsos felmérése is alátámasztotta.

]]>
Nyugdíjba készül a Scorpions http://www.classfm.hu/hu/news/full/2315/ 2010-06-07 23:42:34 A „Sting in the tail” című albummal és öt kontinenst érintő mamut turnéval a hannoveri származású rockzenekar, a Scorpions befejezi több mint négy évtizedes pályafutását. „A Scorpions hihetetlen karrierjét a csúcson szeretnénk abbahagyni. Kegyes hozzánk a sors, hogy még mindig ugyanolyan szenvedéllyel zenélünk a kezdetek óta. Most jött el az ideje, hogy letegyük a lantot. Ezzel a különleges, új albummal szeretnénk elbúcsúzni a rajongóktól” – vallja büszke szarkazmussal Matthias Jabs gitáros.

]]>
Orrba vágta a nagy fehér cápát, túlélte a támadást a szörfös http://www.classfm.hu/hu/news/full/2312/ 2010-06-07 22:59:31 Orrba vágta a nagy fehér cápát a fiatal ausztrál férfi, miután a ragadozó elkapta szörfözés Ausztrália egyik partvidékénél. - közölte hétfő az ausztrál média. A férfinak sikerült visszakapaszkodnia a deszkájára, majd egy hullám segítségével elmenekülnie. Szemtanúk szerint Michael Bedfordot leborította a deszkáról a cápa, amely ezután elúszott, majd visszatért, és elkapta a férfi egyik lábát.

]]>
Az IMF vezetője szerint nem kell különösebben aggódni a magyar pénzügyi helyzet miatt http://www.classfm.hu/hu/news/full/2311/ 2010-06-07 22:54:48 Nem kell különösebben aggódni Magyarország pénzügyi helyzete miatt - jelentettet ki hétfőn Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője. Dominique Strauss-Kahn erről Luxemburgban nyilatkozott újságírók előtt. "Úgy tűnik, nincsen különösebb ok az aggodalomra" Magyarország pénzügyi helyzetével kapcsolatban - jelentette ki az IMF vezetője, miután találkozott Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfővel, aki egyben az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, az Eurogroup vezetője is.

]]>
115 óra után ért véget a világ leghosszabb pókerezése http://www.classfm.hu/hu/news/full/2310/ 2010-06-07 22:44:32 115 órát pókerezett egyhuzamban Phil Laak ír származású játékos Las Vegasban. Ezzel megdöntötte a pókerezés világrekordját. A fanatikus játékos több nap után hétfő állt fel végleg az asztaltól. A sztárpókeres szerdán kezdett el játszani, és szombaton döntötte meg az eddigi világrekordot. "Még soha nem éreztem ilyen jól maga pókerezés közben" - jelentette ki Phil Laak, ahogy 115 óra után végre abbahagyta a játékot a Belaggio kaszinóban.

]]>
Görögös tepsis krumpli http://www.classfm.hu/hu/news/full/2304/ 2010-06-07 01:29:26 Hozzávalók: 60 dkg darált hús, 1 kg burgonya, 2 kávéskanál  ételízesítő, 0,5 dl tej, 15 dkg reszelt sajt, darabka margarin
Elkészítés: A burgonyát tisztítsa meg, karikázza fel (lehet káposztagyalun
lereszelni, mert így egyenletes és gyors), enyhén sózza. Majd párolja meg a darált húst serpenyőben kevés víz és olaj, valamint ételízesítő
hozzáadásával.

]]>
Ebéd: Gombás tojásos lecsó http://www.classfm.hu/hu/news/full/2303/ 2010-06-07 01:25:11 Hozzávalók: hagyma, paprika, paradicsom, gomba, fokhagyma, tojás, só, bors (õrölt vagy egész) kömény, ízlés szerint: kolbász, virsli, füstöltszalonna
Mindent vagdaljon fel ízlés szerint kockára, karikára vagy
szeletekre. Ha szalonnát használ, akkor elõször azt pirítsa le, ha
nem, akkor olajat forrósítson. Dobja rá a hagymát, aztán a paprikát, azt is párolja meg.

]]>
Reggeli: Gofri egyszerűen http://www.classfm.hu/hu/news/full/2302/ 2010-06-07 01:21:25 Hozzávalók: 30 dkg liszt, 8 dkg  sütőmargarin, 6 dkg porcukor, 3 egész tojás, 1 csomag vaníliás cukor, fél csomag sütőpor, 2 dl tej, 2 dl ásványvíz (szénsavas), 1 kiskanál citromlé
Elkészítés: A puha margarint jól keverje ki a kétféle cukorral és a tojássárgájával, majd adja hozzá a lisztet, a sütőport, a citromlevet, a tejet és a vizet.

]]>
Ebéd: Brokkolis sonkatekercs http://www.classfm.hu/hu/news/full/2301/ 2010-06-07 01:18:37 Hozzávalók 8 személyre: 16 szelet gépsonka (kb. 30 dkg), 50 dkg brokkoli, 3 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 2 dl tej, só, őrölt bors és szerecsendió
A brokkolit szedje rózsáira, és főzze puhára sós vízben, majd törje össze burgonyatörővel. A megolvasztott vajon pirítsa világosra a lisztet, öntse fel tejjel, és kevergetve főzze sűrűre.

]]>
Reggeli: Paradicsomos túrókrém http://www.classfm.hu/hu/news/full/2300/ 2010-06-07 01:14:58 Hozzávalók:10 dkg tehéntúró, 5 dkg vaj (vagy margarin), 1 csapott evőkanál tejföl, 1 púpozott teáskanál paradicsompüré, 1 diónyi vöröshagyma, ízlés szerint só és törött fekete bors, csipetnyi porcukor, szendvicskenyerek, és a díszítéshez friss, kemény paradicsom.

]]>
Grafológia és az irodalom http://www.classfm.hu/hu/news/full/2299/ 2010-06-07 01:12:32 A grafológus – kézírást vizsgál  ---- Adódik a lehetőség, a párhuzam, hiszen az irodalom képviselői – szinte egészen a mai napig kézzel írtak.
Sok írótól, költőtől hallottuk, ill. tudjuk róluk, hogy kézzel szerettek írni.

]]>
Grafológia és nyelvészet http://www.classfm.hu/hu/news/full/2298/ 2010-06-07 01:08:53 E két terület kapcsolódásairól is több síkon, több gondolatkörben is beszélhetünk. 1, sokan kérdezik: fontos-e, mit ír (szóhasználat, nyelvi kifejezőeszközök az írásmintában). Nem, a téma nem fontos.
Más a szempont – A/4, egész oldal, adatok, aláírás, hozzájárulás…

]]>
Ebéd: Almás csirkemáj fóliában http://www.classfm.hu/hu/news/full/2297/ 2010-06-07 00:56:43 Hozzávalók: 30 dkg liszt, 2-2,5 dkg éleszto, 3 evokanál olaj, másfél dl tej, annyi só, hogy a nyers tésztát megkóstolva érezheto legyen az íze. Elkészítése: a tejet meglangyosítjuk, és a szétmorzsolt élesztot felfuttatjuk benne. Ezután a felfuttatott élesztot hozzáadjuk a levegosre átszitált liszthez, majd az olajjal, sóval alaposan összegyúrjuk.

]]>
Magyaros tojásos reggeli http://www.classfm.hu/hu/news/full/2296/ 2010-06-07 00:53:29 Hozzávalók: 2 db tojás, 1 szelet kenyér, 0,5 dl olaj. Teflon edénybe öntsön olajat, majd csipkedjen bele 1 szelet kenyeret, ízlés szerint pirítsa meg, majd üsse rá a 2 db tojást. Keverje össze és süsse meg. A végén sóval borssal ízesítse ízlés szerint. Tálalja reggelire teával és ha szereti a magyar ízeket, szórhatunk rá egy kis pirospaprikát, friss snidlinget.

]]>
Gyors fetás reggeli http://www.classfm.hu/hu/news/full/2295/ 2010-06-07 00:49:54 Hozzávalók: egy evokanál vaj, 1/4 csésze picire aprított hagyma, új hagymával még jobb, egy nagyobb paradicsom, kockára vágva, feta sajt, szintén kockára vágva, só, bors és legalább négy tojás.
Olvassza fel a vajat egy serpenyoben, a hagymát süsse üvegesre, majd verje bele a négy tojást, fuszerezze, kevergesse, amikor már majdnem kész, keverje hozzá a fetá és a paradicsomot.

]]>
Apadásnak indultak a folyók, de még mindig nagy a víz Borsodban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2293/ 2010-06-07 00:34:39 Az Edelény jelentős részét elárasztó Bódva apadt, de ez még alig érezhető az elöntött területeken. Miskolcon vízben állnak a keleti városkapuban épült nagyáruházak. Felsőzsolcán még tíz centit emelkedhet a Sajó, mert a folyó ugyan apad, de a Kis-Sajó visszaduzzasztja a vizet az öblözetből. Baranyi Ferenc, az edelényi városháza szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: az apadás alig észrevehető, a szakemberek a Hernád árvize miatt nagyon lassú apadásra számítanak a Bódván.

]]>
Újabb külföldi rockbanda törölte izraeli koncertjét http://www.classfm.hu/hu/news/full/2292/ 2010-06-07 00:26:13 Az amerikai alternatív rockbandaként ismert The Pixies nevű együttes vasárnap bejelentette, hogy elhalasztja a szerdára tervezett, első izraeli fellépését. A csapat egy Tel Avivban rendezett zenei fesztiválra utazott volna. A szombaton kezdődött és június 9-ig tartó Pic.Nic 2010 elnevezésű esemény szervezői szerint a Pixies nem indokolta döntését. Csakúgy mint két másik brit együttes, a Klaxon és a Gorillaz sem, amelyek már szintén lemondták fellépésüket a fesztiválon.

]]>
Nemzeti Vágta - Demecser győzött http://www.classfm.hu/hu/news/full/2291/ 2010-06-07 00:16:01 Demecser nyerte a harmadik Nemzeti Vágtát, Gajdos Zsolt Doru nyergében pályacsúccsal hódította el az elsőséget vasárnap a Hősök terén, Budapesten. A tavalyi győztes Bácsalmás nem jutott be a döntőbe. A fődíj húszmillió forint. Demecser színeiben a Nyírségi Vágta győztese, Gajdos Zsolt nyerte a Nemzeti Vágtát Doru nevű lovával. Második lett Molnár Gyöngyi Érsekhalmáról Malőrrel, a bronzérmes pedig Virág András Bordány színeiben Katyusa hátán.

]]>
Elárverezik a Lehman Brothers műkincseit http://www.classfm.hu/hu/news/full/2286/ 2010-06-06 10:46:21 Elárverezik a 2008 őszén csődbe ment Lehman Brothers pénzügyi óriáscég kortárs gyűjteményét - jelentette be szombaton a Sotheby'a aukciósház szombaton. Akár 10 millió dollár is befolyhat az elbukott 639 milliárdból. A mintegy 400 darabos gyűjteményben számos ismert művész, többek között Damien Hirst, Gerhard Richter, Liu Ye és Julie Mehretu munkái vannak - adta hírül a Sotheby's. A brit Hirst egyik művéért például 800 ezer és 1,2 millió dollár közötti összeget, míg utóbbiak képeiért valamivel kevesebbet várnak.

]]>
Összeáll a legnagyobb zenekar a Thanks Jimi Fesztiválon http://www.classfm.hu/hu/news/full/2285/ 2010-06-06 10:42:38 Magyarország legnagyobb zenekara áll össze június 21-én a gitárosok ünnepének számító Thanks Jimi Fesztiválon. Budapesten, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán tartják majd. A népszerű magyar zenészekből álló alkalmi formációhoz bárki csatlakozhat, hogy a Hey Joe című szerzemény előadásával tisztelegjen Jimi Hendrix előtt. Második alkalommal rendezik meg Budapesten a Thanks Jimi Fesztivált, ahol a zenét valóban közösségi élményként tapasztalhatják meg a látgatók.

]]>
Megdöntve a leghosszabb pókerezés rekordja http://www.classfm.hu/hu/news/full/2284/ 2010-06-06 10:37:51 Phil Laak ír származású pókerjátékos megdöntötte az egyhuzamban, alvás nélküli pókerezéssel töltött órák világrekordját szombaton, egy Las Vegas-i kaszinóban. A sztárpókeres szerdán kezdett el játszani, és még mindig az asztalnál ül. Laak kilencven órát célzott meg, amelyet közép-európai idő szerint délután három órakor ér el. A 37 éves pókerjátékos szerdán kezdte meg a rekordöntési kísérletet a Belaggio kaszinóban, egy pókerversenyen, hogy a többi játékos energiája is segítse az ébren maradásban.

]]>
Elszállítják a kocsikat az alsó rakpartokról Budapesten http://www.classfm.hu/hu/news/full/2279/ 2010-06-04 22:38:24 A rendőrség elszállíttatja a fővárosi alsó rakpartokon parkoló autókat az árvíz miatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rakpartok lezárása folyamatosan zajlik, a rendőrség kérése, hogy senki ne hagyja ezeken a területeken a kocsiját. A lezárt területen talált autókat a környező utcákba szállítják biztonsági okokból. Aki az alsó rakpartokon parkolt és később nem találja meg a járművét, az a 107-es, 112-es vagy a 06-1-267-4673-as telefonszámokon érdeklődhet a kocsijáról.

]]>
Elvonókúrára viszik a láncdohányos kétéves kisfiút http://www.classfm.hu/hu/news/full/2278/ 2010-06-04 22:32:01 Jövő héten kezdődik az elvonókúrája annak a kétéves indonéz kisfiúnak, aki napi két doboz cigarettát szív el. Az első cigarettáját másfél évesen kapta, és a fejét a falba veri, ha nem jut hozzá. A kis Ardi Rizal valódi internetes szenzáció lett, miután a múlt hónapban megjelent róla az első felvétel. A heves nemzetközi reakciók után az indonéz Nemzeti Gyermekvédelmi Bizottság a kezébe vette az ügyet, és közölte, elvonókúrára viszi a kétéves kisfiút.

]]>
Új műsort és titkos társat kapott Kovács Áron! http://www.classfm.hu/hu/news/full/2276/ 2010-06-04 22:08:14 A Class FM és a TV2 közkedvelt műsorvezetője új műsorral jelentkezik. Péntek és szombat este 8 órától hallhatjuk a Class FM frekvenciáján. Áron nem egyedül kedvez különleges zenei csemegékkel a hallgatóknak, egy titkos társat is kapott, Classandrát, akinek személyazonosságát egyelőre jótékony homály fedi. Kovács Áron a zenei világban mindenki által jól ismert figura, hiszen amellett hogy ízig-vérig műsorvezető, az életét mindig is meghatározta a zene.

]]>
AIDS-nagykövet lett Annie Lennox http://www.classfm.hu/hu/news/full/2274/ 2010-06-04 15:58:42 Az ENSZ AIDS-ellenes szervezetének az UNAIDS-nek lett a jószolgálati nagykövete Annie Lennox: a Eurythmics énekesnőjét-dalszövegíróját szerdán nevezték ki a posztra Genfben. Annie Lennox 2007. októberében indította el saját AIDS-elleni kampányát Sing (Énekelj) címmel, hogy felhívja a figyelmet a betegség által sújtott nők és gyerekek sorsára Afrikai déli részén és már eddig is több UNAIDS-programban vett részt.

]]>
FOCI-VB - Mandela részt vesz a nyitómeccsén és a döntőn http://www.classfm.hu/hu/news/full/2273/ 2010-06-04 15:27:26 Dél-Afrika első feketebőrű elnöke, Nelson Mandela részt vesz a jövő héten kezdődő labdarúgó-világbajnokság nyitóünnepségén és az első meccsen, illetve a döntőn és az azt követő záróünnepségen - mondta az ország sportminisztere csütörtökön. Korábban az egykori politikus családja azt mondta, hogy Mandela túl gyenge ahhoz, hogy ellátogasson a stadionokba és részt vegyen a meccseken.

]]>
Csaknem öt millióan a Sao Paoló-i körmeneten http://www.classfm.hu/hu/news/full/2272/ 2010-06-04 15:25:17 A szervezők szerint csaknem öt millióan vettek részt csütörtökön a világ legnagyobb katolikus felvonulásában, a hagyományos körmenetben, a külvárosaival együtt 20 millió lakosú Sao Paolóban. Az esemény az úrnapja, ami nemzeti ünnep Brazíliában. Az úrnapja (több más nyelven Corpus Christi) az úrvacsora, teljes nevén az Úr Testének és Vérének ünnepe. Az úrvacsora, vagyis az eucharisztia Jézusnak a kenyérről és borról az utolsó vacsorán mondott szavait és ottani cselekedeteit idézi liturgikus módon.

]]>
Rémálom az Elm utcában http://www.classfm.hu/hu/news/full/2265/ 2010-06-03 21:00:00 Nancy, Kris, Quentin, Jesse és Dean az Elm utca lakói. Éjszakánként ugyanaz a rémálom kísérti őket: valamennyien egy összeégett arcú, kalapos férfiról álmodnak, aki rongyos, piros-zöld csíkos pulóvert, kezén pedig pengeéles karmokban végződő kesztyűt visel. És mindannyian ugyanazt a vérfagyasztó hangot hallják álmukban… A pokoli figura rettegésben tartja álmodóit, akik néhány gyötrelmes éj után már nappal sem látják tisztán, hol húzódik álom és valóság határa, csupán azt tudják, hogy az egyetlen esély a menekülésre, ha felébrednek.

]]>
Idén is lesz Utcazene Fesztivál Veszprémben http://www.classfm.hu/hu/news/full/2263/ 2010-06-03 20:07:50 Minden eddiginél több, csaknem kétszáz utcazenész jelentkezett az idei Utcazene Fesztiválra Veszprémben. Július 14-e és 17-e között a versengők mellett fellép majd mások mellett a Giulia y Los Tellarini, a Quimby, az Irie Maffia és Harcsa Veronika is. A programok ingyenesek. A várost behálózva utcazenészek versengenek majd az egymillió forint összdíjazású fődíjakért. A felhívásra a tavalyinál ötvennel több, összesen kétszáznál is több zenész jelentkezett.

]]>
UFO-észlelés Ukrajnában? http://www.classfm.hu/hu/news/full/2262/ 2010-06-03 19:58:46 Egy azonosítatlan repülő tárgyat észleltek többen is Ungvár fölött szerdán - adta hírül csütörtökön a kárpátaljai UA-Reporter hírportál. A szokatlan repülő objektumról egy helyi újságíró készített videofelvételt. A fényes, szokatlan alakú repülő tárgy szerdán, helyi idő szerint röviddel 18 óra előtt tűnt fel Ungvár fölött. A jelenséget Jaroszlav Szocska, az egyik helyi lap újságírója rögzítette a kézi kamerájával.

]]>
Levélben kért segítséget Putyintól Pamela Anderson a fókák védelmében http://www.classfm.hu/hu/news/full/2261/ 2010-06-03 19:54:02 A Baywatch című sorozat egykori dúskeblű sztárja személyesen írt levelet Vlagyimir Putyin orosz kormányfőnek, amelyben a kanadai fókák védelméhez kér segítséget. Pamela Anderson azt szeretné, hogy az orosz miniszterelnök is lépjen fel az ottawai kormányzattal szemben a fókák megmentése érdekében. A kanadai származású színésznő azért fordult éppen Putyinhoz, mert jelenleg Oroszország számít a Kanadában előállított fókabőr egyik legnagyobb importőrének.

]]>
Bode Miller teniszütőre cseréli a síbotokat http://www.classfm.hu/hu/news/full/2254/ 2010-06-03 08:11:06 Versenyzőként szeretne eljutni az amerikai nyílt teniszbajnokságra az olimpiai bajnok síelő, Bode Miller. A februári vancouveri tél játékokon egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerző amerikai sportoló, egy csütörtökön kezdődő kvalifikációs versenyen méretteti meg magát Hawaii szigetén. A honolului tenisztorna győztese - 15 másik verseny első helyezettjével együtt - augusztusban indulhat az amerikai nemzeti kvalifikációs tornán.

]]>
Fehér házi koncerten tüntették ki Paul McCartney-t http://www.classfm.hu/hu/news/full/2253/ 2010-06-03 08:04:51 Negyvenhat évvel azután, hogy a Beatles meghódította a tengerentúlt, kedden a washingtoni Fehér Házban egy sztárokkal teletűzdelt koncerten kapta meg karrierje elismeréseként a Gershwin Díjat Paul McCartney Barack Obama amerikai elnöktől. A koncerten nemcsak McCartney énekelte el a Lennon/McCartney klasszikusokat, hanem a Fehér Ház keleti szárnyában fellépett még többek közt Elvis Costello, a Jonas Brothers és Faith Hill is.

]]>
George W. Bush is már a Facebook-on van http://www.classfm.hu/hu/news/full/2251/ 2010-06-02 21:19:11 A Facebook közösségi oldal tagja lett George W. Bush volt amerikai elnök - számolt be róla a tengerentúli média szerdán. Bush szerdán csatlakozott az oldalhoz, amelyet a www.facebook.com/georgewbush linken lehet elérni, és néhány óra alatt már több mint kétezer ismerőse lett. A volt amerikai elnök első posztja így szólt: "Bush elnök aktív maradt mióta nem elnök.

]]>
A hivatalos verziónak ellentmondó információk a Passolini-gyilkossággal kapcsolatban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2250/ 2010-06-02 18:06:44 A hivatalos verziónak ellentmondó információkat tett közzé egy olasz újság szerdai száma Pier Paolo Passolini 35 évvel ezelőtti brutális meggyilkolásáról. Az Oggi című lap szerint nem egy, hanem legalább négy férfi verte agyon az akkori idők egyik leghíresebb olasz értelmiségi figuráját, aki világhírű filmrendező, költő és színházi igazgató is volt., nem mellesleg pedig kommunista.

]]>
Árverésre bocsátják Churchill hagyatékának nagyobb részét http://www.classfm.hu/hu/news/full/2249/ 2010-06-02 17:58:22 Akár az egy millió fontot is elérheti összesen a kikiáltási ár azon a három árverésen, amelyeket Sir Winston Churchill hagyatékának eddigi egyik legnagyobb részéből tart a Christie's aukciós ház. - közölte szerdán a BBC. Az árverésre bocsátott tárgyak között van a második világháború legendás brit miniszterelnökének egy el nem füstölt szivarja is. Az eladó az amerikai kiadó mágnás, Steve Forbes, aki három évtized alatt vásárolta meg, illetve gyűjtötte össze Sir Winston tárgyait.

]]>
Kylie videóklip premier http://www.classfm.hu/hu/news/full/2238/ 2010-06-01 21:46:28 Mindenki mindenkivel csinálja Kylie új videójában, feltűnik egy fehér ló és természetesen maga az énekesnő is. Az ’All the Lovers’ című dal június 1-től retinális élvezetet is nyújt, minden internet hozzáféréssel rendelkező láthatja, megoszthatja, illetve le- és feltöltheti Kylie új videóklippjét. Az énekesnő nemegyszer kifejtette, hogy „nagyon hálás meleg rajongótáborának”, mert ők szórakozóhelyeiken akkor is játszották és népszerűsítették dalait, amikor erre szinte senki nem volt hajlandó.

]]>
Hiába apasztják a Balatont, egyre több víz van a mederben http://www.classfm.hu/hu/news/full/2236/ 2010-06-01 21:31:14 Már a Balaton sem fér el a medrében, az erős szélben méterekre kicsap a víz a tóból a déli parton. A vízszintet két hete próbálják csökkenteni, de a folyamatos esőzések miatt semmire sem mennek a szakemberek. Szerintük lehetetlen annyi vizet leengedni a Sió-csatornán, amennyit kellene, úgyhogy a helyzet kritikus. Két hete zubog a felesleges víz a Balatonból a Sió-csatornába. Másodpercenként 13 és fél köbmétert engednek le a tóból, de ez meg sem látszik a vízszinten.

]]>
Negyven év után különválik Al Gore és felesége http://www.classfm.hu/hu/news/full/2235/ 2010-06-01 21:13:34 Al Gore volt amerikai alelnök és felesége, Tipper bejelentették, hogy 40 évnyi házasság után a különélés mellett döntöttek - erősítette meg kedden szóvivőjük az amerikai sajtóban megjelent híreket. A pár két hete ünnepelte negyvenedik házassági évfordulóját. Al és Mary Elizabeth "Tipper" Gore a barátaiknak küldött emailben tudatta, hogy "hosszas, és gondos megfontolás után" a különélés mellett döntöttek.

]]>
Holnap kezdődik a Nemzeti Vágta Budapesten http://www.classfm.hu/hu/news/full/2232/ 2010-06-01 15:16:06 Idén ötnapossá nőtte ki magát a Nemzeti Vágta, már szerdán elkezdődnek a programok Budapesten. Az első három napon az 56-osok terén kialakított Széchenyi pályán várják az érdeklődőket különféle lovas sportági bemutatókkal és versenyekkel, az Ország Konyhája rendezvényen pedig jellegzetes magyar ételeket és italokat lehet majd kóstolgatni. A Vágta megmérettetéseit a hét végén tartják a Hősök terén, idén számos újdonságot vezettek be.

]]>
ÁRVÍZ - Újabb áradások jöhetnek az esőzések miatt http://www.classfm.hu/hu/news/full/2231/ 2010-06-01 15:13:01 Megszűnt az árvízvédelmi készültség a Tiszán hétfőn, azonban folyó felső szakaszán az esőzések miatt újabb árhullám indult el - tájékoztatott közleményében kedden a Felső-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. A Krasznán jelenleg még elsőfokú a készültség és ez még napokig így maradhat, ugyanis újabb árhullám indulhat meg a folyón. A Felső-Tisza vidéken a belvízzel elöntött területek nagysága nőtt, jelenleg 17 ezer hektár van víz alatt.

]]>
Ikreket vár Celine Dion http://www.classfm.hu/hu/news/full/2226/ 2010-05-31 22:14:06 Celine Dion kanadai énekesnő 14 hetes terhes, és ikreket vár - jelentette hétfőn a CNN amerikai hírtelevízió. A gyerekek nemét egyelőre nem lehet tudni, a 42 éves világsztár azt majd csak a jövő hónapban tudja meg. Az ötszörös Grammy-díjas Dion évek óta próbálta növelni családját. A mostani terhessége mesterséges megtermékenyítés eredménye, amely már a hatodik kísérlet volt - közölte a CNN-el az énekesnő sajtósa.

]]>
Magyarországon rendezik a Mini morris Világtatálkozót http://www.classfm.hu/hu/news/full/2223/ 2010-05-31 21:20:17 Magyarország ad otthont a Mini morris Világtatálkozónak 2012-ben. A rendezvény harminchárom éves történetében másodszor fordul elő, hogy kelet-közép-európai ország tarthatja meg a háromnapos eseményt. A találkozó helyszíne várhatóan Balatonfüred lesz. A Mini Club Hungary a Magyar Turizmus Zrt. szakmai segítségével pályázott a Mini világtalálkozó 2012-es magyarországi megrendezésére.

]]>
Vidámságot, és jegesmedvét ígérve nyertek - interjú az izlandi Legjobb Párt kampánymenedzserével http://www.classfm.hu/hu/news/full/2222/ 2010-05-31 21:16:46 Választási győzelme után, hétfőn koalíciós tárgyalásokat kezdett az izlandi Legjobb Párt, amely a szavazatok 34.7 százalékával nyerte meg a vasárnapi, fővárosi önkormányzati választásokat. A párt azt ígérte, hogy több vidámságot teremtenek és pozitív energiát adnak az embereknek. A pártot fél éve egy Jon Gnarr nevű komikus alapította, és kampányvideójában a Best jelöltjei Tina Turner slágerét, a "Simply The Best"-et énekelték.

]]>
MEXIKÓI-ÖBÖL: A Fehér Ház szerint már biztos, hogy ez a legnagyobb környezeti katasztrófa http://www.classfm.hu/hu/news/full/2214/ 2010-05-30 22:27:49 Az Egyesült Államoknak története legnagyobb környezeti katasztrófájával kell megküzdenie a Mexikói-öböl olajszennyeződése miatt - közölte az amerikai elnök energetikai tanácsadója. Carol Browner azt mondta, hogy a kormány felkészült a legrosszabb forgatókönyvre, vagyis arra, hogy nem sikerült a British Petroleumnak (BP) elfojtania az 1500 méteres mélységbe süllyedt, sérült fúrótoronyból ömlő olajat augusztus előtt.

]]>
Az Eiffel Toronyról ugrott rekordot az extrém görkoris http://www.classfm.hu/hu/news/full/2212/ 2010-05-30 22:19:49 Világrekordot döntött szombaton Párizsban Taig Khris: a görkorcsolya világbajnok 12 és fél métert ugrott le az Eiffel Torony első emeleti rámpájáról, majd egy 25 méter magas úgynevezett negyedcsövön landolt. A különleges teljesítményével a 34 éves Khris az amerikai Danny Way eddigi, 8,53 méteres rekordját döntötte meg. Az ugrás után a francia görkoris egy hatalmas matracon landolt. A becslések szerint a sportoló elérte a 100 kilométer per órás sebességet.

]]>
A győztes párt ingyenes uszodai törülközőt, új állatkerti jegesmedvét és Disneylandet ígér http://www.classfm.hu/hu/news/full/2209/ 2010-05-30 22:03:52 A Best (Legjobb) nevű párt nyerte a vasárnap az izlandi főváros önkormányzati választását. A pártot egy Jon Gnarr nevű komikus alapította, és kampányvideójában a Best jelöltjei Tina Turner slágerét, a "Simply The Best"-et énekelték. A "Legjobb" Párt a szavazatok 34.7 százalékát szerezte meg, második helyre szorítva a Függetlenségi Pártot, amely 33,6 százalékot kapott.

]]>
Egy spanyol városka vissza akarja szerezni Napóleon legyőzőjének birtokát http://www.classfm.hu/hu/news/full/2208/ 2010-05-30 21:58:01 Pert akar indítani a spanyolországi város, hogy visszaszerezzen egy birtokot, ami egykor a híres Wellington hercegé volt, de ami történészek szerint illegálisan került a leszármazottak tulajdonába. - közölte vasárnap az El Pais című spanyol újság. Arthur Wellesley angol hadvezér, politikus, Napóleon waterlooi legyőzője, vagyis Wellington hercege, aki utóbb kétszer is brit miniszterelnök volt, Granada közelében kapott ajándékba egy tekintélyes birtokot a Franciaország elleni 1808 és 1814 közötti ibériai háború idején nyújtott segítségéért.

]]>
Felmentették a pucéran hegyet mászó svájci férfit http://www.classfm.hu/hu/news/full/2204/ 2010-05-29 09:24:12 Egy svájci bíróság pénteken felmentett egy férfit, akire korábban 100 frankos büntetést szabtak ki, mert pucéran mászott hegyet - jelentette az ATS hírügynökség. A mezítelen hegymászáshoz való jogáért ment perre. A 47 éves hegymászót egy nő jelentette fel, miután meglátta az éppen hobbiját űző férfit. Az "illetlen viselkedésért" 100 frankra büntették. Ő azonban nem hagyta magát, és Appenzell Ausserrhoden kanton bíróságához fordult az ügyben.

]]>
Terhes és férjhez megy Alicia Keys http://www.classfm.hu/hu/news/full/2201/ 2010-05-29 08:54:48 Év végén férjhez megy Alicia Keys énekesnő jelenlegi barátjához, akitől gyermeket vár - közölte a People magazin. Egy nyilatkozó barát szerint nagyon boldogok. A 29 éves Grammy-díjas énekesnő és partnere, Swizz Beatz az év vége felé mondja ki a boldogító igent. A 31 éves producer - akinek eredeti neve Kasseem Dean - olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Jay-Z, Beyonce, Gwen Stefani vagy Jeniffer Lopez.

]]>
A világ legnagyobb kisfröccse készül a Királyi Borházban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2200/ 2010-05-29 08:43:40 Guinness-rekordra készül a Királyi Borház és Pincemúzeum Budapesten. A világ legnagyobb kisfröccsét szeretnék elkészíteni szombaton: a tervek szerint 550 literes lesz, ami 50 literrel haladja meg a szintén magyar korábbi csúcsot. Számos kísérőprogram is lesz, a részvétel ingyenes. 550 literes kisfröccs készítésére eddig még nem volt példa. Ez alkalommal az elmúlt év 500 literes, szintén Magyarországon felállított rekordját próbálják túlszárnyalni.

]]>
Különleges gyermeknapi adás ma az RTL Reggeliben http://www.classfm.hu/hu/news/full/2192/ 2010-05-27 23:58:31 Sebestyén Balázs Ördög Nórával ébreszti a hallgatókat az RTL Klubon! Balázst kölcsönadja a Reggelinek a Class FM, hiszen az ébresztő műsor szavazásán a nézők őt követelték. Akciót indított a Reggeli stábja, amelynek témája az volt, hogy gyermeknap alkalmából milyen különleges páros vezesse a műsort reggel 6 órától 10 óráig. A szavazást Sebestyén Balázs nyerte, mint vendég-műsorvezető, aki Ördög Nórával együtt vezeti majd a pénteki Reggelit.

]]>
Médiatörténelmet írnak Sebestyén Balázsék http://www.classfm.hu/hu/news/full/2191/ 2010-05-27 21:07:37 A Morning Show elsőként - és a világon egyedülálló módon - a Balaton vizéről közvetíti a Kékszalagot. 2010. július 2-4 között rendezik meg a legpatinásabb tókerülő versenyt, amelynek idén a Class FM a hivatalos rádiója, így a nagyközönség idén Sebestyén Balázsék jóvoltából az éteren keresztül is értesülhet a verseny minden pillanatáról, akkor is, ha személyesen nem tudnak részt venni az eseményen.

]]>
Egyre többet fesztiváloznak a magyarok - a Sziget a legnépszerűbb http://www.classfm.hu/hu/news/full/2189/ 2010-05-27 20:43:59 Tízből kilenc magyar hallott már valamelyik hazai fesztiválról, és egyre többen keresik fel a különböző rendezvényeket. A Sziget Fesztivál a legismertebb és a legnépszerűbb fesztivál, a lista második helyén pedig a Debreceni Virágkarnevál áll. A TOP 10-be elsősorban könnyűzenei és a gasztronómiai programok kerültek be. A magyarok kilencven százaléka ismer valamilyen magyarországi fesztivált.

]]>
Patkány harapott meg egy brit turistát Hongkongban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2187/ 2010-05-27 20:34:49 Megharapott egy patkány egy brit turistát Hongkong előkelő üzleti negyedében. - közölte csütörtökön a dél-kínai város médiája. A sajtó szerint aggodalmat váltott ki az eset, mert károsíthatja a különleges státusú város tekintélyét. A South China Morning Post című lap tudósítása szerint a 34 éves nő egy cipőjavítóba tért be ebédidőben a városközpontban, amikor bal lábát megharapta a rágcsáló.

]]>
Megállította az olaj - és gázömlést a BP http://www.classfm.hu/hu/news/full/2186/ 2010-05-27 20:25:14 Megállította az olaj - és gázömlést a BP a Mexikói-öböl 1500 méteres mélységébe süllyedt fúrótornyon - közölte amerikai illetékesekre hivatkozva csütörtökön a BBC. A bejelentés szerint az április 20-án felrobbant, majd két nappal később elsüllyedt toronyért felelős British Petroleum erőfeszítései ezúttal eredményesnek tűnnek, miután stabilizálták az ömlés helyére illesztett fejet. Az amerikai parti őrség parancsnoka jelentette be, hogy a BP szakemberei rá tudták erősíteni az ömlés helyére a kútfejet.

]]>
Motoros razzia a hétvégén http://www.classfm.hu/hu/news/full/2185/ 2010-05-27 20:21:46 A motorosokat ellenőrzik péntektől vasárnapig a rendőrök. A fokozott ellenőrzés célja a közlekedésbiztonság javítása, a motorosbalesetek megelőzése. Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a tavaszi és a nyári hónapokra jellemző, hogy ugrásszerűen megnő a közúti forgalomban résztvevő motorosok száma, ami közlekedésbiztonsági kockázatot jelent. 2010. január 1-től május 26-ig 12 motorkerékpáros és 3 segédmotoros halt meg balesetben.

]]>
Britney Spears eldöntötte: lefagyasztatja magát! http://www.classfm.hu/hu/news/full/2175/ 2010-05-26 19:14:05 A 'Break the Ice’ (megtörni a jeget) című számmal is rendelkező Britney most komolyan eldöntötte, hogy a halála után nem szeretne elporladni. Ezért aztán cryogenic technikával folyékony nitrogénbe fogják mártani. Britney egyik (meg nem nevezett) barátja szerint: 'Britney mindig is érdeklődött az új kutatások iránt, és ez most a tényleg legújabb téma nála. Akkor kezdődött az egész felbuzdulása, amikor meghallotta hogy Walt Disney-t is lefagyasztották már. Ő sem szeretne kimaradni a jóból. Reméli hogy később majd felélesztik”.

]]>
Zárva lesznek a brazil bankok a fociválogatott mérkőzései alatt http://www.classfm.hu/hu/news/full/2173/ 2010-05-26 18:51:23 A brazil bankok ideiglenesen bezárhatnak, amikor a brazil labdarúgó válogatott mérkőzést játszik a júniusban kezdődő, dél-afrikai labdarúgó világbajnokságon - közölte szerdán a brazil jegybank. Az intézkedést biztonsági okokkal is indokolták. Azokon a napokon, amikor a brazil válogatott játszik, a különböző pénzintézetnek nem lesz kötelező a folyamatos nyitvatartás. Az intézmény közlése szerint ezt nem csak azért vezetik be, hogy a bankok munkatársai zavartalanul tudják nézni a mérkőzéseket..

]]>
Kolonics kenujára licitálhatnak http://www.classfm.hu/hu/news/full/2172/ 2010-05-26 18:44:40 Kolonics György versenykenujára licitálhatnak az érdeklődők Magyarország egyik legnagyobb árverési portálján szerdától jövő hét szombatig. A befolyt összeggel a felajánlók a Kolonics Alapítványt segítik, amely kajakokkal és kenukkal támogatja a fiatal tehetségeket. A kenura a licit első három órájában már több mint 20 ajánlat érkezett, jelenleg 11 500 forinton áll a leütési ár. A jótékonysági árverést az ország egyik legnagyobb aukciós portálja a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel és a Kajak.hu oldallal együtt szervezi.

]]>
Több tucatnyi civil halt meg a drogbáró utáni hajszában Jamaicán http://www.classfm.hu/hu/news/full/2165/ 2010-05-25 23:19:55 Jamaica fővárosában a hatóságok keddi közleménye szerint már a legkevesebb 27-en haltak meg, miután Kingston egyes negyedeiben harcok törtek ki egy drogcsempészettel gyanúsított bandavezér kiadatása miatt. A halálos áldozatok többsége civil. A főváros egyes részein rendkívüli állapotot vezettek be, miután a helyiek barikádokat emeltek, és a rendfenntartó erőkre támadtak, hogy megakadályozzák a bandavezér, Christopher Coke kiadatását Washingtonnak.

]]>
Meg akarta dobni Sarkozyt egy diák http://www.classfm.hu/hu/news/full/2164/ 2010-05-25 23:14:47 Vizes palackot dobott kedden egy diák a francia államfő felé, amikor Nicolas Sarkozy meglátogatott egy középiskolát, hogy az iskolai erőszakról beszélgessen gyerekekkel és tanárokkal. Beauvis városának Charles Fauqueux középiskolájában Sarkozy körül sok diák gyűlt össze, hogy kezet fogjanak vele az elnökkel, ekkor hajította felé az ásványvizes flakont egy fiatal. A vizes palack nem találta el az államfőt, mert Sarkozy egyik testőre közbelépett.

]]>
Kiengedték a kórházból Bonót http://www.classfm.hu/hu/news/full/2163/ 2010-05-25 23:09:55 Az ír U2 együttes frontemberét, Bonót kedden kiengedték abból a müncheni kórházból, ahová "bénulásos" tünetekkel szállították be néhány napja. A zenekar internetes oldalán található információk szerint az énekesen pénteken hátsérülés miatt sürgősségi műtétet kellett végrehajtani a müncheni Ludwig Maximilians Egyetemi Kórházban. A beavatkozást végző orvos, Joerg-Christian Tonn szerint "a műtét volt az egyetlen gyógyítási lehetőség annak érdekében, hogy elkerüljék a bénulást".

]]>
Életveszélyes a túrázás a Pilisben http://www.classfm.hu/hu/news/full/2161/ 2010-05-25 20:01:54 A májusi viharok miatt életveszélyes a túrázás a Pilis és Visegrádi-hegység völgyeiben, ahol többek között 11 ezer köbméter fa dőlt ki, és a kár megközelíti a félmilliárd forintot. A Pilisi Parkerdő Zrt. keddi tájékoztatása szerint több kedvelt kirándulóhelyet le is kellett zárni a látogatók elől, így például a Rám-szakadékot, a pilisszentkereszti Szurdokot, a Holdvilág-árkot. Az erdőgazdálkodó arra kéri a pilisi kirándulókat, indulás előtt tájékozódjanak, hogy úticéljuk látogathatóe.

]]>
Szökni akart, de megfulladt a Veszprémi Állatkert egyik csimpánza http://www.classfm.hu/hu/news/full/2160/ 2010-05-25 19:57:55 Vízbe fulladt kedden a Veszprémi Állatkert 11 éves nőstény csimpánza, Ghafula, miután minden előjel nélkül át akarta ugrani a területét védő biztonsági vizesárkot. A 8 méter széles vízfelület legmélyebb részébe zuhant és elpusztult - olvasható a Veszprémi Állatkert internetes oldalán közzétett közleményben. A gondozók rögtön észlelték a szökési kísérletet, és a megfelelő biztonsági előkészületek megtétele után azonnal megkezdték a mentést.

]]>
Crystal: a zenekar távol marad a politikától http://www.classfm.hu/hu/news/full/2159/ 2010-05-25 19:49:42 A Crystal zenekar csak a művészettel foglalkozik határon innen és túl, minden politikai színezetű felkéréstől elhatárolódik - közölte Kasza Tibor, az együttes frontembere kedden. A Crystal azt követően döntött úgy, hogy közleményt ad ki, miután a közelmúltban napvilágott látott egy hír, miszerint az együttes Szlovákiában a SMER kampányzenekarainak sorába állt. A hír teljes mértékben valótlan - áll a zenekar közleményében.

]]>
A grafológia és a humán-erőforrás menedzsment kapcsolata http://www.classfm.hu/hu/news/full/2153/ 2010-05-24 23:32:37 Jelen sorozatunk a grafológia – és más tudományok kapcsolódási pontjait vizsgálja. A grafológia és humánerőforrás gazdálkodás:
- a nagyközönség a grafológia e szeletéről viszonylag sokat hallhat
- bár saját tapasztalat, valós információ – csak keveseknek van
- általánosságban elmondható, hogy: a humánerőforrás gazdálkodás területén alkalmazható grafológiai eljárást, azonosítják a kiválasztási terület grafológiai módszereivel

]]>
Reggeli: Töltött tojás http://www.classfm.hu/hu/news/full/2152/ 2010-05-24 23:28:35 Hozzávalók: 8 főtt tojás, 20 dkg natúr krémsajt ( egy kicsi maradjon a díszítéshez), só, őrölt bors, 1 kk mustár, 4 közepes paradicsom.
A főtt tojások aljából  egy vékonyabb, a tetejéből egy vastagabb lapot vágjon le. Ahonnan a vastagabbat vágta, onnan szedje ki a tojássárgáját. A tojássárgákat keverje össze a krémsajttal, a fűszerekkel  és a mustárral.

]]>
500 millió dollárt is kész költeni a BP kárfelmérésre és kárenyhítésre http://www.classfm.hu/hu/news/full/2151/ 2010-05-24 19:24:12 Akár 500 millió dollárt is kész fizetni a British Petroleum (BP) azért, hogy több évig tartó kutatással megállapítsa és csökkentse az olajszennyeződés hatását a Mexikó-öbölben valamint annak partvidékein. Ezt hétfőn közölte a BP vezérigazgatója. Tony Hayward a multinacionális vállalatra nehezedő egyre nagyobb nyomás miatt kötelezte el magát az akár félmilliárd dollárba is kerülő és tíz évig tartó munka mellett.

]]>
Beszállt Roger Federer a Roland Garros esetleges áthelyezése miatt kipattant vitába http://www.classfm.hu/hu/news/full/2149/ 2010-05-24 19:08:23 Beszállt a Roland Garros esetleges áthelyezése miatt kipattant vitába Roger Federer. "Átmegyünk máshová, de mi értelme van ennek? És mi lesz a Roland Garros szellemiségével? Ez fogjuk mi elveszíteni, úgyhogy kétszer is meg kellene gondolni, mielőtt cselekednek az illetékesek" - mondta hétfőn a világelső svájci teniszező. Márciusban került nyilvánosságra, hogy várhatóan új helyszínre költözik a nem hivatalos salakpályás tenisz világbajnokság.

]]>
Újságíró fizette le a yorki hercegnét http://www.classfm.hu/hu/news/full/2146/ 2010-05-24 10:56:02 Közleményben kért bocsánatot vasárnap Sarah Ferguson, miután a News of the World című brit bulvárlap egy olyan videofelvételt hozott nyilvánosságra, amelyen egy magát üzletembernek kiadó újságíró lefizeti a yorki hercegnét. Fergie szerint "súlyos csorba esett ítélőképességén" amikor félmillió fontot kért azért, hogy összehozza az "üzletembert" volt férjével, András herceggel. A bulvárlap felvételén látható, amint Ferguson egy nagy halom pénz előtt ül.

]]>
Rendkívüli állapotot vezettek be Jamaicában http://www.classfm.hu/hu/news/full/2145/ 2010-05-24 10:50:05 Rendkívüli állapotot rendeltek el a jamaicai fővárosban, Kingstonban vasárnap, miután egy drogbáró fegyveres hívei több rendőrőrsöt megtámadtak. A jamaicai miniszterelnök, Bruce Golding azt ígérte: leszámolnak a bűnözőkkel. Helyi illetékesek arra kérték a helyieket, hogy egyelőre hagyják el Kingston legveszélyesebb részeit, ahol az összecsapások zajlanak. Eddig négy rendőrőrsöt támadtak meg, az egyiket fel is gyújtották.

]]>
A Rolling Stones a brit albumlista élén http://www.classfm.hu/hu/news/full/2139/ 2010-05-24 10:11:38 Tizenhat év után először került a brit albumlista első helyére a Rolling Stones: Mick Jagger és csapata az újra kiadott Exile on Main Street című albumukkal szerepelnek a vasárnap nyilvánosságra hozott eladási rangsoron. A veterán rockerek a Faithless új albumát taszították le a brit albumlista éléről: utoljára 1994-ben kerültek fel az eladási lista első helyére a Voodoo Lounge című nagylemezükkel.

]]>
Train http://www.classfm.hu/hu/news/full/2135/ 2010-05-23 20:02:43 Hey Soul Sister Lyrics
Hey, hey, hey
Your lipstick stains on the front lobe of my left side brains
I knew I wouldn't forget you, and so I went and let you blow my mind
Your sweet moon beam, the smell of you in every single dream I dream...

]]>
Timbaland http://www.classfm.hu/hu/news/full/2134/ 2010-05-23 19:56:56 Timbaland

]]>
Ebéd: Paradicsomos penne http://www.classfm.hu/hu/news/full/2133/ 2010-05-23 19:45:55 Ha nincs ideje főzni, nem jeleskedik igazán a konyhaművészetben, nem baj, segítek. A mai menühöz kellene egy csomag penne, sokféle márkából válogathat. Dobja forrásban lévő vízbe a száraz tésztát, adjon a vízhez egy fél kanál olajat. Vegyen konzerv paradicsomot, két dobozzal, egy nagy fej hagymát, két gerezd fokhagymát, zöldfűszereket.

]]>
Reggeli: Joghurtos kifli http://www.classfm.hu/hu/news/full/2132/ 2010-05-23 19:42:53 Hozzávalók a tésztához: 25 dkg liszt, 1 cs (7 g) szárított élesztő, 75 ml tej, 1/2 ek cukor, 5 dkg zsír, 1 kk só, 3 ek joghurt. A tetejére: 1 tojássárgája, köménymag, só.
Langyosítsa meg a tejet keverje el a cukorral és futtassa fel benne az élesztőt. A felfutott élesztőt és tejet dolgozza a sóval elkevert lisztbe, majd morzsolja hozzá a zsírt is. Dolgozza bele a joghurtot, s dagassza addig, míg egynemű, rugalmas tésztát nem kap.

]]>
Zöldbe borult a Champs Elysees http://www.classfm.hu/hu/news/full/2131/ 2010-05-23 19:37:46 Hatalmas rétté alakult át vasárnap Párizs világhírű sugárútja, a Champs Elysees. Virágokkal, fákkal, zöldségekkel és gyümölcsökkel be az aszfaltot a földművesek- így akarják felhívni a figyelmet az egyre nehezebb helyzetben lévő francia agráriumra. A növények mellett néhány háziállat, tehén, kecske és sertés is látható a rendezvényen. A zöldbeborult sugárút két napig várja a párizsiakat.

]]>
Újra Svájcé a világ legnagyobb tiramisuja http://www.classfm.hu/hu/news/full/2129/ 2010-05-23 19:14:13 Egy svácji kisváros olasz közössége elkészítette a világ legnagyobb tiramusiját. A 2,3 tonnát nyomó édességet szombaton késő este jegyezte be a Guiness rekordok könyve - jelentette vasárnap az ATS svájci hírügynökség. A Svájc északnyugati részén található Porrentruy városban nagyjából 155 önkéntes vett részt a rekordot döntő sütemény elkészítésében. A több mint két tonnás tiramisut 14 órán át készítették a város műjégpályáján.

]]>
FORMA 1: Bíróság elé kell állnia vadulásáért Hamiltonnak http://www.classfm.hu/hu/news/full/2128/ 2010-05-23 11:07:06 A melbourne-i rendőrség beidézte a brit Lewis Hamilton forma 1-es pilótát, amiért a 2008-as bajnok idén márciusban nem megfelelően vezetett az ausztrál nagyváros utcáin. Minderről a hatóság számolt be vasárnap. A fiatal versenyző az ausztrál nagydíj egyik edzése után egy feltuningolt Mercedesbe szállt be, és Melbourne utcáin furikázott. A szemtanúk szerint vadul vezetett, pörgette a kocsi kerekeit. A rendőrség szerint Hamilton "szándékosan veszítette el az uralmát az autó felett."

]]>
Lily Allen számokat írna Lady Gaga-nak http://www.classfm.hu/hu/news/full/2127/ 2010-05-23 10:59:05 Lily Allen bejelentette, hogy nagyon szívesen írna számokat Lady Gaga-nak, mert nagyon tiszteli az énekesnőt, és mindent olyan dolgot amelyet Gaga képvisel. Ráadásul nem szeretne a saját megjelenő anyagaira várni. Az énekes, aki nem kevesebb mint három Ivor Novello díjat nyert május 20-án, tavaly még úgy nyilatkozott, hogy egy kis szünetet fog beiktatni a zenei karrierjébe, mert pihenésre van szüksége: ezért aztán mindenképpen kihagy egy kis időt.

]]>
Kirándulás Los Angeles bandák uralta negyedébe- egyre népszerűbb a túra http://www.classfm.hu/hu/news/full/2125/ 2010-05-23 10:40:39 Szokatlan túrára hívja a turistákat Los Angelesben Alfred Lomas. A férfi nem az amerikai nagyváros csillogó, hírességek lakta negyedeibe kalauzolja ugyanis a látogatókat, hanem a legszegényebb kerületekbe, ahol utcai bandák uralják a környéket.  A rendhagyó városnézésre kéthetente viszik az érdeklődőket, és az idegenvezetéses buszos út 65 dollárba (körülbelül 14 500 forint) kerül.

]]>
Felgyújtotta magát és leugrott egy férfi a Szabadság hídról http://www.classfm.hu/hu/news/full/2124/ 2010-05-23 10:21:50 Azonnal szörnyethalt az a férfi, aki szombaton este felgyújtotta magát, majd leugrott a Szabadság híd egyik szobráról a híd úttestéjére. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint este fél kilenckor érkezett a riasztás, hogy valaki felmászott a Szabadság híd egyik turul madárt ábrázoló szobrára. A kiérkező tűzoltók megpróbáltak tárgyalni a férfival, azonban az egy spray segítségével felgyújtotta magát, majd leugrott a szoborról, de nem a Dunába, hanem az úttestre.

]]>
Több mint 2,3 millió dolláros rekordár egy bélyegért http://www.classfm.hu/hu/news/full/2123/ 2010-05-22 23:25:49 Bár már eddig is a legdrágábbnak számított, az árverését szervező cég szerint ezúttal még a 14 évvel korábbi áránál, a 2,3 millió dollárnál is többet fizetnek azért a svéd bélyegért, amelyet a napokban bocsátottak licitre. Az 1855-ös, hibás svéd Treskillinget árverésre bocsátó David Feldman szerint egy genfi, zártkörű licitáláson többet ajánlottak, mint az előző rekordár. A konkrét összeget azonban közölte, mivel a vevő kérte, hogy kiléte és a vételár maradjon titokban.

]]>
Újratemették a világhírű lengyel csillagászt, Kopernikuszt http://www.classfm.hu/hu/news/full/2122/ 2010-05-22 23:20:58 Lengyelországban szombaton másodszor is eltemették Nikolausz Kopernikuszt. A lengyel csillagász maradványait Frombork székesegyházában helyezték el ünnepélyes ceremónia keretében. A 15-16. században élt Kopernikusz nevéhez fűződik a heliocentrikus világkép megalkotása, amely szerint a Föld és a többi bolygó kering a Nap körül. A tudóst elméletéért üldözte a katolikus egyház, de évszázadokkal később elismerték, hogy az általa felvázolt világkép igaz.

]]>
Csengettyű fesztivált rendeznek Besnyőn http://www.classfm.hu/hu/news/full/2117/ 2010-05-22 11:05:47 Összesen tizenegy együttes ad koncertet a IV.Csengettyű Fesztiválon Besnyőn szombaton. A Fejér megyei településen kiállítást is rendeznek: egy veszprémi magángyűjtő mutat be körülbelül száz csengettyűt, köztük egy ravennai darabot, és egy olyat, amely a legenda szerint Rómeó és Júlia veronai házából származik. Két koncerten összesen tizenegy együttes mutatkozik be, ez azt jelenti, hogy körülbelül minden negyedik magyar csengettyűs együttes ott lesz a fesztiválon.

]]>
Reggeli desszert http://www.classfm.hu/hu/news/full/2116/ 2010-05-22 10:57:06 Nem is gondolná milyen egyszerűen készíthet desszertet a családnak, nem kell hozzá semmi, csak kis fantázia, csokipuding, előre gyártott, babapiskóta és egy kis rum, vagy brandy és valami lekvár, amit a kamrában talál. Áztassa be a piskótát rumos tejbe egy kicsit, majd rétegezze le a piskótát, a pudingot a lekvárt, majd jöhet újra az egész piskóta lekvár, puding, és egy kis reszelt narancshéj.

]]>
Szezonnyitó Siófokon - kezdődik a balatoni nyár http://www.classfm.hu/hu/news/full/2115/ 2010-05-22 09:48:06 Indul a balatoni nyár. A szezonnyitót szombattól hétfőig rendezik meg Siófokon, a szervezők szerint számtalan szórakoztató program vár a felnőttekre és a gyerekekre három napon át. A hagyományos felvonulást és a "Nyár fővárosa" címet jelképező kulcs átadását szombat délelőtt tartják. A Kálmán Imre sétányon Dr. Zákányi Ferenc emléktáblájának avatásával kezdődik a program szombaton.

]]>
David Beckham Afganisztánba látogat http://www.classfm.hu/hu/news/full/2114/ 2010-05-22 09:42:18 Afganisztánba indult a brit futballsztár, David Beckham, aki az ott szolgálatot teljesítő brit katonákat látogatja meg - közölte pénteken a brit hadsereg szóvivője. Az egykori angol csapatkapitány várhatóan még pénteken megérkezik a dél-afganisztáni Helmand tartományba. A szóvivő szerint a sportoló - aki Achilles-ín sérülése miatt kihagyni kényszerül a júniusi futball-világbajnokságot - várhatóan az egész hétvégét Helmandban tölti.

]]>
Este 8 és éjfél között teljesen megnyitják az M1-est http://www.classfm.hu/hu/news/full/2113/ 2010-05-21 19:45:17 Este 8 és éjfél között várhatóan megindulhat a forgalom az M1-esen Budapest felé is - tájékoztatott az Állami Autópálya Kezelő Zrt. A határ felé vezető oldalon pénteken hajnalban megnyitották a sztrádát, és a főváros felé dél óta már csak a nehézgépjárműveknek kell egészen Komáromig kerülniük, de a terelőúton még pénteken is nagy volt a forgalom. A főváros irányába összefüggő kocsisorok alakultak ki az 1-es főúton.

]]>
Lefoglalta a rendőrség Flavio Briatore luxushajóját http://www.classfm.hu/hu/news/full/2112/ 2010-05-21 19:09:26 Az olasz rendőrség lefoglalta pénteken a Renault egykori Forma-1-es csapatfőnökének luxusjachtját. Flavio Briatorét adócsalással gyanúsítják. A helyi rendőrség egyik illetékese szerint "egyértelmű, hogy Flavio Briatore a jacht egyetlen használója", bár a volt Renault-vezér a hajót hivatalosan egy, a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett cégtől bérli. Az ügyészség azért indított vizsgálatot Briatore ellen, mert európai uniós állampolgárként csak akkor hozhatta volna a jachtot az EU területére, ha mintegy négymillió eurónyi adót fizet utána.

]]>
Mick Jagger: Nem tűröm a drogokat a színpadon – és máshol sem. http://www.classfm.hu/hu/news/full/2111/ 2010-05-21 18:42:44 Sir Mick Jagger bejelentette, hogy soha többé nem használ drogokat, sem a színpadon, sem azon kívül. Úgy érzi, így tudja teljesen az ellenőrzése alatt tartani a dolgokat. Egy Larry King riportban a Rolling Stones legenda Jagger bevallotta, hogy amikor még hülye fiatal volt, sajnos sokszor volt drogok hatása alatt, de ez már csak a múlt. Ha most lenne fiatal, nem ismételné meg ezt a hibáját, és amit most biztosan ki tud jelenteni erről, az nem más, mint hogy senkinek nem ajánlja a drogok használatát.

]]>
Kiadták az Egyesült Államoknak a "Spangli hercegét" http://www.classfm.hu/hu/news/full/2106/ 2010-05-21 09:43:25 Kanada kiadta az Egyesült Államoknak Marc Emeryt csütörtökön. A "Spangli hercegének" becézett férfit azzal vádolják, hogy milliószámra küldött cannabis-magokat levélben a szomszédos országba. A kanadai "Cannabis Culture" magazin főszerkesztőjét, egyben a Kanadai Marihuána Párt első emberét május 10-én tartóztatták le Vancouverben, miután elvesztette az öt éve tartó jogi eljárást, amelyben az Egyesült Államok a kiadatását kérte.

]]>
Beidézik tanúnak Naomi Campbell-t a hágai Taylor-perben http://www.classfm.hu/hu/news/full/2105/ 2010-05-21 09:29:23 Tanúnak idézte a hágai bíróság ügyésze Naomi Campbellt egy perben, amely Charles Taylor, korábbi libériai elnök ellen folyik. A szupermodell állítólag egy olyan gyémántot kapott korábban az elnöktől, amihez vér tapad. Taylort Hágában a Sierra Leone-i polgárháborúban elkövetett bűneiért vonják felelősségre. "Campbell kisasszony vallomása fontos, mint kiderüljön, valóban kapott-e drágakövet a vádlottól, Charles Taylortól 1997 szeptemberében"- ez áll a bírósághoz benyújtott ügyészi beadványban.

]]>
A Metallica hiteles történe könyv alakban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2096/ 2010-05-20 18:53:14 Minden sikeres zenekart, így a Metallicát is az tette naggyá, hogy nem hallgatott sem a rajongókra, sem a lemezeladási mutatókra, csak arra, hogy a tagok mit szeretnének csinálni. Most 384 oldalon bepillantást nyerhetünk a nem hétköznapi zenekar életébe számos fotó kíséretében. Akárcsak nagynevű pályatársaikat, a Metallica tagjait is számos tragédia érte, annyi metamorfózison mentek át karrierjük során, mint száz lepke, és mindig talpra álltak.

]]>
Halálra fagyott gorillák a Ruandai Nemzeti Parkban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2094/ 2010-05-20 18:38:01 Megfagyott négy hegyi gorilla Ruanda Nemzeti Parkban - közölték állatvédők csütörtökön. A bejelenés szerint egy nőstény és három kölyök holttestét találták meg a súlyos veszélyeztetett faj egyedeiből. Az állatok pusztulásának oka a szélsőségesen hideg időjárás a hegyekben. A bejelentés szerint a parkőrök a hét elején találták meg a halott gorillákat, és azt tapasztalták, hogy a család többi tagja is haldoklik az afrikai ország északnyugati részén lévő védett parkban.

]]>
Nem 500 millió, "csak" 100 millió a Párizsban ellopott festmények értéke http://www.classfm.hu/hu/news/full/2093/ 2010-05-20 18:33:36 A korábbi hírekkel ellentétben nem 500, hanem 100 millió euró a becsült értéke a párizsi Modern Művészetek Múzeumából ellopott képeknek - közölte a párizsi városháza csütörtökön. A francia főváros rendőrsége szerint egy magányos tolvaj hatolt be a múzeumba, majd lopta el az öt festményt. Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint Pablo Picasso "Galamb borsóval", Henri Matisse "Pastorale", George Braque "Olajfa l'Estaque mellett"...

]]>
Nindzsák kergették el a rablókat http://www.classfm.hu/hu/news/full/2087/ 2010-05-20 08:42:47 Feketeruhás nindzsák léptek közbe egy rablótámadásnál Sydneyben. Rablók még kedd este támadtak az utcán egy német férfira, amikor egy közeli harcművészeti iskola diákjai megfutamították őket. A nindzsucu tanfolyam résztvevői épp befejezték az órát, amikor az egyik távozó diák észrevette, hogy három férfi egy másikat rugdos az utcán. Ő szólt az oktatónak, aki tanítványaival azonnal közbelépett.

]]>
Harci bikát klónoztak Spanyolországban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2085/ 2010-05-20 08:33:47 Sikeresen klónoztak egy a bikaviadalokon használt bikafajtát Spanyolországban - jelentették be ibériai tudósok szerdán. A katalán nyelven üvegnek, vagyis Gotnak nevezett borjú kedden látta meg a napvilágot Spanyolország északi részén, és a tudósok szerint a napokban újabb klóntestvére születik majd. A klónozást végző csoportot vezető állatgenetikus azt mondta, hogy az egynaposan 24 kilót nyomó Got pontosan ugyanolyan, mint a márciusban elhunyt Vasito nevű tenyészbika.

]]>
A KISS gépe eltörpül az Iron Maiden-é mellett http://www.classfm.hu/hu/news/full/2084/ 2010-05-19 23:28:09 Az Iron Maiden-t, mint a világ egyik legnagyobb bandáját, sok együttes próbálta már követni valamiben. A KISS most éppen a repüléssel kapcsolatban próbálkozik. A KISS együttes egy logóval is felmatricázott magángéppel repül a Sonic Boom koncertturnéi helyszíneire, és legutóbb éppen a Zurich-i repülőtéren látták a gépüket. Az együttes szerint így gyorsabban, és pontosabban a helyszínekre tudnak érkezni, és nem zavarja őket egy esetleges légitársaságokra vonatkozó repülési tilalom, vagy sztrájk sem.

]]>
Startol a példaképkereső kampány http://www.classfm.hu/hu/news/full/2083/ 2010-05-19 23:23:46 Kik azok a tehetséges fiatalok, akiket érdemes követni? Erre a kérdésre keresik a választ a szerdán startoló példaképkereső kampány szervezői. Ötven kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalra lehet szavazni június végéig a www.peldakepek.hu internetes oldalon, az első tíz pedig tovább versenyez, július közepén hirdetnek majd eredményt. A szervezők ötven olyan fiatalt, illetve fiatalokból álló csoportokat kértek fel a jelöltségre, akik valamilyen kiemelkedőt alkottak, ígéretes tehetségek, elismerésre érdemesek.

]]>
Beszakadt az M1-es autópálya - 50 kilométernyi útszakaszon torlódott fel a sor http://www.classfm.hu/hu/news/full/2082/ 2010-05-19 23:07:40 Körülbelül 50 kilométernyi útszakaszon torlódott fel a kocsisor szerda estére az M1-es autópályán történt útbeszakadás miatt. Olyan is akadt, akinek két és fél órájába telt, hogy megtegyen egy kilométert. Az autósok jelenleg is csak lépésben tudnak haladni. Az M1-es autópályán, a Győr-Moson-Sopron megyei Nagyszentjánosnál egy vízfolyás alámosott egy hidat, amely emiatt megroggyant és az út beszakadt.

]]>
Hajrában a Pannónia Fesztivál http://www.classfm.hu/hu/news/full/2077/ 2010-05-19 19:19:42 Az utolsó simításokat végzik a Pannónia Fesztivál területén a szervezők, hogy csütörtökön délelőtt 11 órától a sátrazók ellephessék a Cseri-parkerdőt. A Várpalota melletti óriási területen már állnak a zenei helyszínek, kész az elektromos és vízhálózat. Bár a zord időjárás megnehezítette az építők dolgát, szerda reggelre sikerült felállítani az összes zenei helyszínt, kiépíteni az elektromos és vízhálózatot. 

]]>
Nincs megrendülve a paraguay-i fociválogatott az ellopott 110 ezer dollár miatt http://www.classfm.hu/hu/news/full/2076/ 2010-05-19 19:15:20 Nem befolyásolja a paraguay-i fociválogatott felkészülését a világbajnokságra, hogy franciaországi edzőtáborozásuk idején 110 ezer dollár rabolt el a szálláshelyükről egy betörő. Ezt szerdán közölte a csapat vezetője, Juan Angel Napout. A rablás hétfőn történt. A betörő az Evian-les-Bains-ben lévő Hilton szálló egyik szobájából emelte el a nagy összegű készpénzt. Állítólag a tolvaj "paraguayinak nézett ki", sportöltözékben volt.

]]>
Barlangot találtak a Mátyás-templomnál http://www.classfm.hu/hu/news/full/2075/ 2010-05-19 19:12:03 Barlangra bukkantak szerdán Budapest I. kerületében, a Mátyás- templonál. Egyelőre annyit tudni, hogy két teremből áll, és a várbarlang része. Feltárása folyamatban van - mondta el a Független Hírügynökségnek Adamkó Péter, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat riasztásvezetője. A barlangra szerdán, munkálatok közben bukkantak rá, egy markológép ugyanis átszakította a tetejét. Mindez a Mátyás-templom bejáratától körülbelül tíz méterre történt.

]]>
Megoldást kínál egy apró norvég cég az olajszennyeződés ellen http://www.classfm.hu/hu/news/full/2069/ 2010-05-19 08:05:15 Bejelentette kedden egy kis norvég cég, hogy kifejlesztett egy tőzegmoha-keveréket, amely megvédheti az amerikai partokat a Mexikói-öbölnél az olajszennyeződéstől, ami az 1500 méteres mélységbe süllyedt fúrótoronyból, a Deepwater Horizonból ömlik a tengerben. A kis cég bejelentése szerint egy kiló moha-mixtúra ötször annyi súlyú olajat képes elnyelni. "Mindez lehetővé teszi a sérülékeny partvidékek, élővilággal teli mocsarak, madár-fészkelő helyek megvédését"

]]>
Ballack pereli Boatenget http://www.classfm.hu/hu/news/full/2068/ 2010-05-18 22:20:09 Be akarja perelni Michael Ballack ügyvédje az angol Portsmouth focistáját, Kevin-Prince Boatenget - közölte kedden az AFP. A per indoka, hogy az ügyvéd szerint a ghánai játékos "szándékos" belemenése következtében a londoni fociklub, a Chelsea és a német válogatott sztárjátékosa a szombati, Chelsea-Portsmouth angol kupadöntőben részleges szalagszakadását szenvedett, ezért nem lehet ott a rövidesen kezdődő világbajnokságon sem.

]]>
Csökkentené a fővárosi parkolási díjakat a Fidesz http://www.classfm.hu/hu/news/full/2067/ 2010-05-18 22:13:37 Csökkentené a fővárosban a parkolási- és pótdíjakat a Fidesz. A parlamentnek hétfőn benyújtott törvénymódosításuk szerint körülbelül 15 százalékkal lenne alacsonyabb a legmagasabb parkolási díj a mostaninál, reményeik szerint ezzel együtt a többi zónában is olcsóbb lehetne a parkolás. Emellett azt is meghatároznák, hogy a parkolás önkormányzati hatáskör lenne, a magáncégeket ezzel kizárnák.

]]>
Moby alig pár óra alatt írta új dalát http://www.classfm.hu/hu/news/full/2064/ 2010-05-18 15:43:49 Moby mindenkit meglepett, mikor az NPR (National Public Radio) nevű amerikai rádió felkérését- miszerint két nap alatt kellett új tracket megírnia is felvennie- 8 óra alatt teljesítette. A zenész idejéből még arra is futott, hogy Kelli Scarr-ral egy második verziót is rögzítsen. A dalszerzési folyamat kezdetén Moby-nak és Kelli-nek különböző fotókat és szavakat mutattak inspirációul. A kiváló szürreális képek a szintén New York-ból származó Phil Toledano művei.

]]>
Börtönre ítélték a házasodó meleg párt Malawiban http://www.classfm.hu/hu/news/full/2061/ 2010-05-18 14:51:13 Elítélt kedden a malawi bíróság egy homoszexuális párt, akiket azzal vádoltak, hogy illegális "esküvőjükkel" megsértették a "természet törvényét". Tiwonge Chimbalanga és Steven Monjeza akár 14 évnyi börtönbüntetést is kaphat. A két férfit tavaly december 28-én tartóztatták le, miután kiderült, hogy szimbolikus esküvői szertartás keretében esküdtek hűséget egymásnak.

]]>
Már kilenc halottja van a közép-európai ítéletidőnek és áradásoknak http://www.classfm.hu/hu/news/full/2060/ 2010-05-18 14:40:32 Kilencre emelkedett a lengyelországi és a szlovákiai áradások, illetve ítéletidő halálos áldozatainak száma, miután összesen három holttestet találtak kedden. Lengyelországban egy nyolcéves fiú fulladt vízbe Krakkóban. A hegyvidéki Zakopanéban pedig egy 80 éves asszony halt meg, egyelőre nem tudják, hogyan, a holttestét egy vízmosásban fedezték fel. A tragédiák az elmúlt három napban történtek Lengyelországban.

]]>
Vadon Jani a Metallicával ünnepelte születésnapját http://www.classfm.hu/hu/news/full/2056/ 2010-05-17 20:58:29 „Laza huszonhét éve vártam erre a pillanatra. A Metallica Fan Club tagja vagyok, és már voltam pár koncerten, de most sikerült az, amire tinédzser korom óta vártam: kezet foghattam James Hetfield-ékkel, közös fotók is készültek, és aláírást is kaptam a zenekar minden tagjától.” – árulta el meghatódva legkülönlegesebb születésnapi ajándékáról Jani, aki a között a tizenöt szerencsés ember között volt, akik bejuthattak a koncert színfalai mögé is.

]]>
Törölte párizsi koncertjét Whitney Houston http://www.classfm.hu/hu/news/full/2055/ 2010-05-17 20:33:34 Az amerikai popénekes, Whitney Houston törölte a június 1-re tervezett párizsi előadását - jelentette be hétfőn az énekes producere. Jackie Lombard szerint a koncert azért marad el, mert gondok akadtak a jegyeladások körül. A június 1-jei, a Párizs keleti részében található Bercy sportstadionba tervezett fellépést azután jelentették be, hogy Whitney Houston elhalasztotta előző, április 6-i koncertjét.

]]>
Több ezer kárbejelentés, több százmilliós összegben a biztosítóknál http://www.classfm.hu/hu/news/full/2054/ 2010-05-17 20:27:26 Több ezer kárbejelentés érkezett hétfőn a különböző biztosítótársaságokhoz a viharos időjárás kapcsán. A Generali, a Groupama Garancia Biztosító, az AEGON és a K&H biztosítókhoz eddig összesen több százmillió forintos nagyságrendben jelentettek be káreseteket. A biztosítók a vihar és az árvizek által leginkább érintett területekre csoportosították át munkatársaikat és a rendkívüli helyzet miatt többféle könnyítést is alkalmaznak az eljárásoknál.

]]>
Koporsók deszkáival fűtik a nápolyi pizzériák kemencéit http://www.classfm.hu/hu/news/full/2053/ 2010-05-17 20:21:38 Olaszországban ügyészek azt gyanítják, hogy a nápolyi pizzériák kemencéit a helyi temetőből ellopott koporsók deszkáival fűtik - írta hétfőn az Il Giornale. Az olasz napilap szerint az üzletet egy banda intézi, amely olcsón kínálja a "tüzifát" a pizzériák és pékségek spórolni vágyó tulajdonosainak. A nyomozók a város több ezer kisebb-nagyobb pizzériájának átvizsgálására készülnek, miután tudomásukra jutott információk szerint az éttermek tulajdonosai "koporsókból származó fával fűtik kemencéiket, sütőiket".

]]>
Kétszázra csökkenhet az országgyűlési képviselők száma http://www.classfm.hu/hu/news/full/2047/ 2010-05-17 10:28:22 Legfeljebb kétszáz országgyűlési képviselő lehet a jövőben a parlamentben, ha az Országgyűlés elfogadja azt az alkotmánymódosító javaslatot, amit a Fidesz és a KDNP képviselői nyújtottak be. A javaslat szerint a 200 felett a nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletére további, legfeljebb tizenhárom országgyűlési képviselő lenne választható. A javaslatot hétfőn már tárgyalja az Alkotmányügyi bizottság és megkezdi az országgyűlés az általános vitáját.

]]>
Meghalt a Black Sabbath énekese http://www.classfm.hu/hu/news/full/2046/ 2010-05-17 10:25:22 67 éves korában meghalt Ronnie James Dio, a Black Sabbath heavy metal együttes énekese. Dio 1979-ben váltotta Ozzy Osborne-t a bandában. Az énekes halálhírét felesége jelentette be hétfőn. "Nagyon sok barátja és családtagja el tudott köszönni tőle, mielőtt békében eltávozott. Ronnie tudta, hogy milyen sokat szeretik...ő is szeretett mindenkit, a zenéje pedig örökké élni fog" - írta közleményében Wendy Dio.

]]>
Kétmilliárd videót néznek naponta a YouTube-on http://www.classfm.hu/hu/news/full/2045/ 2010-05-17 10:20:17 Már naponta több mint kétmilliárd videót néznek meg az emberek a YouTube internetes videómegsoztó oldalon - jelentette be vasárnap az ötéves születésnapját ünneplő cég. A YouTube közben külön csatornát indított, ahol ötéves történetének legfontosabbnak tartott pillanatait idézik fel. "Nektek köszönhetően oldalunk újabb határt lépett át, és már több mint kétmilliárd videót sugárzunk naponta" - közölte a YouTube csapata egy blogbejegyezésben.

]]>
Drámai beszámoló az AFP bangkoki tudósítójától-támadás ért egy szállodát, a vendégek fedezékben http://www.classfm.hu/hu/news/full/2043/ 2010-05-16 22:20:57 Drámai beszámolót küldött európai idő szerint vasárnap az AFP Bangkokban tartózkodó tudósítója, aki szerint támadás érte a hotelt, ahol megszállt. Mint közölte, a bangkoki hotel vendégei helyi idő szerint hétfőre virradóan fegyverek ropogására ébredtek, és menekülniük kellett. Az AFP francia hírügynökség helyi tudósítója azt állította, hogy egy robbanás is volt az épületen belül. A hotel azon a részen van, amelyet hetek óta megszállva tartanak kormányellenes tüntetők a thaiföldi fővárosban.

]]>
Sting klasszikusra vált http://www.classfm.hu/hu/news/full/2039/ 2010-05-16 15:30:45 Korábbi slágereit új köntösbe öltözteti Sting. A klasszikus hangzás fog dominálni legújabb lemezén, a 'Symphonicities'-en. A The Police vezére szövetkezett a Steven Mercurio vezette Royal Philharmonic Concert Orchestrával, hogy közösen készítsék el a 'Symphonicities’-t -utalva az egykori Police dal és albumcímre, a Synchronicity-re.

]]>
Leszbikus püspöknőt szentelt az episzkopális egyház http://www.classfm.hu/hu/news/full/2037/ 2010-05-16 15:19:40 Leszbikusságát nyíltan vállaló nőt szentelt püspökké szombaton az amerikai episzkopális egyház, ismét lángra lobbantva a homoszexuális egyházi tisztviselők kinevezése körüli vitát az anglikán egyházban. Az 56 éves Mary Glasspool ugyanis - Gene Robinson 2003-as püspökké szentelés után - a második, másságát nyíltan vállaló püspök az anglikán közösség amerikai tagegyházában. Az új püspöknő a Los Angeles-i egyházkerületet vezeti majd.

]]>
Árvíz és vihar Magyarországon http://www.classfm.hu/hu/news/full/2036/ 2010-05-16 15:15:38 Országszerte gondot okoz a szombat óta hullott sok eső és a szélvihar. Miskolcon egy ember meghalt, amikor rádőlt a felázott löszfal. Emellett több folyó árad: Észak-Magyarország bizonyos pontjain a vízállás megközelítheti a valaha mért legmagasabb szintet a rengeteg csapadék miatt. Az egész országban jelentős mennyiségű eső hullott szombat óta, így a folyók vízgyűjtőin is. Észak-Magyarországon a legnehezebb a helyzet: az Ipoly, a Sajó, a Hernád és a Bodrog vízgyűjtőjén átlagosan 20-30 milliméternyi volt a friss csapadék.

]]>
Megkezdődött a Palóc Vágta http://www.classfm.hu/hu/news/full/2033/ 2010-05-15 16:14:34 Huszonegy település lovasainak részvételével megkezdődött Mátranovákon a Nemzeti Vágta előválogatójának számító Palóc Vágta. A szombati programban a lovasversenyek mellett a palóc falvak bemutatója, vetélkedők és folklórműsorok kínálnak programot. Földi Gergő, a Palóc Vágta szervezője a Független Hírügynökségnek elmondta: Tavaly még csak egy vidéki helyszínen rendeztek hasonló válogatót az országban, idén már tizennégy település vállalta az előválogatót.

]]>
Utolsó útjára indult az Atlantis http://www.classfm.hu/hu/news/full/2030/ 2010-05-15 09:04:58 Sikeresen elindították a nemzetközi űrállomás felé pénteken az Atlantis űrsiklót a floridai Kennedy-űrközpontból. Ez az Atlantis 32. és egyben az utolsó útja az űrbe, az űrsikló program év végi leállítása előtt. Az Atlantis hat űrhajóst, valamint több mint 12 tonnányi felszerelést szállít a nemzetközi űrállomásra. Az űrsikló egyebek mellett akkumulátorokat, egy kommunikációs antennát és egy öttonnás orosz modult visz magával.

]]>
Egyetlen nyertes vitte a 28 milliárdot http://www.classfm.hu/hu/news/full/2028/ 2010-05-15 08:52:18 A brit lottótörténet legnagyobb nyereményét viheti haza az a szerencsés, aki a EuroMillions húzásán a helyes számokat tippelte meg. A nyertes 100 millió eurót, azaz mintegy 28 milliárd forintot vihet haza. A sorsolás szervezői szerint akár már hétfőn átveheti minden idők legnagyobb brit nyereményét a nyertes, aki eltalálta 1, 17, 31, 43, 47 sorszámot a hozzá tartozó 2,3-as pótszámokkal.

]]>
A Csillagok háborúja zenéjét is játszák nyáron a bécsi filharmonikusok http://www.classfm.hu/hu/news/full/2027/ 2010-05-15 08:46:45 A Csillagok háborúja című legendás sci-fi sorozat zenéjéből is játszani fognak szokásos nyáréji koncertjükön a bécsi filmharmonikusok - jelentették be pénteken a szervezők. A nyolcadik alkalommal megrendezett ingyenes koncertet június 8-án tartják a schönbrunni kastély parkjában. Clemens Hellsberg, a filharmonikusok vezetője egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a "hold, bolygók, csillagok" mottójú koncerten a zenekar részleteket fog előadni a Csillagok háborúja filmzenéjéből.

]]>
Lady Gaga harci maszkban védi az erdőket http://www.classfm.hu/hu/news/full/2026/ 2010-05-14 21:15:10 Lady Gaga csatlakozott Sting-hez és Sir Elton John-hoz egy New York-i jótékonysági koncert erejéig, ahol is egy harci maszkban lépett fel hogy ezzel is felhívja a figyelmet az esőerdőkre. Az énekesnő eléggé megdöbbentette a rajongókat, amikor a patináns Carnegie Hall-ban egy harci maszkban jelent meg. Lady Gaga egyébként először Sting-el együtt adta elő a ‘Stand By Me Together’ című számot, amelyet a hallgatóság igen nagy tetszésnyilvánítással fogadott.

]]>
Drogot fogyasztott Stohl András, visszavonták a fegyvertartási engedélyét is http://www.classfm.hu/hu/news/full/2025/ 2010-05-14 20:49:53 Drogot fogyasztott a május 8-án Fót közelében súlyos balesetet okozó Stohl András - derült ki a toxikológiai szakértő péntekre elkészült jelentéséből. A szakvélemény szerint a vizsgált vér- és vizeletmintában tiltott pszichotróp anyagot találtak. Stohl Andrásról már előbb bebizonyosodott, hogy alkoholt is ivott, mielőtt a volán mögé ület. A színészt csütörtökön gyanúsítottként hallgatták ki "súlyos testi sértést okozó járművezetés ittas vagy bódult állapotban bűntettének és kábítószerrel való visszaélés bűntettének" gyanújával.

]]>
Esküt tettek a parlamenti képviselők - Vona Gábor gárdista mellényben mondta a szöveget http://www.classfm.hu/hu/news/full/2024/ 2010-05-14 20:43:15 A mandátumvizsgálat után esküt tettek a történelmi zászlók előtt az új Országgyűlés képviselői péntek délután, megalakult az új Országgyűlés. Az eskü szövegét a hagyományoktól eltérően nem az egyik korjegyző, hanem Horváth János korelnök olvasta fel. Vona Gábor, a Jobbik elnöke eskü előtt levette zakóját, amely alatt az Új Magyar Gárda árpádsávos mellényét viselte. A képviselők mandátumigazolásáról szóló határozaHtot a áz 377 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta, 9 képviselő nem szavazott.

]]>
Megrohamozták Sebestyén Balázsékat http://www.classfm.hu/hu/news/full/2023/ 2010-05-14 20:17:40 Egri lány vihette haza a Morning Show nyereményautóját. Örömében még el is pityeredett Bogi, amikor Balázsék beültették abba az autóba, amelyet ma elnyert a rádiósoktól. Sebestyén Balázsék az elmúlt két hétben mozgásba hozták az egész országot, 10 városba látogattak el, hogy egy izgalmas vadászatra invitálják a nyerni vágyókat. A különleges kulcskereső játék során egy értékes, vadonatúj, a kinetikus dizájn jegyében készült autóval ajándékozták meg a legügyesebb és legszerencsésebb Morning Show hallgatót, aki ma a Nyugati téren át is vehette autóját.

]]>
Súlyos összecsapások Bangkokban- egy halott, fejbe lőttek egy tábornokot http://www.classfm.hu/hu/news/full/2018/ 2010-05-14 08:46:38 Összecsaptak csütörtökön, Bangkokban a hetek óta demonstráló kormányellenes tüntetők és a katonák. Lövések is dördültek, egy ember meghalt és legkevesebben nyolcan megsebesültek. Az egyik sérült egy renegát tábornok, aki átállt az öltözékük alapján vörös ingeseknek nevezett tüntetők oldalára. Lövések és robbanások zaját lehetett hallani a thaiföldi főváros központi részéhez közel, ahol hetek óta táborozik a kormány távozását és választások kiírását követelő több ezer vörös inges.

]]>
Jacko gyerekei a világháló sztárjai - családi videók a neten http://www.classfm.hu/hu/news/full/2017/ 2010-05-14 08:33:59 Új sztárjai vannak a legnagyobb internetes videómegosztónak. A tavaly elhunyt Michael Jackson gyerekeiről készült videók hatalmas sikert arattak. Korábban apjuk rejtegette őket a világ elől, teljes elszigeteltségben éltek. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki tette fel a házivideókat a 12 éves Parisről és a 8 éves Blanketről. Jackson harmadik gyereke, Prince Michael nem jelenik meg a felvételeken.

]]>
Ma kezdődik a Nagy Sportágválasztó http://www.classfm.hu/hu/news/full/2015/ 2010-05-14 08:24:02 Kilencvennél is több sportággal ismerkedhetnek meg az érdeklődők május 14-én és 15-én Budapesten, a VI. Nagy Sportágválasztón. Koós-Lukács Tímea szervező elmondta, az a cél, hogy minél több sportolási formát ismerhessenek meg a látogatók, akik így kiválaszthatják a számukra leginkább megfelelő mozgásformát. Pénteken az előzetesen regisztrált óvodás, iskolás csoportok vehetnek részt a rendezvényen, de 14 órától már bárki ellátogathat a programra a kőbányai Merkapt Maraton Sportközpontban.

]]>
Sebestyén Balázsék ma egy autóhoz juttatnak egy hallgatót! http://www.classfm.hu/hu/news/full/2013/ 2010-05-13 22:46:25 A hazai rádiózás történetének leghosszabb élő kitelepülés-sorozatának végén Balázsék egy autót sorsolnak ki a Nyugati téren! 2 hét, 10 város, 3 műsorvezető, 1 autó! Ma lezárul a kalandos kulcsvadászat az örökmozgó rádiósokkal. Sebestyén Balázsék mozgásba hozták az egész országot! A hazai rádiózás igazi „kulcsemberei” két héten át tíz különböző hazai nagyvárosba látogattak el, ahol egy izgalmas vadászatra invitálták a nyerni vágyókat.

]]>
Caramel csak a szerelemben hisz http://www.classfm.hu/hu/news/full/2011/ 2010-05-13 17:36:34 Megjelent az énekes várva várt harmadik albuma Lélekdonor címmel. Caramel egy nagyon kiforrott, színes zenei világú albummal lepett meg minket. A dalok zenéjét és szövegét is ő írta, a zenei stílusa 2010-hoz igazodik, de megmaradt az ’R & B”, és Caramel virtuóz éneke. Ami különlegessé teszi ezt az albumot, hogy két szerzemény a „Lélekdonor” és „ A dal nem hagy el” szimfonikus hangszerelést kapott.

]]>
Nyomozók Stohl András otthonában http://www.classfm.hu/hu/news/full/2010/ 2010-05-13 17:14:59 Nyomozók mentek csütörtökön Stohl András fóti otthonába. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének megfogalmazása szerint "nyomozati cselekmények" miatt van erre szükség. Beluzsárné Belicza Andrea azonban részleteket nem árult el. A Blikk csütörtöki számában írta, hogy kábítószert találtak Stohl András vizeletében. A lap kiszivárgott információkra hivatkozott. A cikk szerint egyelőre annyi biztos, hogy a színész-műsorvezető vizeletében nem THC-t, vagyis nem marihuána hatóanyagot mutattak ki.

]]>
166 és fél év börtön egy kurd újságírónak http://www.classfm.hu/hu/news/full/2009/ 2010-05-13 17:09:23 Egy török bíróság csütörtökön 166 és fél év börtönbüntetésre ítélte egy kurd lap volt szerkesztőjét, amiért szeparatista lázadásra buzdított. A testület szerint Vedat Kursun 103 esetben "népszerűsítette egy terrorista szervezet propagandáját" az Azadiya Welat című újságban. A vád szerint a szerkesztő a betiltott Kurd Munkáspártról (PKK) tett közzé cikkeket és fotókat. Az egykori szerkesztő azt mondta a tárgyaláson, hogy sosem közöltek cikket vagy fotót erőszakos céllal.

]]>
Egy argentin bíró Facebook-csoportokat tiltott le http://www.classfm.hu/hu/news/full/2001/ 2010-05-13 07:57:50 Kiskorúak által létrehozott Facebook-csoportokat tiltatott le egy argentin bíró. A közösségi oldalon a diákok arra buzdították egymást, hogy lógjanak egy napot az iskolákból - számolt be róla csütörtökön az argentin média. A döntést Alfredo Dantiacq Sanchez bíró hozta az Argentína nyugati részén lévő Mendoza tartományban: eszerint "azonnal meg kell szüntetni azokat a csoportokat, amelyeket kiskorúak hoztak vagy hoznak létre, mert azok iskolakerülést szorgalmaznak a gyerekek szüleinek engedélye nélkül."

]]>
Rekordáron kelt el egy Warhol-kép http://www.classfm.hu/hu/news/full/1999/ 2010-05-13 07:36:30 32.5 millió dolláros rekordáron kelt el szerdán Andy Warhol önarcképe a Sotheby's cég aukcióján New Yorkban. A pop art legnagyobb hatású művészének soha ennyiért nem adták még el alkotását. Az 1986-ban - Warhol halála előtt egy évvel - készült műalkotásért előzetesen 10-15 millió dollárra számítottak az aukciós ház szakemberei. Szerintük a jóval nagyobb leütési ár egyértelműen azt jelzi, hogy a gazdasági válság után immár újra visszatérnek a nagy befektetők a nemzetközi műkincspiacra.

]]>
Visszatér az A-ha http://www.classfm.hu/hu/news/full/1997/ 2010-05-13 00:16:03 Ha mindössze egy koncert erejéig is, de újra előadja az 1985-ben megjelent debütáló albumának dalait, a ’80-as évek legendás pop triója, az A-ha. 2009-ben megjelent „Foot of the Mountain” albuma után jelentette be, hogy a 2010-es Ending on a High Note búcsúturnéjuk után az együttes tagjai külön utakon folytatják tovább. A búcsúturné, november 15-én veszi kezdetét Brightonban, de a turné állomásai között szerepel még Birmingham, Manchester, Sheffield és Cardiff is.

]]>
3D-s kihajtható lány a Playboyban http://www.classfm.hu/hu/news/full/1991/ 2010-05-12 16:52:55 A Playboy amerikai férfimagazin 3D-s fényképpel látja el júniusi amerikai számának középső, kihajtható oldalát - jelentette be kedden a Playboy szóvivője. Ez az első alkalom, hogy háromdimenziós kép szerepel az 1953-ben alapított lapban. A Playboy amerikai kiadásában a 2010 Playmate-jének választott Hope Dworacyzk lesz az első nő, akit három dimenzióban örökítettek meg a lap számára.

]]>
Albínó kenguru Szegeden http://www.classfm.hu/hu/news/full/1990/ 2010-05-12 16:47:46 Albínó kenguru született a Szegedi Vadasparkban. A különleges színű állatot most fedezték fel gondozói, mert eddig az anyja erszényében bujkált. Pigmenthiányos Bennett-kenguruk nagyon ritkán születnek állatkertben, ennek ellenére Szegeden két év alatt ez már a második fehér állat - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Veprik Róbert igazgató.

]]>
Többségében hollandok haltak meg a líbiai repülőgép-szerencsétlenségben http://www.classfm.hu/hu/news/full/1989/ 2010-05-12 16:41:56 A líbiai Tripoli repülőterén szerdán történt szerencsétlenség áldozatainak többsége holland állampolgár. Egy holland utazási iroda adatai szerint a lezuhant repülő 93 utasa közül 62 holland volt. Rajtuk kívül valószínűleg brit és dél-afrikai áldozatai is vannak a tragédiának. A 11 fős személyzet mindegyik tagja líbiai állampolgár volt. A szerencsétlenséget csak egy 8 éves holland kisfiú élte túl.

]]>
Sorra gratulálnak az új brit kormányfőnek a világ vezetői http://www.classfm.hu/hu/news/full/1982/ 2010-05-12 07:34:29 Folyamatosan gratulálnak a világ vezetői David Cameronnak, akit kedd este kért fel kormányalakításra II. Erzsébet brit uralkodó. A koalíciós partner Nick Clagg miniszterelnök-helyettes lesz, míg William Hauge kapja a külügyminiszteri posztot Nagy-Britanniában. Ötnapos tárgyalássorozat után a múlt heti választások győztese, a Konzervatív Párt jelöltje, David Cameron kapta a kormányalakítási megbízást a királynőtől, miután Gordon Brown kormányfő kedden hivatalosan is benyújtotta lemondását.

]]>
A Rolling Stones élőben játszana régi albumokat http://www.classfm.hu/hu/news/full/1979/ 2010-05-11 22:47:26 A legendás Rolling Stones tagok állítólag elhatározták hogy a régi, klasszikus albumjaikat élőben is fogják játszani. Ez feltételezés az 'Exile On Main Street’ albumuk új változata kapcsán röppent fel. A Stones épp mostanában népszerűsíti a klasszikus 'Exile On Main Street’ albumának az új változatát. Ezzel kapcsolatban sok találgatás is szárnyra kapott.

]]>
Lemondott Gordon Brown brit kormányfő http://www.classfm.hu/hu/news/full/1978/ 2010-05-11 21:11:34 Benyújtotta kedden a lemondását a királynőnek Gordon Brown, brit kormányfő. A lemondással véget ért a találgatás, hogy a múlt csütörtöki általános választásokon harmadik helyezett Liberális Demokraták az eddig kormányzó, de csak második helyet szerző Munkáspárttal vagy a győztes Konzervatívokkal állnak össze koalícióban. Napközben azt közölte a brit média, hogy kudarcba fulladtak a tárgyalások a liberális demokraták és a Munkáspárt között.

]]>
Csak a prűd emberek szerint van köze a szexhez a "Cicik" nevű párnának a tervező szerint http://www.classfm.hu/hu/news/full/1977/ 2010-05-11 20:58:40 Prűdnek nevezte az érdeklődök többségét annak a szexi párnának a tervezője, amellyel egy horvát cég akarja meghódítani az európai és a tengeren túli piacokat. A Vecernji List nevű horvát lap keddi tudósítása szerint a finom gyapjúból készült párna tekintélyes méretű női melleket utánoz, és a készítők szerint a két kebel közé helyezheti el a fejét a pihenni vágyó ember.

]]>
Magyarország is beszállhat a 2012-es Európa-bajnokság rendezésébe http://www.classfm.hu/hu/news/full/1968/ 2010-05-11 00:00:25 Nem elképzelhetetlen, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) az ukrán előkészületek hiányosságai miatt felkéri Németországot és Magyarországot, hogy két-két stadionnal ugorjon be a 2012-es lengyel-ukrán, közös rendezésű labdarúgó kontinensviadal lebonyolításába - mondta az UEFA elnöke a német szövetség honlapjának. Michel Platini azonban hangsúlyozta, hogy ez csak egy lehetőség, mert továbbra is bíznak benne, hogy Kijev megfelelően fel tud készülni a rendezésre és nem kell változtatni az előzetes menetrenden.

]]>
A Nemzeti Színház elítéli Stohl András "felelőtlen tettét" http://www.classfm.hu/hu/news/full/1967/ 2010-05-10 23:51:37 A színház vezetősége nevében Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója mélyen elítéli Stohl András felelőtlen tettét - olvasható a színház honlapján nyilvánosságra hozott közleményben. A színház azt is közli, hogy június 2-ig nem térnek el a kiadott műsorrendtől, de a színész szereplésével kitűzött két ifjúsági előadást elhagyják. A tájékoztatás szerint így a május 15-i Holdbéli csónakos és a május 22-i Berzsián és Dideki című előadás elmarad.

]]>
Botrány Julie Andrews visszatérő koncertjén - a O2 aréna újabb fiaskója http://www.classfm.hu/hu/news/full/1966/ 2010-05-10 23:14:16 Vissza akarják kérni többen a jegyük árát, sokan azonban csak felháborodásuknak adtak hétfőn Julie Andrews koncertje miatt. A 74 éves brit énekesnő 30 év után lépett fel először hazájában, és a visszatérés teljes kudarcba fulladt. A Golden Globe, BAFTA- és Oscar-díjas angol színésznő-énekesnő, aki megkapta a Brit Birodalom Lovagja címet is a királynőtől, musicalszerepei révén lett híres,mint például a My Fair Lady és a Camelot, valamint musicalfilmek, köztük a A muzsika hangja és a Mary Poppins.

]]>
Agyonlőtték a tülke miatt a világ legritkább állatfaja utolsó egyedeinek egyikét http://www.classfm.hu/hu/news/full/1963/ 2010-05-10 19:31:26 Nagy csapás érte az állatvédőket, miután a múlt héten orvvadászok lelőtték a tülke miatt a világ legritkább fajának, a jávai rinocérosznak egy példányát Vietnamban - közölte hétfőn a Vadvédelmi Világalap. A WWF bejelentés szerint csak néhány tucat egyed élhet ebből a fajból Vietnamban és Indonéziában, ezért minden egyes példány megölése katasztrófával ér fel.

]]>
Több a turista a Balatonnál, de drágulhat a nyaralás http://www.classfm.hu/hu/news/full/1962/ 2010-05-10 19:25:39 Drágább lehet idén a balatoni nyaralás. Az önkormányzatok többsége ugyanis jelentősen megemelte az idegenforgalmi adót, és van, ahol a strandbelépőért is többet kell fizetni. Ennek ellenére az év első hónapjaiban nőtt a turisták száma a tónál és a nyári idényre is több az előfoglalás, mint tavaly ilyenkor volt. A szakemberek azonban óvatosak, mert azt mondják, sok mindentől függ még, hogy milyen lesz az idei balatoni szezon.

]]>
Fellép Elton John Marokkóban http://www.classfm.hu/hu/news/full/1961/ 2010-05-10 19:20:26 Fellép Elton John a májusra meghirdetett marokkói fesztiválon dacra annak, hogy az észak-afrikai ország legnagyobb iszlamista pártja követeli, hogy tiltsák meg a meleg brit popsztár koncertjét - közölték hétfőn a fesztivál szervezői. Aziz Daki művészeti igazgató azt mondta az AFP-nak: "a koncert lemondása azon az alapon, hogy Elton John homoszexuális, aláásná a magánélet tiszteletét, és megsértené azokat az értékeket, amelyek a nemzetközi Mawazine fesztivált jellemzik".

]]>
Hangfoglaló Hétfő http://www.classfm.hu/hu/news/full/1952/ 2010-05-10 08:07:39 Presser Gábor: Neked írom a dalt című szerzeményét kell idén előadni a Hangfoglaló Hétfő elnevezésű versenyen. Általános és középiskolás diákok indulhatnak a megmérettetésen: egy időben, hétfő délelőtt 11 órakor kell előadniuk és rögzíteniük a dalt, majd fel kell tölteni az internetre. Aki a legtöbb szavazatot kapja, egymillió forint értékű hangszerrel, hangtechnikai eszközzel gazdagodik. A Hangfoglaló Hétfő egy Ausztráliából indult kezdeményezés.

]]>
Gigantikus európai pénzügyi alap született Brüsszelben http://www.classfm.hu/hu/news/full/1951/ 2010-05-10 08:00:22 Hajnalba nyúló tanácskozásukon az Európai Unió pénzügyminiszterei megállapodtak Brüsszelben egy új, európai pénzügyi alap létrehozásán, amelyet azoknak az országoknak kínálnak fel, akik bajba kerülnének a görög válság miatt. A csomag 500 milliárd eurót tartalmaz. Közben a Nemzetközi Valutaalap is elfogadta, hogy a görögöknek kifizeti a 110 milliárdból ráeső 30 milliárdot.

]]>
Tovább dagad az ötös lottó főnyereménye http://www.classfm.hu/hu/news/full/1941/ 2010-05-09 16:10:13 Ezen a héten sem volt telitalálatos szelvény az ötös lottón, így 2 milliárd 153 millióra duzzadt a következő hétre a várható nyeremény. A főnyeremény december közepe óta halmozódik, azóta nem találta el senki mind az öt számot. Akkor a szerencsés játékos 1 milliárd 156 millió forintot nyert. A legutóbbi játékhéten 42-an találtak el négy számot, az ő nyereményük egyenként meghaladja a másfél millió forintot. Hármasból több mint háromezer volt, ezért csaknem 25 ezer forint jár.

]]>
Széchy Tamás az úszó Hírességek Csarnokában http://www.classfm.hu/hu/news/full/1940/ 2010-05-09 16:04:15 Széchy Tamás, minden idők egyik legeredményesebb úszóedzője is bekerült az úszó Hírességek Csarnokába azon az amerikai gálán, amelyen a sportág legnagyobbjait ismerték el. A rendezvénynek más magyar vonatkozása is volt: Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó-szövetség elnöke médiadíjat kapott a sportág nemzetközi népszerűsítéséért. A magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezett gálán nyolc új tagot iktattak be az úszó Hírességek Csarnokába, köztük Széchy Tamást.

]]>
A kua számok szín és energetizáló táblázata http://www.classfm.hu/hu/news/full/1938/ 2010-05-09 12:40:21 1 kua szám: Víz elem, saját szín: kék, fekete, erősítő szín: fehér arany ezüst, saját anyag: tükör, üveg, víz
2 kua szám: Föld elem, sajá szín: sárga, barna, erősítő szín: piros, narancs, rózsaszín, saját anyag: föld, agyag, cserép
3 kua szám: Fa elem, saját szín: sötétzöld, erősítő szín: kék, fekete, saját anyag: papír, fa

]]>
Ebéd: Kurkumás csirkemell http://www.classfm.hu/hu/news/full/1937/ 2010-05-09 12:15:50 Kell hozzá 2 csirkemell, 2 dl joghurt, 2 fokhagymagerezd, só, őrölt bors, 1 mokkáskanál gyömbérpor, 1 mokkáskanál pirospaprika (lehet csípős is), 1 késhegynyi kurkuma
A csirkemellet csontozza ki, bőrözze le, s az így kapott 4 húsdarabot alaposan mossa meg. Sózza meg a joghurtot és keverje össze a fűszerekkel meg a zúzott fokhagymával. A csirkemelleket forgassa bele és ha teheti letakarva, egy éjszakán át a hűtőszekrényben hagyja pácolódni.

]]>
Reggeli: Retkes szendvicskrém http://www.classfm.hu/hu/news/full/1936/ 2010-05-09 12:09:54 Hozzávalók: 10 retek, 5 újhagyma, 20 dkg natúr krémsajt, snidling,
só, bors, olíva olaj Mossa meg jó alaposan a retket, majd reszelje is le. Az újhagymát szelje vékony karikákra, a snidlinget pedig aprítsa fel. Majd dolgozza össze a krémsajtot, 2 kiskanál olívaolajjal, a retekkel és a hagymával, végül sózza, borsozza. Kínálja pirítóssal, mint szendvicskrémet.

]]>
Reggeli: Zöldpaprika fokhagymás juhtúróval töltve http://www.classfm.hu/hu/news/full/1935/ 2010-05-09 12:01:05 Hozzávalók 8 személyre: 4 db húsos zöldpaprika, 10 dkg juhtúró, 10 dkg krémsajt, 10 dkg vaj, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, só, őrölt bors
A juhtúrót törje át, keverje simára a krémsajttal meg a vajjal. Adja hozzá az összezúzott fokhagymagerezdeket, a fölaprított petrezselymet, sóval, őrölt borssal ízesítse. Vágja le a paprikák szár felőli végét, vegye ki a magokat és az ereket  bő vízzel mossa ki és csöpögtesse le.

]]>
Grafológia és pszichológia kapcsolata http://www.classfm.hu/hu/news/full/1934/ 2010-05-09 11:55:55 Pszichológia - 1.
-       nem kell külön hangsúlyozni a találkozási pontokat
-       ezért is jó ezt a sorozatot ezzel a témával indítani
-       mindkettő az emberi személyiséget vizsgálja
-       cél – uaz

]]>
Miért nem ajánlják a ceruzát, ha grafológusnak készítünk írásmintát? http://www.classfm.hu/hu/news/full/1933/ 2010-05-09 11:51:16 Három praktikus oka is van:
- kevesen hordanak magukkal ceruzát
- írás közben gyorsan kopik a hegye,
- idővel halványul a ceruzás írás,  s bármikor eltűntethető, korrigálható, megváltoztatható. (fénymásolni kell – ha meg akarjuk őrizni)
           

]]>
Stohl András elismerte, hogy ittasan karambolozott http://www.classfm.hu/hu/news/full/1932/ 2010-05-09 10:34:28 Stohl András elismerte, hogy ittasan karambolozott szombat hajnalban Fót közelében - számolt be az RTL Híradó szombat este. A balesetben két ember sérült meg, egyikük súlyosan, a másik könnyebben. A színész-műsorvezető kamera előtt kért bocsánatot, de arra nem tudott magyarázatot adni, miért hagyta el a helyszínt a rendőrök megérkezése előtt. A hatóság a baleset után, szemtanúk elmondása alapján jutott el Stohl Andráshoz, majd fóti otthonából előállították vérvételre.

]]>
Egyelőre nem vált be az olajfogó kupola http://www.classfm.hu/hu/news/full/1931/ 2010-05-09 10:18:42 Jéghez hasonló kristályok képződése miatt ki kellett emelni azt a kupolát, amelyet pénteken eresztettek le 1500 méter mélyre, hogy megakadályozza a Mexikói-öbölben történt olajszivárgást - közölte vasárnap a BP olajcég egyik illetékese. A kupola alakú, három emeletnyi nagyságú beton-, és vasszerkezetet még pénteken eresztették a mélybe, hogy felfogják a tengerbe ömlő nyersolaj 85 százalékát.

]]>
Eladta a londoni Harrods áruházat Mohammed Al Fayed http://www.classfm.hu/hu/news/full/1928/ 2010-05-08 17:23:16 Nagyjából 1,5 milliárd fontért eladta a híres londoni Harrods áruházat tulajdonosa, Mohammed Al Fayed - közölte szombaton a BBC brit közszolgálati adó. A több mint 150 éves múlttal rendelekző luxusáruházat a katari állam tulajdonában lévő Qatar Holdings vásárolta meg. A Harrods eladásáról szóló szerződést szombaton délelőtt írták alá a felek, és az elkövetkező órákban fogják bejelenteni az üzletet - közölte a BBC gazdasági tudósítója.

]]>
KISS – a királyok újabb visszatérése http://www.classfm.hu/hu/news/full/1926/ 2010-05-08 16:43:36 Az 1973 óta letéző KISS sosem tartozott a sztárolt zenekarok közé. Tulajdonképpen slágere sincs, mindössze néhány népszerű dala, s azok csak ritkán hallhatóak a rádiók műsoraiban. Mégis az eddigi pályafutása során közel százmillió nagylemezt adott el, a rockzene egyik alappillérének számít, a repertoárja számos zenészre, együttesre gyakorolt komoly hatást.

]]>
Ritka oroszlánok kerültek a budapesti állatkertbe http://www.classfm.hu/hu/news/full/1923/ 2010-05-08 16:23:14 Már a nagyközönség is megnézheti az egy hete érkezett indiai oroszlánokat a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A világ legritkább oroszlánjaiból mindössze néhány száz él világszerte. A két nőstény az eddig Budapesten élő másik két oroszlán helyére érkezett, akik április végén a Nagyszebeni Állatkertbe költöztek. Az indiai oroszlánok összes egyedszáma alig néhány százra tehető. A kritikusan veszélyeztetett nagymacskából összesen 238 egyed él állatkertekben, 43 különböző helyen.

]]>
Lottóláz a határon - a külföldieket is vonzza a 2 milliárd 30 millió forintos nyeremény http://www.classfm.hu/hu/news/full/1922/ 2010-05-08 16:15:03 Lottóláz tombol a határmenti településeken. Az elmúlt hetekben egyre több külföldi próbál szerencsét a magyar fogadóirodákban. A mesés főnyeremény a külföldieket is vonzza, a forgalom hetente 15-20 százalékkal nő. Ezen a héten több mint 2 milliárd forintot érhet a telitalálatos szelvény. A határmenti lottózók forgalma néhány hete folyamatosan nő. A biharkeresztesi fogadóiroda előtt szombaton délig óránként 15-20 román rendszámú autó állt meg.

]]>
A marokkói iszlamista ellenzék nem kér Elton Johnból http://www.classfm.hu/hu/news/full/1920/ 2010-05-07 19:35:59 Marokkó legnagyobb ellenzéki iszlamista pártja pénteken azt kérte az ország hatóságaitól, hogy tiltsák meg a nyíltan homoszexuális Elton John énekesnek, hogy a hónap folyamán fellépjen egy rabati fesztiválon. Musztafa Ramid, az Igazság és Fejlődés pártjának vezetője azzal indokolta a tiltást, hogy "az énekes fellépése erősítheti a homoszexualitást Marokkóban." Egy másik pártfunkcionárius pedig úgy vélte: nem is a sztárral van a baj, hanem azzal a képpel, amely a lakosság körében él róla.

]]>
Muréna a Sióban http://www.classfm.hu/hu/news/full/1918/ 2010-05-07 19:20:16 Murénát talált csütörtökön a Sió-csatornában egy horgász Siófokon. A veszélyes ragadozó melegebb vizű tengerekben él. Édesvízben azonnal elpusztul, így a siófoki, körülbelül 90 centiméteres példány sem élt már, amikor rátaláltak a sekély vízben, a kövek között. A horgász nem akart hinni a szemének, ezért a halat elvitte Szakál Tamás halászati mérnöknek. Kiderült, a ragadozó valóban az, aminek látszik: muréna.

]]>
Újabb hamufelhő Izlandról http://www.classfm.hu/hu/news/full/1917/ 2010-05-07 19:16:43 Szakemberek szerint újabb jelentős mennyiségű hamut lövellt a levegőbe pénteken az izlandi Eyjafjallajökull vulkán. Az Eurocontrol, az európai légiirányítók azt közölték, hogy a hamufelhő az ibériai félsziget nyugati és déli részét érhetik el. Izlandi geológusok azt mondták, hogy jelenleg nem folyik láva a tűzhányóból, csupán hamut lövell ki a vulkán. Szerintük jelenleg nincs annyi hamu a levegőben, mint a múlt hónapban, amikor a tűzhányó miatt megbénult a légiközlekedés.

]]>
Vagyonőrök szépségversenye Győrben http://www.classfm.hu/hu/news/full/1911/ 2010-05-07 11:28:41 Vagyonőr hölgyeknek rendeznek szépségversenyt Győrben. 25 hölgy verseng a Miss Security címért. Magyarországon a vagyonőrök mindössze tíz százaléka nő. Miss Security szépségversenyt rendeznek pénteken és szombaton Győrben. Az országos megmérettetésre több százan jelentkeztek, a legszebb 25 hölgyet a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara honlapján leadott szavazatokkal lehetett kiválasztani.

]]>
Lady Gaga az American Idolt krizizálta http://www.classfm.hu/hu/news/full/1910/ 2010-05-07 11:07:45 Lady Gaga az American Idol című műsor kapcsán nyilatkozott, és nem volt túlságosan megelégedve a műsor producereinek a munkájával. Szerinte indokolatlanul vágták meg a produkcióját. Az énekesnő egy új számot rögzített ‘Alejandro’ címmel, amely egy bevezető balladaként készült a el a ‘Bad Romance’ dalához, kimondottan a TV show miatt. A tervekkel ellentétben azonban amikor sugározni kezdték a műsort, kizárólag az ‘Alejandro’-t, (ami csupán egy bevezető rész) adták le.

]]>
Ismét drágul a devizahitel http://www.classfm.hu/hu/news/full/1907/ 2010-05-07 08:51:42 A svájci frank erősödése miatt ismét nehéz napok jönnek azoknak, akik az alpesi devizában jegyzett hitelt fizetnek vissza. A havi terhek csökkentésére több lehetőség is van - írja a Népszabadság. Az egyik legegyszerűbb a törlesztés átmeneti felfüggesztése, illetve a moratórium a tőkerész kifizetésére. Előbbit nem kedvelik a bankok, mert ilyenkor az ügyfél semennyit sem fizet, ezért nem is engedik a pénzintézetek hosszú időre, utóbbival viszont fél-egy évig is lehet élni, ilyenkor csak a kamatot fizeti az ügyfél.

]]>
266 millió dollárt nyert a tévé éjszakai hírműsorainak munkatársa http://www.classfm.hu/hu/news/full/1902/ 2010-05-06 21:11:06 Megütötte a lottófőnyereményt az egyik Los Angeles-i tévé munkatársa és férje. A több amerikai államot átfogó, Mega Millions nevű szerencsejátékban 266 millió dollárt nyert a házaspár. A győztes szelvény tulajdonosának nevét nem hozták nyilvánosságra, de úgy tudni, hogy NBC4 csatorna éjszakai hírműsorainak egyik munkatársa. Állítólag az asszony, akinek férje nemrég veszítette el a munkáját, sírni kezdett, amikor a munkahelyén megnézte a szelvényt, és rájött, hogy 266 millió dollárt nyert.

]]>
Nem bünteti meg a Pentagon a Lady Gaga dalára táncoló katonákat http://www.classfm.hu/hu/news/full/1900/ 2010-05-06 20:55:28 Nem kapnak büntetést azok az amerikai katonák, akik a Youtube legújabb slágervideójában pörögnek Lady Gaga egyik számára - közölte csütörtökön az amerikai védelmi minisztérium. A videóban Nyugat-Afganisztánban harcoló ejtőernyősök ropják a táncot a Grammy-díjas amerikai énekesnő Telefon című számának dallamára. A Youtube számlálója szerint három és fél millióan látták eddig a videót, amelynek egyik szereplője, egy őrmester az online-sztár lett egyetlen éjszaka.

]]>
Viszi a víz fél Miskolcot http://www.classfm.hu/hu/news/full/1899/ 2010-05-06 20:46:43 Autókat sodortak el és számtalan házat is elöntöttek a jelentős esőzések miatt kiöntött bükki patakok Miskolcon. Helyenként méteres víz folyik az utcákon, az áradat mintegy tíz kilométer sugarú körben érinti a borsodi megyeszékhelyet. Bódi Zoltán, a Miskolci Tűzoltóság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: a Bükk keleti oldaláról lefolyó patakok áradtak meg, ez okozta a jelentős áradást délután, kevéssel öt óra után.

]]>
Tehetetlenek a hatóságok a külföldi rendszámmal járókkal szemben http://www.classfm.hu/hu/news/full/1897/ 2010-05-06 20:27:14 Bár két éve kampányt indított a vám- és pénzügyőrség a magyarok által vásárolt szlovák rendszámú kocsik ellen, valójában nem sokat tehetnek. Nem tudják ellenőrizni, hogy a magyar sofőrök hol élnek, vagy az autót birtokló cég tényleg működik-e Szlovákiában - értesült az RTL Klub Házon kívül című műsora. Az adatokat ugyan átküldik az APEH-nak, de ott azt mondják, nincs okuk automatikusan adóellenőrzést indítani.

]]>
Továbbra is Demján Sándor a leggazdagabb magyar http://www.classfm.hu/hu/news/full/1889/ 2010-05-06 07:17:23 Idén is Demján Sándor vezeti a leggazdagabb magyarok 100-as listáját - derül ki a Napi Gazdaság immár kilencedik alkalommal megjelentetett kiadványából. Az első helyezett 150 milliárd forintos vagyont mondhat magáénak, ami a tavalyi jelentős visszaesést követően már több mint 10 százalékos növekedést jelent. A lista második helyén Csányi Sándor, míg a dobogó alsó fokán Várszegi Gábor áll. Mindketten növelték bevételeiket 2009-ben.

]]>
Vámpírtámadás Új-Zélandon http://www.classfm.hu/hu/news/full/1888/ 2010-05-06 07:11:59 "Vámpírtámadás" miatt emeltek vádat három ember ellen az új-zélandi hatóságok - írta csütörtöki számában a wellingtoni Dominion Post, hozzátéve, hogy a fiatalok a feltevések szerint megharapták áldozatukat és ittak a véréből. A 22 James Brooks és a 19 éves Xenia Borichevsky szerdán megjelent a bíróság előtt, míg a szintén 19 éves James Orr ellen letartóztatási parancsot adtak ki az eset miatt.

]]>
Miért lehet fontos, hogy milyen lapra írok? http://www.classfm.hu/hu/news/full/1886/ 2010-05-05 21:26:44 Amennyiben többféle méretű, minőségű, színű írófelület közül választhat az írást készítő személy, úgy a választott írófelület több szempontból is jelentőséggel bíró, kiegészítő információkat adhat a szakember számára:
-       Színe  -  közvetve utalhat az író személy aktuális hangulatára, stílusára, lelki beállítódására, érzékenységére;
-       Minősége -  energiáiról, akaratáról, küzdőképességéről, igényességéről árulkodhat;

]]>
Miért fontos tudnia a grafológusnak a látászavarról? http://www.classfm.hu/hu/news/full/1885/ 2010-05-05 21:19:28 A sok bekérendő adat mellett ez különös fontossággal bír, mivel:
        - befolyásolja az írófelület kihasználtságát,
        - a leírt szöveg térbeli elhelyezkedését
        - a betűk méretét

]]>
Miért kérdez rá a grafológus a foglalkozásra? http://www.classfm.hu/hu/news/full/1884/ 2010-05-05 21:16:04 Az író személy foglalkozásának ismerete a grafológiai vizsgálatokhoz szükséges adat.
- Pályaorientációs vizsgálatok esetén ennek hátterét (fontosságát) az adott pálya és a vizsgálandó személy kvalitásai összecsengésének feltérképezése adja.
- Előfordul az is, hogy a markáns írásjellemzők az írást készítő személynek éppen a foglalkozása által formálódnak, mely visszahat a kézírására.

]]>
Kétszázezer Hummert hívnak vissza hibás motorháztető miatt http://www.classfm.hu/hu/news/full/1883/ 2010-05-05 19:43:39 Csaknem kétszázezer darab Hummer terepjárót hívnak vissza, mert egy hiba miatt menet közben leeshet a motorháztető egy darabja - jelentette be szerdán a General Motors (GM). A visszahívás a 2006 óta készített H3, és H3T típusjelű Hummereket érinti. A GM közleménye szerint 198 404 darab Hummert vívnak vissza világszerte a motorháztető hibája miatt.

]]>
Eladó a Newsweek http://www.classfm.hu/hu/news/full/1881/ 2010-05-05 19:29:56 A Washington post szerdán bejelentette, hogy eladásra kínálja világszerte ismert hetilapját, a Newsweeket. Az évek óta veszteséges hetilap az ingyenes weboldalakhoz pártoló olvasók elvesztése, és a folyamatosan csökkenő reklámbevételek miatt került nehéz helyzetbe. "A Newsweek egy élénk, fontos hetilap és weboldal, amely a mostani helyzetben máshova jobban illeszkedne" - közölte Donald Graham, a Newsweeket birtokló Washington Post Co. elnöke.

]]>
Obama arcképével díszítették az amerikai terméknek feltüntetett kínai golyóstollat http://www.classfm.hu/hu/news/full/1878/ 2010-05-05 14:46:49 1500 dollárnak megfelelő jüanra büntettek a kínai hatóságok egy üzemet, amely engedély nélkül tette rá az amerikai elnök arcképét és nevét golyóstollaira, ráadásul amerikai terméknek tüntették fel az írószert. - közölte szerdán a kínai média. Az eset a keleti-kínai Csöcsiang tartományban történt. A tízezer jüanos pénzbüntetés mellett elkoboztak a hatóságok kétezer golyóstollat, amelyen Barack Obama képe díszelgett.

]]>
Már vasárnap elkezdik építeni a helyszínt a Metallica koncertre http://www.classfm.hu/hu/news/full/1877/ 2010-05-05 14:40:12 Május 14-én Budapestre jön a Metallica. A heavy metal banda 11 év után érkezik Magyarországra, immár negyedik alkalommal . A Puskás Ferenc Stadionban lépnek majd fel, a helyszínt már 9-én vasárnap elkezdik építeni- mondta a Független Hírügynökségnek Márkus Éva, a szervező Live Nation marketing igazgatója. Hozzátette: nem volt különleges igényük a zenészeknek.

]]>
Az UEFA vizsgálja a DVSC-Young Boys párharcot http://www.classfm.hu/hu/news/full/1876/ 2010-05-05 14:34:43 Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vizsgálja a DVSC 2008-as, Young Boys elleni UEFA-kupa-mérkőzését - értesült a Nemzeti Sport. A napilap információi szerint az európai szövetség megbízottjai Bécsben már kikérdezték a debreceni labdarúgócsapat néhány játékosát a svájci együttes elleni párharccal kapcsolatban. A Debrecen a svájci Young Boys otthonában 4-1-re kapott ki az UEFA-kupa selejtezőjében, majd a visszavágón 3-2-es vereséget szenvedett.

]]>
Beyoncé legújabb klipje a 60-as éveket idézi http://www.classfm.hu/hu/news/full/1873/ 2010-05-05 10:34:15 A Why Don’t You Love Me című Beyoncé-dal videoklipjének bemutatására tegnap kerülhetett sor. Az új zenei videó visszarepít minket az 1960-as évekbe. A 28 éves amerikai R&B díva, Beyoncé Knowles, a Lady Gagával közösen elkészített Telephone zenei videója után, most egy saját klippel jelentkezett. Az új videó a Why Don’t You Love Me című felvételhez készült. A dal Beyoncé legutóbbi, és egyben harmadik önálló stúdióalbumán jelent meg.

]]>
Mától ismét jelentősen drágult a benzin és a gázolaj http://www.classfm.hu/hu/news/full/1870/ 2010-05-05 08:22:01 Három heti stagnálás után szerdától ismét emelkedett az üzemanyagok ára. A benzinért 4, a gázolajért 8 forinttal kell többet fizetni - értesült a holtankoljak.hu. A benzin országos átlagára így 340, a gázolajé 320 forint. A benzin ára - a szerdai emelkedést is beleszámítva - idén eddig 28 forinttal növekedett, a gázolajé 26 forinttal. Az E85 (bioetanol) átlagára eddig 239 forint volt, de az üzemanyagfajta benzintartalma miatt itt is várható kisebb emelkedés.

]]>
106 millió dollár egy Picasso-képért http://www.classfm.hu/hu/news/full/1869/ 2010-05-05 08:11:23 Rekordáron, körülbelül 106 millió dollárért kelt el Pablo Picasso egyik festménye a New York-i Christie's aukciósház árverésén kedden. Az "Akt, zöld levelek és szoborportré" című alkotásért egy ismeretlen vevő kínálta a gigantikus összeget. A spanyol művész 1932-ben készült képe az ötvenes évek óta Frances és Sidney Brody amerikai műgyűjtők tulajdonában volt. Az "Akt, zöld levelek és szoborportré" mindössze egyszer, 1961-ben volt látható kiállításon.

]]>
A foci vb felgyorsíthatja a digitális átállást http://www.classfm.hu/hu/news/full/1867/ 2010-05-04 20:34:28 A futball világbajnokság a Nemzeti Hírközlési Hatóság reménye szerint felgyorsítja az olyan készülékek vásárlását, amelyek alkalmasak digitális földfelszíni sugárzású televíziós műsor vételére. Az emberek kis többsége tudja, hogy 2011. utolsó napján lekapcsolják a jelenlegi hálózatot, de arról nem tud, milyen lehetősége van a vétel megoldására. Közvetlenül 820 ezer olyan háztartást érint a váltás, amelyekben most tető- vagy szobaantennával csak a három országos tévét nézhetik.

]]>
Örömzene-nyertesek a Pannónia Fesztiválon http://www.classfm.hu/hu/news/full/1865/ 2010-05-04 20:28:24 Hamarosan eldől, hogy melyik zenekar állhat színpadra a Pannónia Fesztiválon az Örömzene Pályázat döntősei közül. A nyolc legjobbat a rendezvény honlapjára feltöltött, több mint száz pályamű elbírálása után választotta ki a zsűri. Az együttesek május 15-én, a Magyar Televízió által közvetítendő gálaesten mérik össze tudásukat, illetve ekkor indul a közönségszavazás is, amely fellépési lehetőséget jelent még egy csapatnak a döntősök közül.

]]>
A hazai kisvállalkozások harmada női vállalkozás http://www.classfm.hu/hu/news/full/1864/ 2010-05-04 20:22:47 A magyarországi kisvállalkozások harmadának nő a tulajdonosa vagy ügyvezetője. Közülük azonban több mint egyharmad az úgynevezett küszködő, tehát szükségből, egyéb munkaerőpiaci lehetőségek hiányában jött létre. Alig negyedük készít üzleti tervet és csaknem négyötödüknek nincs saját honlapja - derül ki egy felmérésből. A nemzetközi tapasztalatok szerint a női vállalkozások fejlesztése hatékonyabban térül meg, mert a hölgyek együttműködőbbek és inkább figyelnek mások szempontjaira is, mint a férfiak.

]]>
A Black Eyed Peas száma rekordot döntött http://www.classfm.hu/hu/news/full/1860/ 2010-05-04 15:48:11 A Black Eyed Peas folytatta a zenei rekordok bevésését ezen a héten is. Az „I Gotta Feeling" című számuk ugyanis megelőzte Flo Rida's "Low"-ját, és ezzel minden idők legjobban keresett digitális dala lett. A SoundScan nevű cég 2003-tól kezdte el mérni a digitális zene letöltéseket, csupán két hónappal az után, hogy az Apple elindította a z iTunes zeneboltját. Ők tették közzé ezt a rekordot.

]]>
Meghalt a világ legidősebb embere http://www.classfm.hu/hu/news/full/1859/ 2010-05-04 15:34:16 Egy héttel a 115. születésnapja előtt elhunyt a világ legidősebb embere - közölte kedden a Guinness World Records (GWR). A japán asszony, Chinen Kama, aki három évszázadban élt, május 2-én vesztette életét. Az idős hölgy 114 évet és 357 napot élt. Chinen Kama ugyan az utolsó éveiben kerekesszékbe kényszerült, de a GWR közleménye szerint sokat tartózkodott a szabadban, ahol "élvezte a természet csodáit".

]]>
800 ezer eurós jogdíjat követel , mert levideózta 12 évesen Tony Parkert http://www.classfm.hu/hu/news/full/1858/ 2010-05-04 15:30:48 800 ezer eurós jogdíjat követel egy francia nő, amiért levideózta a világhírű francia NBA-sztárt. Az asszony kedden azt mondta egy francia bíróságon, hogy az engedélye és jogdíj-fizetés nélkül adták le később tévécsatornák a felvételt. Christiane Debieuvre, aki a Parker-család szomszédja és állítólag barátja volt, azt közölte a keddi tárgyaláson, hogy 1994-ben levideózta az amerikai San Antonio Spurs és a francia kosárlabda válogatott későbbi kulcsjátékosát.

]]>
Mégsem támogatja Schwarzenegger a kaliforniai olajfúrásokat http://www.classfm.hu/hu/news/full/1852/ 2010-05-04 08:42:10 Váratlanul visszavonta támogatását a kaliforniai partok mentén tervezett olajfúrásoktól az állam kormányzója, Arnold Schwarzenegger, aki a Mexikói-öbölben történt környezeti katasztrófával indokolta döntését. Schwarzenegger korábban azért támogatta a Los Angelestől északra, Santa Barbara partjainál tervezett fúrási projektet, mert annak segítségével 100 millió dollárral csökkenthető lett volna az állam magas költségvetési hiánya.

]]>
Obama: példátlan környezeti katasztrófa fenyeget http://www.classfm.hu/hu/news/full/1843/ 2010-05-03 19:25:55 Példátlan környezeti katasztrófa fenyeget a Mexikói-öbölben ahol április 22-én elsüllyedt egy olajfúró torony. Ezt a Lousiana államba látogató amerikai elnök jelentette ki, hozzátéve, hogy a kárelhárítás költségeit a platformot működtető BP-nek kell állnia. Barack Obama szerint jelenleg a legfontosabb feladat, hogy megakadályozzák a további károkat a Mexikói-öbölben. Az amerikai kormány mindent megtesz, hogy megszüntessék az olajszennyeződést, amely a múlt héten elsüllyedt fúrótorony alól ömlik a tengerbe.

]]>
Az egész ország Vadon Janit üldözi - Elindult a Class FM nagy kulcsvadászata a Ford Fiestáért! http://www.classfm.hu/hu/news/full/1842/ 2010-05-03 19:12:26 Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani nyakába vette az országot és ezzel együtt elindult a nagy kulcsvadászat is, amely során egy szerencsés hallgató egy vadonatúj Ford Fiesta boldog tulajdonosa lesz. A Class FM Morning Show-jának műsorvezetői tíz napon át más-más nagyvárosból ébresztik hallgatóikat, ahol Vadon Janit és akár a nyertes virtuális kulcsot is le lehet vadászni.

]]>
Haldokló macskáját vette nőül a drezdai postás http://www.classfm.hu/hu/news/full/1841/ 2010-05-03 18:52:21 Feleségül vette saját macskáját egy kelet-német férfi - írja a Bild német bulvárlap hétfői számában. Mivel az effajta frigy Németországban is tilos, egy közismert német színésznő segítségét kérte. A Drezda melletti Possendorf postása és Cecilia nevű macskája a Balti-tenger partján találtak egymásra évekkel ezelőtt, ahol a férfi szabadságát töltötte. Csakhogy a cica immár 15 éves, elhízott és asztmás is, úgyhogy közeleg számára a vég.

]]>
A világ legnagyobb légitársasága jön létre http://www.classfm.hu/hu/news/full/1840/ 2010-05-03 18:48:55 Egyesült az amerikai United Airlines és a Continental Airlines. A friggyel amellett, hogy a világ legnagyobb légitársasága jön létre, egy milliárd dollárt spórolnak. A részvénycserével létrejövő egyesülésre már rábólintott mindkét cég igazgatótanácsa. A lépésről a United Airlines első embere, Glenn Tilton azt mondta: nagyon jó az utasainknak, a dolgozóinknak, és a részvényeseknek is".

]]>
Eminem új albuma hamarosan a boltokban http://www.classfm.hu/hu/news/full/1822/ 2010-05-03 08:08:27 Az első maxit a Recovery című lemezről már játsszák a tévében és rádiókban. Címe: „Not afraid”. A Recovery a tervezett Relapse 2 helyett született meg. A Relapse egy éve jelent meg. Eminem és kiadója úgy tervezték, nem sokkal ezután a folytatása is a piacon lesz. Az állandó halogatás miatt azonban ez a terv meghiúsult, s a rapper ehelyett előrukkolt inkább a Recoveryvel.

]]>
Ma indul az érettségi http://www.classfm.hu/hu/news/full/1821/ 2010-05-03 07:54:25 Hétfőn a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tantárgyakkal megkezdődnek az idei érettségi vizsgák. A magyar írásbeli 240 percig tart. A vizsgázóknak két feladatlapot kell kitölteniük: a szövegértési feladatlapra 60 perc, a szövegalkotásira 180 perc áll a rendelkezésükre. Kedden matematikával folytatódik az érettségi. A magyar írásbelit több mint 92 ezren írják meg, de csak alig 1100-an választották az emelt szintet.

]]>
Meghalt a Hermes divatház elnöke http://www.classfm.hu/hu/news/full/1819/ 2010-05-03 07:44:07 Meghalt Jean-Louis Dumas, a luxuscikkeket forgalmazó francia Hermes divatház egykori elnöke. Dumas ősei 1837-ben alapították a céget, amely azóta az egyik legnagyobb lett Franciaországban. Dumas három évtizedes irányítása alatt a Hermes a legkülönfélébb márkák tulajdonosává vált a német Leica fényképezőgyártól a Jean-Paul Gaultier divatházig. A betegeskedő Dumas 2006 januárjában adta át a vállalat irányítását.

]]>
Ebéd: Fokhagymás hústekercs http://www.classfm.hu/hu/news/full/1815/ 2010-05-02 20:59:13 Hozzávalók 16 szelethez: 80 dkg-os dagadó, 1 fej fokhagyma, 2 evőkanál édes pirospaprika, 1 evőkanál só, 4 evőkanál olaj
Vágja fel a dagadót úgy, hogy egy nagy téglalapot kapjunk. Tisztítsa meg a fokhagymát, törje össze és a pirospaprikával, kevés sóval és 3-4 evőkanálnyi vízzel keverje el. A fokhagymás krémmel kenje meg a kissé kivert húst, csavarja föl és kötözze át zsineggel.

]]>
Reggeli: Ízletes sajtgolyók http://www.classfm.hu/hu/news/full/1814/ 2010-05-02 20:51:47 Hozzávalók kb. 35 darabhoz: 25 dkg krémsajt, 10 dkg vaj, 25 dkg trappista sajt reszelve, 2 evőkanáltejföl, só, őrölt bors, l csokor petrezselyemzöld, 1 csokor snidling. A hempergetéshez: őrölt pirospaprika, 1 csokor petrezselyemzöld. Gyúrjon a krémsajtból, a vajból, a reszelt trappista sajtból, kevés tejföllel, sóval, borssal fűszerezve jól formázható masszát. Adja hozzá a fölaprított snidlinget és petrezselyemzöldet majd formáljon belőle diónyi gombócokat.

]]>
Zarándokhely lett egy szántóföldből Püspökladányban http://www.classfm.hu/hu/news/full/1813/ 2010-05-02 20:03:57 Egyre többen mennek a zarándokhellyé vált püspökladányi szántóföldre. Már naponta száz-kétszázan érkeznek a hívők a területre, ahol néhány nappal ezelőtt egy műholdas felvételen sokan Jézus Krisztus arcképét vélték felfedezni. Bár a jelenség néhány óra alatt eltűnt, sőt, a földről semmit sem lehetett látni belőle, azóta folyamatosan zarándokolnak a hívők a szántóföldre.

]]>
Megtekintette a pápa a torinói halotti leplet http://www.classfm.hu/hu/news/full/1812/ 2010-05-02 19:51:07 Lerótta tiszteletét XVI. Benedek vasárnap a torinói halotti lepel előtt, amelyet sokan Jézus halotti leplének tartanak. Az évekig tartó restaurálási munka után nemrég kiállított vásznat "vérrel írt jelképnek" nevezte a pápa. A torinói bazilikában kiállított halotti lepel előtt mondott vasárnap imát a katolikus egyházfő. A leplen számos hívő szerint Jézus körvonalai láthatók.

]]>
Budapest Code - városismereti játék kódfejtőknek http://www.classfm.hu/hu/news/full/1809/ 2010-05-02 09:10:38 A Da Vinci kód mintájára szervez interaktív városismereti játékot Budapesten egy, a várossal foglalkozó weboldal. A játék szombaton kezdődött, az utolsó fordulója pedig május 7-én lesz. A Budapest Code-ban a játékosok május 1-e és 7-e között naponta egy-egy feladványt kapnak. Az utolsó megfejtése után a válaszokat e-mailben kell beküldeniük, vagy személyesen a Sütő utcai Tourinform irodában leadniuk.

]]>
Ma az édesanyákat ünnepeljük http://www.classfm.hu/hu/news/full/1808/ 2010-05-02 09:03:44 Ma van az Anyák napja. Minden évben, május első vasárnapján ünneplik hazánkban az anyaságot és köszöntik az édesanyákat egy szál virággal. Magyarországon 1925-ben, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, akkor még összekapcsolták ezt a napot a májusi Mária-tisztelet hagyományaival. Három évvel később azonban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját.

]]>
Miért vehetik igénybe több területről a graf-i szolg-kat? http://www.classfm.hu/hu/news/full/1804/ 2010-05-01 18:07:23 A grafológia- a személyiség működését feltáró szakmai terület, mely a kézírás megfigyelhető és mérhető paramétereinek vizsgálata alapján képes leírni az adott pszichikum működését. Ily módon a grafológia a pszichológia segédtudománya. Szolgáltatásait tehát hasonló célzattal jelentkezők vehetik igénybe, mint a  pszichológusok szakterülete iránt érdeklődők lehetnek:

]]>
Reggeli: Finom saláta fűszernövényekkel http://www.classfm.hu/hu/news/full/1803/ 2010-05-01 18:03:58 Nyissa ki a hűtőt, szedjen össze belőle zöldségeket, paradicsomot, pritamint, retket, hagymát, uborkát, kockázza fel, miután megmosta. Keverjen ki ecetet, balzsamecetet cukorral, sóval, kis oilvaolajjal és szórjon bele frissen szedett oreganót, bazsalikomot, citromfüvet. Öntse a lét a zöldségekre és hagyja állni egy órát a hűtőben.

]]>
48 órán belül a helyszínre utazik az amerikai elnök http://www.classfm.hu/hu/news/full/1802/ 2010-05-01 17:59:58 Negyvennyolc órán belül a Mexikói-öbölbe utazik Barack Obama amerikai elnök, hogy felmérje a kialakult helyzetet az egyre terjedő olajfolt környékén - közölte szombaton a washingtoni Fehér Ház egyik illetékese. A múlt héten felrobbant majd elsüllyedt tengeri fúrótoronyból naponta csaknem 760 ezer liter olaj ömlik a tengerbe, súlyos veszélybe sodorva a térség élővilágát. Szombaton Alabama és Mississippi szövetségi államok is szükségállapotot hirdettek, mert a Mexikói-öbölből partjaik felé tart a hatalmas olajfolt.

]]>
Kiállítás nyílt Tokióban Michael Jackson személyes tárgyaiból http://www.classfm.hu/hu/news/full/1801/ 2010-05-01 17:45:30 Szombaton Michael Jackson rajongók leptek el egy tokiói kiállítótermet, ahol a tavaly elhunyt énekes személyes tárgyait mutatják be. Kiállították egyebek mellett jellegzetes, kristállyal kirakott csillogó kesztyűjét, illetve kedvenc, 1967-es Rolls Royce autóját. Összesen 300 különböző tárgyat nézhetnek meg a rajongók. Több rajongó könnyezve nézte végig a kiállítást, de volt olyan is aki elájult, annyira felzaklatta a tárlat.

]]>
Villanykörtéket eszik egy kínai férfi http://www.classfm.hu/hu/news/full/1800/ 2010-05-01 17:39:46 Több mint 1500 villanykörtét evett meg egy kínai férfi 12 éves kora óta - számolt be az esetről a brit Metro című lap online kiadása. A most 54 éves, szecsuáni Vang Hsziancsu állítása szerint azért kezdett el törött körtéket enni, mert "ropogósnak és ízletesnek" találta azokat. "Egyszer véletlenül lenyeltem egy vastag halszálkát, de semmi sem történt" - elevenítette fel a kezdeteket a kínai férfi, hozzátéve, hogy ezután üvegdarabokkal próbálkozott, de azok sem okoztak belső sérülést nála.

]]>
Hollywoodoo http://www.classfm.hu/hu/news/full/1794/ 2010-05-01 10:52:13 Hollywoodoo

]]>
Christina Aguilera: Not Myself Tonight klippremier http://www.classfm.hu/hu/news/full/1793/ 2010-05-01 10:44:57 Nagy várakozások után végre megjelent Christina Aguilera, Not Myself Tonight című dalának videoklipje. A zenei videó eléggé kihívóra sikeredett, talán még a zenecsatornáknak is problémát fog okozni. Már régóta köztudott, hogy Christina 2006 után végre új albummal tér vissza ebben az évben. A közelmúltban már be is mutatta, a június 4-én megjelenő, Bionic című stúdióalbum első kislemezét, a Not Myself Tonight c. felvételt.

]]>
Ma indul a hajó-szezon a BKV-nál http://www.classfm.hu/hu/news/full/1792/ 2010-05-01 10:31:51 Indul a hajózási szezon a BKV-nál szombaton - közölte a tömegközlekedési vállalat. A menetrendszerinti járatok a Boráros tér és Pünkösdfürdő között közlekednek, egészen augusztus 31-ig. A társaság egyébként Soroksár és Csepel között egy átkelő-járatot is üzemeltet, ez egész évben közlekedik. A vízi járatokra a felnőttek 900, a 4 és 14 év közötti gyermekek pedig 450 forintért válthatnak menetjegyet. 

]]>
Pazarlás német módra: 1200 méteres bicikliút 3,3 millió euróért http://www.classfm.hu/hu/news/full/1791/ 2010-05-01 10:28:44 A világ legdrágább kerékpárútjának titulálta szombaton a német Bild című lap azt az 1200 méter hosszú gyalogos- és bicikli utat, amelyet a hamburgi városvezetők akarnak megépíttetni az Elba partján. A környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vevő projektre 3,3 millió eurót (csaknem 890 millió forintot) szavazott meg a konzervatív-zöld városvezetés. A tervezett beruházás mindössze 1200 méter hosszú utat jelent.

]]>
Miért gondolják azt, hogy a grafológus mindent meg tud állapítani? http://www.classfm.hu/hu/news/full/1788/ 2010-04-30 20:22:27 Gyakran előfordul velem - akár már egy-egy szülői értekezleten-, hogy a környezetemben lévők azt mondják: ne nézd meg az írásomat, mert azonnal mindent tudni fogsz rólam! Érdemes több körülményt tisztáznunk ennek kapcsán! Nem azonnal lát a sorok, betűk mögé a szakember,  „megdolgozik” az információkért (mér, megfigyel, értékel….), vannak korlátai a grafológus által feltárható információknak: el lehet különíteni:

]]>
Miért írunk többféleképpen? http://www.classfm.hu/hu/news/full/1787/ 2010-04-30 20:15:42 Gyakori kérdés, mondhatni alapkérdés ez. „Igen, nézd meg, elemezd az írásom, DE… Nekem többféle írásom van!”. Ez természetes, mindenkinél így van – csak mindenki másképp ítéli meg a saját írásváltozásának mértékét. Van aki ezt alig más írásképre is érti s van akinek valóban 3—4 egészen eltérő írásképe is van.

]]>
Agyonverték a Sztálin-múzeumot alapító orosz mágnást http://www.classfm.hu/hu/news/full/1786/ 2010-04-30 19:46:48 Meggyilkolták pénteken a dél-oroszországi Volgográdban azt az orosz mágnást, aki a Sztálin tiszteletére épült múzeumot alapította az egykori Sztálingrádban. Az orosz rendőrség közlése szerint a dúsgazdag férfit agyonverték egy teniszpályán. Vaszilij Buhtyenkóra három férfi támadt rá, miközben teniszezett, és agyba-főbe verték. A rendőrség közlése szerint egy elektromos sokkolót is használtak a támadók.

]]>
Befejezte helikopter-vezetői tanulmányait Harry herceg, és visszamenne Afganisztánba http://www.classfm.hu/hu/news/full/1785/ 2010-04-30 19:35:26 Befejezte helikopter-vezetői tanulmányait Harry herceg, a brit trónörökös kisebbik fia - közölte pénteken a Buckingham palota. A brit uralkodócsalád hivatala megerősítette: a herceg azt reméli, hogy mielőbb visszatérhet Afganisztánba a harcoló brit csapatokhoz. A palota bejelentése szerint a 25 éves herceg csütörtökön fejezte be a kurzust.

]]>
Cseh Tamásra emlékeznek a Sziget nulladik napján http://www.classfm.hu/hu/news/full/1784/ 2010-04-30 19:29:43 Két nagyszínpadon lesznek koncertek a Sziget nulladik napján. Augusztus 10-én Cseh Tamásra emlékeznek magyar zenészek a Világzenei Nagyszínpadon, míg a Nagyszínpadon reagge örömünnepet tartanak - hangzott el a rendezvény pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten. Újdonság, hogy idén sms-sel percjegyet is lehet venni. Bár még nincs aláírt szerződés az árakról, de várhatóan este, vagyis csúcsidőben 70 forint lesz, nappal pedig ennek a fele.

]]>
Elindult az Országos Kulcsvadászat! http://www.classfm.hu/hu/news/full/1779/ 2010-04-30 14:39:47 Elindult a Class FM fantasztikus játéka, amely során Sebestyén Balázsék egy gyönyörű szép, vadonatúj Ford Fiestához juttatnak egy szerencsés hallgatót. A nyerésre bárkinek esélye van, aki hétfőtől a Morning Show országjáró turnéja alatt a tíz nagyváros valamelyikében levadássza Vadon Janit és az egyedi sorszámmal ellátott virtuális kulcsot, amellyel akár el is viheti a különleges, kinetikus dizájn jegyében készült Ford Fiestát!

]]>
Lady Gaga a világ egyik legbefolyásosabb embere http://www.classfm.hu/hu/news/full/1778/ 2010-04-30 14:35:19 Lady Gaga-t nem más mint a TIME Magazine szerkesztősége, tartja az egyik legbefolyásosabb ma élő személyiségnek a világon. A Time magazine „Kik vannak legnagyobb hatással a világra” című összeállításában száz név szerepel. Gaga természetesen köztük van. Ráadásul őt választották meg a világ legbefolyásosabb művészének is. A magazin szerint a megkérdezett Cyndi Lauper énekesnő Gaga-t olyan művésznek tartja, aki „más művészeket is inspirál”...

]]>
Összecsapások a görög pénzügyminisztériumnál http://www.classfm.hu/hu/news/full/1776/ 2010-04-30 14:12:58 Könnygázt vetettek be a rendőrök a görög pénzügyminisztériumot megrohamozó tüntetők ellen pénteken. Közben tovább tárgyalnak Athénban az országot kisegítő pénzügyi csomagról az Európai Unió, az IMF és az Európai Központi Bank képviselői a görög kormánnyal, amely azt állítja, hogy május 19-ig megállapodásra kell jutni a segélycsomag részleteiről, különben fizetésképtelen lesz az állam. A szakszervezetek május 6-ra általános sztrájkot hirdettek az egész országban.

]]>
Kedvező az előszezon a Balatonnál http://www.classfm.hu/hu/news/full/1775/ 2010-04-30 14:05:22 A várakozásoknak megfelelően alakul az előszezon a Balatonnál, és a főszezonnal kapcsolatban is bizakodóak a turisztikai szakemberek. A válság hatása ugyan még mindig érződik, de az is látszik, hogy a belföldi vendégek körében újra népszerű lett a Balaton. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az előszezoni forgalom kedvezően alakult a Balatonnál, a húsvéti hétvégén is sokan látogattak a Balatonhoz.

]]>
A család hiánya jobban károsítja az egészséget, mint a dohányzás vagy az elhízás http://www.classfm.hu/hu/news/full/1768/ 2010-04-30 09:17:15 Többek között ezt állapította meg a Népesedési Kerekasztal, amely csütörtökön számolt be arról milyen lépéseket segíthetnének a nagyobb gyermekvállalási kedvben, a családok társadalmi megerősödésében. A népesedési szakemberek szerint egyre több kutatás bizonyítja a család egészségvédő szerepét, ezért a népegészségügyi programoknak legalább olyan súllyal kellene támogatnia az egészséges családokat és a gyermekvállalást, mint a dohányzás vagy az elhízás elleni kampányokat.

]]>
Ma kezdődnek a ballagások http://www.classfm.hu/hu/news/full/1767/ 2010-04-30 09:10:08 Több mint 93 ezer végzős középiskolás ballag el a hétvégén Magyarországon, majd hétfőn megkezdődnek az érettségi vizsgák is a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar, mint idegen nyelv tantárgyakkal. Idén majdnem 139 és félezer diák érettségizik az 1166 helyszínen az országban, az utolsó vizsganap június 25-én lesz. Az emelt szintű szóbeliket június 3 é